Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Felújítják a régi libegőt a Szlovák Paradicsomban

2019.09.02. Bata Attila

Megkezdték az évek óta nem üzemelő egyszemélyes libegő bontását a Szlovák Paradicsomban. Dedinky településről a Geravy-fennsíkra közlekedő libegőt a tervek szerint jövő áprilisában adják át.
A régi lift  (TASR/Oliver Ondráš)
A régi lift (TASR/Oliver Ondráš)
1970-ben adták át a magyar turisták körében is népszerű hegység libegőjét, amelyet néhány évvel ezelőtt használtak utoljára. A pontos bezárás nem igazán egyértelmű. A lanovkákban naprakész szlovák szakportál szerint utoljára 2009-ben üzemelt, de a helyi polgármester szerint 2011-ben állították le.

A két kilométer hosszú lift 220 méteres szintkülönbséget tett meg, és egyszemélyes üléseivel óránként 270 utast tudott szállítani.

Bezárása nem tett jót a környék idegenforgalmának, az újjáépítéssel ismét vonzó turisztikai célpont válhat a környékből.
Helyszíni beszámoló a bezárás után, benne régi felvételeken a korábban üzemelő libegő
Érdekesség, hogy a korábbi együléses helyén ismét "csak" együléses lift épül. A helyiek is szerették volna, ha legalább a kétszemélyes, komfortosabb változat épül meg, de a tervek nem kapták meg az engedélyt, így férőhelyek számában minden marad a régiben.

Természetesen az új lift már modernebb lesz, a régi lift kommunikációs vezetékeit és az üléseket már leszerelték, hamarosan a drótkötelet és az oszlopokat is elbontják.

Ha minden jól megy, akkor az új libegőt 2020 áprilisában adják át. 
KOMMENTEK

Szállástipp
AKCIÓK (2)
Lake Forest Dedinky Resort
Három üdülőházból álló resort Dedinky - Mlynky sítereptől 240 méterre saját pezsgőfürdővel, és szaunával, csodás kilátással a völgyre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE