Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Újabb nyitások! Beindul az élet az osztrák terepeken

Planai, Turrach, Kitzbühel és a gleccserek már nyitva

2012.11.02. Bata Attila

Újabb nyitások! Beindul az élet az osztrák terepeken Igazából a korábbi évek forgatókönyve ismétlődik. Ugyanazok a síterepek, a szokásos hegyoldalak, a szokásosnál korábban nyitnak ki idén is. Planai, Turracher Höhe, és Kitzbühel egy-két pályával már kinyitott, egyre több pálya nyílik a gleccsereken, és más síterepek is készülnek egy esetleges nyitásra.

Planai, Turrach, és Kitzbühel

Ahogy már írtuk, kedden első, nem gleccser síterepként a stájer Planai (Schladming) nyitott ki elsőként. A 35 cm vastagra ratrakolt pályák mellett már több lift, illetve hütte is üzemel. A síterep 36 pályájából egyelőre 6 üzemel.

Egy nappal később, szerdán nyitott ki a stájer-karintiai határon található Turracher Höhe. Ez is teljesen szokásos az előző évek tapasztalatai alapján. Ha a tervek bejönnek, és csak 2013. május 1-én kell bezárniuk, akkor összejöhet a 183 napos szezon az idén is. Szokás szerint a Wildkopflift húzólift melletti pályákat nyitották meg először, de csütörtöktől már a Zirbenwaldbahn is üzemelt. Külön napijegyet lehet venni a Wildkopf liftre 8 euróért, vagy a két liftre együtt 17 euróért.

Csütörtöktől, legalább a mostani hétvégéig, Kitzbühel is belépett a nyitva tartó terepek közé. Itt a Panoramabahn és egy ülőlift jár a Resterhöhe oldalon. Ha valaki erre tévedne, akkor esélye van rá, hogy találkozhat az itt edzőtáborozó osztrák női válogatottal.

Egyre több pálya a gleccseren

Újabb pályák nyílnak meg a gleccsereken is. Kaprun, Sölden és Stubai is újabb pályákat és lifteket állított üzembe, így megnőtt a síelhető felületek száma. Kaprunban már az Alpincenterig lehet síelni. Söldenben csütörtöktől újabb hat lift közlekedik, így már összesen 16 lift jár a síterepen. A hét elejei 40 cm friss hó után már 85 cm vastag a hó a pályákon. Közben Stubai megnyitotta a 4-es és 4a jelű pályákat, így a Fernau lift középállomásáig lehet lesíelni.

Nyitás előtt

Újabb osztrák terepek is nyithatnak hamarosan. A Ski amadé két terepe, Hauser Kaibling és Reiteralm is közel áll a nyitáshoz, az előbbi terepen a német női válogatott edz Maria Höfl-Riesch vezetésével.

Hó már van, nyitás később

Hochkaron 30 cm hó borítja a hegyet. Heinz Huber, a síterep vezetője szerint, elég kockázatos lenne most még kinyitni, egy várható melegebb periódus után jó esetben 10 cm maradna ebből a hóból. Itt inkább november végi nyitásban gondolkoznak.

Semmering-Hirschenkogel síterepén is mennek a hóágyúk, de még nincs kitűzött dátum a nyitásra. A síterep szóvivője szerint már készítik a pályákat, és ha kedvezően alakulnak a dolgok, akkor hét nap alatt az egész terepet be tudják havazni egy esetleges nyitáshoz.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE