Megtréfálta az időjárás a szervezőket és havazás miatt már az első napon halasztani kellett az első versenyt. A női alpesi összetett (lánykori nevén kombináció) versenyeinek pótlásáról később döntenek.
h i r d e t é s
A szervezők érezték, hogy az időjárás befolyásolhatja a hétfői versenyeket, ezért már vasárnap bejelentették, hogy a várható havazásra tekintettel a kombináció hagyományos sorrendjét megcserélik.
A szuperóriás-műlesiklás részt 11-ről áttették délutánra, abban a reményben, hogy addigra elő tudják készíteni a pályát, és a pályamunkásokat kisebb feladatot jelentő szlalommal kezdenek.
Már a tegnap esti ünnepélyes megnyitó (képek lentebb) alatt is váltakozott a havazás és az eső, amely éjszaka is folytatódott. A helyi meteorológiai intézet adatai szerint a Dolomitokban 1500 méteres magasságban 15-20 cm, 2000 méter felett 30-45 cm eléggé nedves hó hullott az elmúlt 24 órában. Ehhez jött még, hogy ma reggel enyhe időre ébredtek, már reggel nyolckor nulla fok felett volt a hőmérséklet.
A rendezők érthető döntést hoztak, hogy ilyen körülmények között nem lehet a világbajnokság rangjához méltó pályát előkészíteni, amelyen nem lehetett volna igazságos versenyt lebonyolítani, nem beszélve a sérülésveszélyről. Így a mai versenyt egy későbbi időpontban rendezik meg.
Holnapra két szuper-g (szuperóriás-műlesiklás) versenyt terveztek, reggel a hölgyek, délután az urak versenyeznének, ha sikerül a pályákat előkészíteni.
A hazánkat megközelítő lehűlés hamarosan az Olasz-Alpokba is elér, így a hét második felében az enyhe hőmérséklet biztos nem jelent majd gondot a hegyekben.