Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hétvégén véget ér a síszezon Szlovákiában is

2016.04.23. Bata Attila

A mostani hétvégén az idén utoljára lehet síelni Chopokon és Szlovákiában. A pályák állapota és az időjárás miatt már kevés az esély, hogy a következő május elsejei hétvégére is síelhetőek maradnak a pályák. Bár Szlovákiában is gyenge volt a tél, ennek ellenére a Tátrában a bevételek és a síelők száma is emelkedett.
A húsvéti hétvége fontos dátumnak számított a még üzemelő szlovák síterepek szezonjában is. A legtöbb nyitva maradt síterep ekkor zárta be a szezont. A tátrai régió síterepei közül ekkor zárt be Zdiar és Bachledova. Egy héttel később Rohács, majd a Lomnici-nyereg is megadta magát a tavasznak. A Magas-Tátra szezonzáróját az április 16-17-i hétvégén a Csorba-tó felett tartották.

Talán lehetett volna még hosszabb a szezon, a szokásosnál korábban véget ért, Lomnicon a május elejei ünnepekig gyakran ki szokták húzni, de a már említett hétvége előtt lezúdult hatalmas eső komoly károkat tett a pályákban, így most hamarabb jött el a szezonvég. Ezzel együtt is 136 naposra sikeredett a szezon a Magas-Tátrában.

Utolsó hétvégére készítették elő a pályákat
Utolsó hétvégére készítették elő a pályákat
Chopok december 4-én nyitotta meg a kapuit, és mostani hétvége két napjával számolva, előreláthatólag 143 napos üzemeléssel zárhatják az idei szezont. Az április 23-24-i hétvégére néhány pályát nyitnak meg, a szóvivő szerint még 30-55 cm vastag a hó a pályákon.

Az idei szezon ott sem volt a legjobb, enyhe időjárás és kevés hó jellemezte, ennek ellenére a tátrai pénztárosok annyira nem panaszkodhattak, hiszen a bevételek 5,5%-kal, a forgalom pedig 7,1 %-kal emelkedett. Ezekben a számokban már benne van Chopok forgalma is, ahol az idén 32 év után rendeztek alpesi világkupa futamokat.

A vendégek zöme (63%) idén is Szlovákiából érkezett. Őket követik a lengyelek (17%) és a csehek (9%). A gyenge hóviszonyokat ellensúlyozták az egyre népszerűbb turisztikai ajánlatok. A Go Pass és a Liptó kártya népszerűsége nagyon sokat lendített a forgalmon, és ne feledkezzünk meg az ingyenes buszokról a síterepek és az akvapark között, amelyen rekordlétszámban (80 ezer utas) utaztak a szezonban.

Érdekesség, hogy az enyhe tél miatt a szokásosnál hamarabb elolvadt a Csorba-tó jege, április vége/május eleje helyett már április 18-án. Meglepetésre teljesen átlátszó lett a víz, elvesztette zöldes színét. A hatvanas években még kilenc méterre is elláttak a búvárok a tóban, néhány éve ez már fél méterre csökkent. A jelenség okait a tudósok is találgatják, főleg azt, hogy vajon meddig maradhat ennyire átlátszó.
KOMMENTEK
Chopoker | 2016.04.24. 11:09
A jövö hét közepe még hozhat meglepetéseket, akár még jobb állapotba is kerülhetnek a pályák. Az más kérdés, hogy a TMR mi alapján hoz döntést?!

Szállástippek
Stráni Panzió csillagcsillag
Kedvező árú családi panzió szobákkal és apartmanokkal Myto (500 m), Tále (5 km) és Chopok (11 km) közelében. Reggelis ellátás kérhető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Wellness Hotel Chopok csillagcsillagcsillagcsillag
Modern, színvonalas, 158 ágyas, családközpontú wellness szálloda Jasna sífelvonóitól 3 km-re a Déményfalvi-völgyben. Szolgáltatásai: nagymedence, szaunák, fitneszterem, bowling, étterem, bár, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Bor apartmanok
Modern apartmanház Jasná / Otupné oldalán, 200 méterre a legközelebbi (kezdő) sípályától. Jól felszerelt, 2-5 fős, 1-2 hálószobás apartmanok közös, vagy privát szaunával, wifivel, TV-vel. Reggeli házhoz szállítás igénylehető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek