Idén is újdonságokkal várnak a stájer síterepek

2019.11.11. Bata Attila

Két komoly sílift megépítésével fut neki az idei télnek Stájerország, ezen felül számos új szálláshely készül el a visszatérő és az új vendégek fogadására.
A tartomány idegenforgalmi szakemberei szerint a Stájerországba érkezett hazai és külföldi turisták 85%-a visszatér hozzájuk az átélt élmények és a nyújtott szolgáltatások miatt.

Az idei téli szezonban a visszatérő vendégek is számos újdonsággal találkozhatnak. A síterepek legnagyobb beruházásait két új lift megépítésében találjuk. Planai (Schladming) síterepén most épül az új kabinos lift, míg Mariazell (Bürgealpe) 40 millió eurós beruházással újítja fel felvonóját.
Planai: új lift épül
Riesneralm síterepén két érdekességet is találunk az idén. A világrekordjelölt hóemberépítésről már beszámoltunk, ennek a sorsát az idén nyomon követjük. A völgyben egy vízerőmű épül, amely kettős célt szolgál. Egyrészt a felduzzasztott vízből látják el a síterep hóágyúit, másrészt a tervek szerint az erőmű kapacitásának egyharmada a síterep üzemeltetését szolgálja, a maradékot pedig bekötik a lakossági hálózatba.
A magyar síelők fontos vendégeknek számítanak
A magyar síelők fontos vendégeknek számítanak
A hazai vendégek mellett a magyarok is a legfontosabbak közé tartoznak, a csehek, lengyelek, és németek mellett. Talán nem véletlen, hogy hozzánk is elutaztatták a régió hóemberét egy fotózásra.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
AKCIÓK (3)
Bachseitenhof Panzió
1.200 m magasan az erdő szélén fekvő 12 szobás, panorámás panzió. A legközelebbi sílift (Fageralm) 4,5 km-re található, de kocsival a Ski Amadé sírégió számos síterepe elérhető. A síelés után finn- és infraszauna, ezen kívül internet, ingyenes parkolás várja a vendégeket.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Kukoricza Hacienda
Magyar személyzettel működő szálláshely Tauplitz síterepétől 5 km-re. 2-4 fős modern szobák, többségéhez kis konyhasarok is tartozik. Szolgáltatások: társalgó, gyereksarok, TV, Wifi.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Berghof Mitterberg csillagcsillagcsillag
A Schladming-Dachstein régióban a hegyek között megbújva található a Mitterbergen, Gröbming mellett a Hotel Berghof családi szálloda. A hoteltől busszal és akár autóval is könnyedén elérhetők a közeli sípályák: Stoderzinken 3 km, Schladming 4 hegy 10 km.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE