Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Barnamedve pusztított el juhokat Nógrádban

2014.11.09. MTI

Barnamedve pusztított el több juhot a Nógrád megyei Karancskeszihez tartozó Lászlóvölgyön. A vasárnap délben megtalált három juhtetem jól felismerhető sérülései alapján kijelenthető, hogy az észak felől terjeszkedő medve okozta a kárt - közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal illetékese.
MTI Fotó: Komka Péter
MTI Fotó: Komka Péter
h i r d e t é s
Bakó Csaba, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának Vadászati és Halászati osztályvezetője, elmondta, hogy a medvetámadások még a hét elején történhettek. Az első, súlyosan sérült juhot hétfőn találták meg, az állat szerdára elpusztult. Gyapjának lenyírása után derült ki a karmolás- és a fognyomok alapján, hogy feltételezhetően medve áldozata lett. Ennek bizonyítására az állat tetemét boncolásra és hatósági vizsgálatra elszállították, az eredmények még nem ismertek.
Csütörtökön újabb juh pusztult el a ragadozó akkor még nem bizonyítható, korábbi támadása miatt, majd a vasárnap délben megtalálták további három példány tetemét.

Bakó Csaba a helyszíni vizsgálat után kifejtette, hogy az elhullott állatok tarkóján és fején talált mély harapásnyomok medve támadására utalnak, a juhok nyakcsigolyáit és koponyáját is megroppantotta a rájuk támadó medve, karomnyomok szintén láthatók a tetemeken. Azt nem tudni, hogy a ragadozó miért nem evett zsákmányából - tette hozzá a vadászati szakember. 
A medvetámadás helyszínén Jakab Koppány karancskeszi gazdálkodó az MTI-nek elmondta: az állományból 12 gyimesi rackajuh hiányzik, eddig csak ötnek a teteme került elő, állatai pedig pár napja nagyon félénkek. Jómaga az elmúlt időszakban többször hallott a földje környékén ismeretlen, morgásszerű hangokat, most már úgy véli, hogy azok medvétől származtak. Egészen biztos abban is, hogy a támadások hajnalban, vagy kora reggel történtek.

Európai barnamedve lábnyoma a Nógrád megyei Etes közelében. MTI Fotó: Komka Péter
Európai barnamedve lábnyoma a Nógrád megyei Etes közelében. MTI Fotó: Komka Péter
Nógrád megyében - az 1990-es évek második felétől egyre gyarapodó megfigyelések után - az idén már 5-8 barnamedve előfordulása bizonyosodott be a lábnyomok és a vadkamerás felvételek alapján, illetve május 10-én egy példányt Salgótarján mellett illegálisan ki is lőttek. A faj terjeszkedésének fő oka, hogy a szlovákiai medveállomány gyarapodása miatt már szűkösek az ottani élőhelyek. Legutóbb október utolsó hetében Lászlóvölgytől légvonalban alig 3,5 kilométerre, Karancslapujtő és Etes között találtak medvenyomokat. A juhokat elpusztító ragadozó november elején már a lakott terület széléig elmerészkedett.

Az európai barnamedvét nemzetközi egyezmények is védik, kilövésére csak akkor van lehetőség, ha emberre támad. Természetvédelmi értéke 250 000 forint.

Azon településeken, ahol a medve felbukkanhat, a Salgótarjáni Járási Hivatal figyelmeztető táblák kihelyezésével, illetve a lakosság figyelmének felhívásával próbálja elejét venni az esetleges veszélyes helyzetek kialakulásának.
KOMMENTEK
százas | 2014.11.09. 19:16
A medve csak teszi a dolgát. Ő az emberhez képest egy ártatlan bárány!

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE