Chopok, Magas-Tátra: megkezdték a hóágyúzást

2014.11.23. Bata Attila

Ezen a héten végre Szlovákiában is beindultak a hóágyúk. A Chopok északi oldalán, Jasnán indították be először a hóágyúkat, majd később Tátralomnicnál, valamint a Csorba-tó felett. Amint az időjárás engedi, a jövő héten folyamatosan indíthatják be őket a többi terepen is.
Kérd a sielok.hu-t a Google-ben!
Szerdán már beindultak a hóágyúk Szlovákiában, először a Chopok északi oldalán 1600 méter felett található pályákon. Szlovákiában is folyamatosan érkezik a hideg, így egyre kedvezőbbek lesznek a mesterséges havazás feltételei.

Chopok-Jasna
Chopok-Jasna
Pénteken már a Magas-Tátrában is kipróbálták a hóágyúkat, először a Tátralomnic feletti két piros pályán (Generál és Esíčka) kb. 1750 méteres magasságban, majd később a Čučoriedky pályán is. Egy nappal később a másik magas-tátrai síterep, Csorba-tó is beindította a hóágyúkat néhány pályán.

Chopok-Jasna
Chopok-Jasna
Jövő heti nyitásra jelenleg még kevés az esély, bár a következő héten egyre kedvezőbbek lesznek a körülmények. A helyi meteorológiai intézet azt jósolja, hogy lesznek olyan napok, amikor napközben sem megy fagypont fölé a hőmérséklet a Magas-Tátrában 1500 méteres magasság felett.

Magas-Tátra
Magas-Tátra
A mostani állapot szerint a legtöbb szlovákiai síterep a nyitás dátumát a december 6-i hétvégére tervezi. 
KOMMENTEK

Szállástippek
Vila Horal
A Vila Horal Demänova falu szélén található, az Alacsony-Tátra északi oldalán, Jasná sípályától kb. 10 km-re. Összesen 6 csendes, stílusosan berendezett apartmant kínál, egyenként 4-5 személy részére. Az egész házban ingyenes WIFI internet használható.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Bystrina csillagcsillagcsillag
Erdőszéli wellnesshotel a Deménvölgyben, Chopok-Jasná síterepétől 6,5 km-re. Két-, háromágyas és családi szobák reggelivel, egyéb ellátás a szomszédos étteremben rendelhető. Szolgáltatások: szaunák, pezsgőfürdő, minifitnesz, játszószoba, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Bor apartmanok
Modern apartmanház Jasná / Otupné oldalán, 200 méterre a legközelebbi (kezdő) sípályától. Jól felszerelt, 2-5 fős, 1-2 hálószobás apartmanok közös, vagy privát szaunával, wifivel, TV-vel. Reggeli házhoz szállítás igénylehető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
Havazás Előrejelzés
SÍTÁBOROK 2026/2027
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZÁLLÁSAKCIÓK 2026/2027
Feliratkozom a hírlevélre