Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Szezonmunkások hiánya: Obertauern fizetést sorsol ki nekik

2021.11.16. Bata Attila

Miközben a síelők már az igazi szezonkezdetre várnak, a síterepek vezetői egyre gondterheltebben ráncolják a homlokukat. Az ok Ausztriától Észak-Amerikáig ugyanaz. Óriási hiány van munkaerőből és az oltások mellett az előző elmaradt szezon is közrejátszik.
Lisa Walcher, a helyi turisztikai hivatal vezetője még október közepén jelentette ki, hogy közel 3000 alkalmazott hiányzik még Obertauern környékén a szezonkezdet előtt. Valószínűleg ez a szám azóta sem csökkent jelentősen. Pedig a helyiek igyekeznek.

Obertauern már a 2018/19-es szezonban is bevezetett egy applikációt a síterep környékén dolgozó idénymunkásoknak, akik ezzel olcsóbban vásárolhattak, vagy vehettek igénybe szolgáltatásokat. A próbálkozás sikeresen indult, de a tavalyi koronavírussal terhelt szezon visszavetette a fejlődést. Idén nagy hangsúlyt kap a kezdeményezés.

A helyiek odáig mentek, hogy az obertauerni idénymunkások között a szezon végén sorsolást tartanak. Decembertől áprilisig, minden hónapra valakit kisorsolnak, aki megkaphatja pluszba a havi fizetését. Jelentkezni a szezon alatt bármikor lehet, a sorsolást 2022. március 31-én tartják.

A helyi szállodások elnöke szerint a tavalyi lezárások után a munkaerő 10%-a inkább az egészségügyben folytatja. További 10% személyes okokból váltott. És további 10%, akik Kelet-Európából jöttek, most nem jönnek. Köztük a magyarok, akik külön dicséretet kaptak jó német nyelvtudásuk miatt.

A magyarok egy részének visszatérését megnehezíti, hogy sokan keleti vakcinákat kaptak, amellyel nem tudnak munkát vállalni. Az illetékes osztrák szervek hiába jelezték a problémát, eddig nem született megoldás. Természetesen a külföldi idénymunkások közül többen inkább otthon maradnak, a kevesebb pénzt, de biztos munkát választják a tavalyi szezon bizonytalansága után.

A példa nem csak Ausztriára jellemző, ahol tízezres nagyságrendben hiányzik személyzet a sípályákról, a vendéglőkből vagy a szálláshelyekről. Franciaországban is hasonló a helyzet. Néhány hete a gleccserek is alig tudtak kinyitni a munkaerőhiány miatt. Itt ugyan valamivel (+3,2%) megemelték a legrosszabbul kereső szezonmunkások minimumbérét, jellemzően a kisebb síterepeken, de a tömeges jelentkezés ezután sem indult be.

Észak-Amerikából is hasonló hírek érkeznek. Itt a szezonmunkások nagy része Dél-Amerikából érkezik, ahol ősszel befejeződött a szezon. A dél-amerikai országokban is magas számban oltottak "keleti" vakcinákkal, ők sem vállalhatnak jelenleg munkát a síterepeken. Néhány nagyobb síterepen itt is ezres nagyságrendben hiányzik a munkaerő. Van olyan síterep, amely egész szezonra kibérelt egy szállodát, ahol a szezonmunkások lakhatnak, így is csökkentve költségeiket.
Obertauen: 5x1 sorsolás! A nyertes megkapja havi nettó fizetését
Obertauen: 5x1 sorsolás! A nyertes megkapja havi nettó fizetését
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Pension zur Heiligen Krone
Egyszerű 50 fős sportszálló 7 db 4 ágyas stúdió jellegű apartmannal és 5 db 2 ágyas szobával büféreggelivel, vagy félpanziós ellátással. A panzió teljes személyzete magyar.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Appartements Steinadler
Igényes, 2-8 fős apartmanok Obertauernben, a Grünwaldkopfbahn kiskabinos lift völgyállomásától és a sípályáktól mindössze 120 méterre. Szolgáltatások: teremgarázs, fűtött sítároló, szauna.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Fischer Ferienhaus
Családi apartmanház Obertauern és Grosseck síterepek között, Twengben. A pályák akár saját autóval, akár a sí kártyával ingyenesen használható síbusszal (90 m) is elérhetők. Igényesen bútorozott apartmanok, összesen 24 vendégággyal.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE