Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hol lehet a téli olimpia 2022-ben?

2013.12.31. Bata Attila

Múlt héten lezárult a 2022-es téli olimpia rendezésére kiírt pályázat határideje. Összesen hat helyszín jelentkezett arra, hogy otthont adjon az eseménynek. A legközelebbi a lengyel-szlovák pályázat, de nézzük végig mind a hat jelentkezőt, mi szól mellettük vagy ellenük?
Hasonlóan érdekes listát lehetne összeállítani azokból a városokból is, akik végül is nem pályáztak. Ha ezt összekötjük azzal a ténnyel, hogy számos olyan település neve került szóba, amely korábban már nyári (!) olimpiát is rendezett, akkor tényleg érdekes az idei felhozatal.

A nem pályázók között először Barcelona tett le arról, hogy 1992-es nyári játékok után most télit rendezzen. Aztán a svájci St. Moritz és Davos vitte népszavazásra a dolgot, de a helyiek nem kértek belőle.

Az utolsó hétvégén szülőhazája fricskázta meg a NOB elnökét, és a nyári után szintén téli olimpiai után vágyó München és környéke népszavazáson utasította vissza a sportvezetők ötletét. Ezek után hat pályázó maradt a 2022-es olimpiára.

Peking

A kínaiaknál még nem épült ki az infrastruktúra, de a 2008-as nyári olimpiai létesítmények után a világ könnyen elhiszi nekik, hogy bármit meg tudnak építeni. A havas versenyeket Csangcsiakou településen rendeznék. A legnagyobb hátrányukról nem tehetnek. A megelőző téli olimpia is Ázsiában lesz (Pjongcsang 2018 – Dél-Korea), sőt a nyári is (Tokió 2020 – Japán)! Nehéz elképzelni, hogy még egyszer Ázsiában rendezhetnének ilyen rövid időn belül.

Almati

Kazahsztán előbb-utóbb úgyis rendezni fog téli olimpiát, de inkább utóbb. A fejlődési ív optimális. Két éve Téli Ázsiai Játékokat rendeztek, 2017-ben Téli Universiádéra kerül sor. Folyamatosan pályáznak és folyamatosan erősítik a síterepeiket is. Ha türelmesen pályázgatnak, úgy járhatnak, mint a dél-koreaiak, meglesz a jutalma.

Lviv (Lemberg)

Az ukránok abban a stadionban rendeznék a nyitó és záró ünnepélyeket, ahol a foci EB-t is rendezték. A havas versenyeknek a 100 kilométerre található Tiszovec adna otthont, amelyre hiába költenek egy vagon pénzt, a „kékestetői” magasságain nem tudnak változtatni.
Ukrajna 2022?
Ukrajna 2022?

Krakkó

A közös lengyel-szlovák pályázat a Krakkó-Zakopane-Jasna vonal mentén alakult ki. Alkalmas síterepek híján, az alpesi versenyeket az Alacsony-Tátrában (Chopok-Jasna) rendeznék, bár itt is lenne még mit építeni. Először is egy lesikló pályát a férfiaknak, amelynek a tervei már készen is vannak, már csak a kivágandó fák mennyiségét kell „lenyomni a közvélemény torkán”. Ezen felül a síközpont csúcsidőben naponta 8-10 000 látogatót fogad, ezt a számot kellene a többszörösére emelni.

A pályázat hátránya a közös rendezés. Bár nem tilos, de a NOB nem igazán szívleli ezt a megoldást. A szlovákok, teljesen érthetően, otthon rendeznék a saját csapatuk jégkorong meccseit. Ezt pedig a jelenlegi szabályzat tiltja, vagyis egy sportág eseményeit csak egy országban lehet rendezni.

Ez inkább lengyel pályázat, de beszéljünk a szlovák vonalról, hiszen a szomszédban lennének a versenyek. Az 1984-es csehszlovák próbálkozást nem számítva a szlovákok most próbálkoznak harmadszor. Helyi sajtóhírek szerint a 2002-es 1 milliárd, a 2006-os 6 milliárd, a 2022-es próbálkozás 8 milliárd euróba kerül az adófizetőknek.

Oslo

A norvégok az esélyesek közé tartoznak. A Szocsi olimpia költségvetésének 10%-ából kihoznák az olimpiát. Az alpesi síelőket ők is messzire, a 200 kilométerre található Lillehammerbe küldenék, ahol már rendeztek olimpiát 1994-ben. Egyébként maga Oslo is volt már rendező 1952-ben. Sok sportág szövetsége szívesen látná a norvégokat, valószínűleg a svédekkel lesznek nagy harcban a rendezésért.

Stockholm

Mintha a surranó pályán futottak volna be, előzetesen mindenki norvég-német csatára számított. Ők is rendeztek már nyári olimpiát 1912-ben, illetve 1956-ban a lovas versenyeket. Az elmúlt években számos kiváló helyszínnel (Göteborg, Falun és Östersund) próbálkoztak sikertelenül. Itt szinte minden készen áll már most is, az egyik legolcsóbb olimpia lenne a szervezők szerinti 1,1 milliárd eurós költségvetéssel.

Ez tehát a hat pályázó, ahogy telik az idő majd a részletekkel is megismerkedünk. Az olimpiai bizottság jövő nyáron kezdi meg a helyszíni szemléket és a végleges döntést 2015 júliusában hozzák meg.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE