h i r d e t é s

Bad Kleinkirchheim: hetvenéves tányéros felvonót cseréltek le

2024.01.15. Bata Attila

Karintia egyik legismertebb síterepét fürdői miatt is sokan keresik fel. Az idei szezonban a síterep régóta dédelgetett tervét valósította meg. Az egyik gyakorló részen lecserélte a 70 éves tányéros liftet egy hasonló típusú modernebbre, amelyet a Doppelmayr szállított.
A síterep saját honlapja szerint négy területet tudnak ajánlani a kezdőknek, az újrakezdőknek és a gyereknek. Természetesen közös bennük, hogy lapos és széles pályákkal rendelkeznek. Ezek közül az egyik a most átadott Bachlift (9-es számú a sítérképen) környéke.

A környék „rendbetételének” már 2019-ben nekikezdtek. Akkor egy varázsszőnyeg típusú felvonó (10-es számú a térképen) szállította a síelés első lépéseivel ismerkedőket. Már akkor elkészült a terv a szomszédos tányéros lift lecserélésére, amire azonban a mostani szezonig várni kellett.
A lift alsó állomásánál webkamera is működik
A lift alsó állomásánál webkamera is működik
A korábbi tányérost egy újabb tányérossal váltották le, amely erre a területre logikus megoldásnak tűnik. Ráadásul a Doppelmayr S-Line típusú felvonóját rakta fel a hegyre, amely ebben a kategóriában a tányérosok „Ferrarijának” számít, főleg könnyű kezelhetősége miatt - áll a síterep közleményében. Karintiában ez az első üzemelő példány ebből a típusból.

A lift műszaki adatai kissé változtak, az alsó állomás (1035 m) és a fenti fordító állomás (1098 m) néhány méterrel fentebb került, így a kezdők közel három percen és 333 méteren keresztül gyakorolhatják a húzólift használatát is. Az új lift a régihez hasonlóan, óránként 700 utast tud felvinni.
A korábbi lift útvonala a tavaszi időszakban könnyen jegesedett, így újabb kihívások elé állította a kezdőket. Földmunkákkal kissé módosítottak a nyomvonalon, így vélhetően tavasszal is mindenki flottul liftezhet. A lift teljes költsége elérte az 1,2 millió eurót.

Az építkezés megkezdése kissé elhúzódott, csak 2023 október 19-én álltak neki, de dicséretes módon december 22-re már engedélyekkel együtt elkészült a teljes projekt.
A Bachlift a sítérképen
A Bachlift a sítérképen
KOMMENTEK
gyorgytibi | 2024.01.16. 15:37
Bad Kleinkirchheim liftjeire ráfér a felújítás, mert a kabinos és ülő liftek legalább 30 évesek. Az ülő lifteken nincsen búra, ülés fűtésről nem is beszélek. A januári havazásban mindenki a régi szűk kabinosokkal kénytelen utazni. A tányéros felújítás jó, de tömeg nem itt síel.
Vik09 | 2024.01.17. 07:51
A tànyéros liftet alig hasznàlják.
A kabinos liftet kellett volna lecserélni mert azon tömegek utaznak és ócska màr.

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
AKCIÓK (3)
Thermenwelt Hotel Pulverer csillagcsillagcsillagcsillagcsillag
Exkluzív, minden igényt kielégítő szálloda Bad Kleinkirchheim központjában, hatalmas saját termálfürdővel, fűtött külső termálmedencével és wellness-centrummal, a sífelvonóktól 450 méterre (saját sítranszferrel).
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (3)
Maibrunn-Alm apartmanok
Közvetlen pályaszállás a tanulópályák mellett, átcsúszási lehetőséggel a haladó pályákhoz! 4 és 6 fős apartmanok önellátással és házközponti szaunával, valamint fűtött sítárolóval.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (2)
Hotel Kirchheimerhof csillagcsillagcsillagcsillagSuperior
Abszolút pályaszállás a gyerekliftek mellett. Saját wellness részleg mintegy 2.000 m²-en, melynek szolgáltatással: kültéri fűtött medence, uszoda, pezsgőfürdő, különféle szaunák, gőzkamra, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE