Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Ma bontják a legendás tojásliftet Chopok-Jasnán

2009.09.09. Bata Attila

Ma bontják a legendás tojásliftet Chopok-Jasnán Kicsit idős volt, kicsit szűk is volt a hivatalosan négy főre kialakított belső tere, de Jasna emblematikus liftje volt, több mint negyedszázadon keresztül elválaszthatatlanul hozzátartozott a síterephez a piros kabinjaival. A mai napon kezdik meg a lift bontását, új modern Doppelmayr ülőlift épül a helyén még az idén.
Az Otupné – Brhliská oldalon idén április 14-én közlekedett utoljára a piros kabinos. Még 1979-ben kezdték el építeni a kézsmárki POMA szakemberei, de az összeszerelés nem ment egyszerűen, és csak 1983-ban adták át a megrendelőnek, de az első menetre még egy évet várni kellett, így csak 1984-ban használhatták először a kor lelkes síelői. Innen számolva, pontosan 25 éven át szolgálta a síterepet, a helyiek becslése szerint ez idő alatt körülbelül félmillió utast szállított.

Szerdán felszedik a régi lift kábeleit, és elkezdik a régi lift szétszerelését. Ezzel párhuzamosan megkezdődik egy új nyolcszemélyes Doppelmayr lift építése. Az új lift kapacitása pontosan kétszerese lesz az egykori kabinosnak, 2400 fő óránként. Az új lift hosszabb lesz, a mellette lévő pályát is meghosszabbítják, egyenesen a Grand Hotelig. Az országúton már elkészült az alagút, amely felett a síelők lecsúszhatnak a szállóhoz. Természetesen az új liftet is hamarosan bemutatjuk olvasóinknak.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel Besenova csillagcsillagcsillag
3 csillagos hotel a Gino Paradise termálfürdő és aquapark területén, 15 km-re Rózsahegy és 27 km-re Chopok/Jasna síterületeitől. A szálloda vendégei részére ingyenes a belépő a Besenova élményfürdőbe (medencék, csúszda).
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Golf
Csendes, nyugodt környezetben fekvő hotel a Stupka szálloda közelében, kilátással a golfpályára, wellness használattal, Tále síközponttól 3 km-re, Chopok déli oldalától 6 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Stráni Panzió csillagcsillag
Kedvező árú családi panzió szobákkal és apartmanokkal Myto (500 m), Tále (5 km) és Chopok (11 km) közelében. Reggelis ellátás kérhető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek