A pekingi nemzetközi repülőtéren zökkenőmentes a külföldi delegációk beléptetése öt nappal a téli olimpia hivatalos megnyitója előtt.
h i r d e t é s
A küldöttségek már az elutazásuk előtt és a felszállásuk helyszínén szigorú ellenőrzésen estek át, elsősorban a koronavírus-járvány miatt. Mindenkinek az indulása előtti napokban két negatív PCR-tesztet kellett produkálnia, ezen kívül igazolnia, hogy oltott. Aki nincs oltva, csak 21 nap karanténkötelezettséggel léphetne be Kínába.
A nemzetközi repülőtéren azonban újabb számos kötelező procedúrán kell átesni a Covid miatt tetőtől talpig fehér védőruhába öltözött, maszkot és védőszemüveget viselő alkalmazottak gyűrűjében. Mindenki maga szkenneli be az útlevelét, az akkreditációs kártyáját, majd következik egy PCR-teszt, ennek az eredményét pedig a szállodai szobában kell megvárni. Még a reptéren - amely szinte üres, hiszen alig érkeznek gépek az országba - elkülönítik a különböző olimpiai zónába utazókat, ott kell megvárniuk a szállodájukhoz induló ötkarikás buszokat, és az érkezők ekkor vehetik magukhoz a feladott csomagjaikat.
A szállodába érkezőket a bejárat közelében egy asztalra kikészített névre szóló csomaggal várják, amelyben a szobakulcs is benne van. Ebben a csomagban írják meg, hogy addig nem hagyható el a szoba, amíg nincs meg a reptéri teszt negatív eredménnyel. Ha esetleg pozitív a teszt, akkor még egy PCR-teszten kell átesni a szállodában. Akinek a tesztje negatív, bejelentkezhet a hotelbe hivatalosan is, és onnantól mehet be az étterembe vagy kérhet ételt a szobájába. Ugyanakkor karanténba kell vonulnia annak, akinek a második - a szállodai - tesztje is pozitív eredményt hoz. Az olimpián minden nap át kell esni PCR-teszten.
Kínában kedden lesz az új holdév első napja - a Tigris éve kezdődik -, így ezen a héten sokan nem dolgoznak, a szigorú koronavírus-szabályok miatt azonban nem is utaznak el az emberek, inkább otthon maradnak. Emiatt hétfőn a húszmilliós Pekingben nem volt nagy forgalom.
Az olimpiai járművek külön sávot foglalnak el az utakon, de a helybéliek ennek ellenére nagyon kedvesek: az MTI tudósítója többször tapasztalta, hogy az ötkarikás emblémával feldíszített buszon utazóknak a mellettük elhaladó autókból vagy az utak mentén sétálók integettek.
Peking 2022 - A 2022-es téli olimpia helyszínei