Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Eplény: ideiglenesen bezártak a következő hidegfrontig

2020.12.21. Bata Attila

A decemberi időjárás nem kedvez egyelőre a hazai síelésnek. Eplényben már november vége óta lehet síelni, azonban az "igazi" nyitás december elején következett be. A jó hír, hogy a következő néhány nap enyhe időjárása után érkezik a hideg levegő, indulhatnak a hóágyúk és ismét megnyithat a síterep.
A pálya december 21-én (Kép: Síaréna)
A pálya december 21-én (Kép: Síaréna)
Az Intersport Síaréna közleménye szerint az elmúlt napokban a műszaki személyzetük mindent megtett azért, hogy a pályát használható állapotban tartsa. Amikor lehetett ratrakoltak, sokszor kézi erővel próbálták javítani a helyzetet.

Sajnos az időjárás erősebb volt, mint ők. Ennek ellenére munkájuk nem volt hiábavaló, mert nagyon sokáig lehetett síelni és snowboardozni. De ma fájdalmas döntést kellett hozniuk, vagyis a várható rossz időjárás miatt a pályát december 21-én este ideiglenesen bezárták.

Eplényben már november óta síelhettek a gyerekek a tanulópályán. December 3-a óta pedig a négyüléses lift és az 1-es pálya is üzemelt. A decemberi időjárás eddig elég kedvezőtlenül alakult. A hóréteg folyamatosan vesztett minőségéből, és ezzel egyidőben az időjárás nem volt alkalmas a hóágyúzáshoz. A Síaréna először az árakat csökkentette, majd kénytelen volt meghozni a döntést.

Az ideiglenes bezárás teljesen logikusnak tűnik a következő napok előrejelzéseinek tükrében. Karácsony előtt enyhe időjárás érkezik Magyarországra, de hétvégén már ismét mínuszokra számítunk esténként.

A Síaréna tervei szerint, szombaton, azaz december 26-án, várhatóan ismét meg tudják nyitni a síterepet.
KOMMENTEK
beetle71 | 2020.12.21. 20:41
Népszavazást kezdeményezek, hogy +5C fokon fagyjon a víz, így jobb lenne a hóminőség, és korizni is hamarabb lehetne a Balatonon. :-)
Kovix | 2020.12.21. 20:47
Én igennel szavazok!
ttottam | 2020.12.22. 16:43
A globális felmelegedésre tekintettel jobban járunk, ha eleve +10C-ról szavazunk.....
veszipitta | 2020.12.23. 22:28
Miért nincs nyáron hó :-)

Szállástippek
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE