h i r d e t é s
Reggel fél kilenckor nyitottak Tátralomnicon (Tatranská Lomnica) és kilenc óráig már hatszáz darab kedvezményes napijegyet értékesítettek. Hasonlóan nagy siker volt az egy eurós napijegy a Csorba-tó mellett is, itt kora reggel kétszáz, az egész nap folyamán ezer síelő és hódeszkás látogatott ki egy kis olcsó síelésre. Ennél olcsóbban már csak a Nyugati-Tátrában található Rohács síterepén lehetett síelni, itt mivel csak délelőtt 11-kor nyitottak, így mindenki ingyen síelhetett a nap hátralévő részében.
A Csorba-tónál egyelőre csak az Interski rész nyitott ki, ahol már 70 centiméteres havat sikerült összegyűjteniük az üzemeltetőknek. Az Esicko rész megnyitása is napok kérdése, a jelenleg 50 centis havat gyorsan hizlalják a hóágyúk, és szerencsés esetben a már korábban említett Perinbaba is besegít. Közben már a Furkota pályákat is elkezdték hóágyúzni, ezek megnyitása az ünnepekre várható.
Donovaly ma reggel
Donovaly-ban 40 centiméter vastag, természetes és mesterséges hó keverékkel indult a szezon, kezdetben még csak két pályával. A nyitó napon sokakat vonzott az olcsó napi jegy, még Magyarországról és Lengyelországból is érkeztek síelők. A síterepen folyamatosan hóágyúznak, a tervek szerint a Zahradiste oldalon egymás után nyílnak meg majd a behavazott pályák, és jövő héten már esti síelés is lesz.