Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Chamonix-ban adták át a 2013-as theALPS díjakat

2013.09.22.

Chamonix-ban adták át a 2013-as theALPS díjakat Az idei évben Franciaországban, a Mont Blanc lábánál tartották meg a theALPS elnevezésű, az egész Alpokra kiterjedő turisztikai találkozót és díjátadót. A 2013-as verseny mottója "Sommerattraktionen am Berg" lett, ami azt jelenti, hogy ezúttal a nyáron látogatható hegyi látványosságokat díjazták.
A theALPS egy igen sokszínű rendezvény. Minden évben egy új, aktuális témával rukkol elő, melynek témájában érdekes előadások hallgathatók meg a helyszínen. Ezen kívül a kiállítás remek lehetőséget kínál a szakmabelieknek, hogy kapcsolatokat építsenek ki. Ezért aztán természetesen a Síelők.hu csapata sem maradhatott le a 2013. szeptember 19-20. között tartott rendezvényről. Az idei díjra a következő 5 nagyszerű létesítmény volt esélyes:
Akadálymentes Kaunertal
A tiroli Nemzeti Park régiója az utóbbi időben különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a mozgáskorlátozott vendégek is maradéktalanul élvezhessék a nyaralásukat. Ennek tudatában akadálymentes hoteleket, éttermeket és látnivalókat alakítottak ki a környéken.
Erneni zenefalu
A svájci Ernenben található rendezvénysorozat egész nyáron minőségi zenei és egyéb kulturális programokkal várja a látogatókat. "Hexenwasser"
A "Boszorkányvíz" egy amolyan hegyi paradicsom családoknak. Gyönyörű kilátás párosul egy egyedülálló aktív vízi-játszótérrel.
Südtirol Rad
A dél-tiroli régió felejthetetlen élményt kínál a bicikliseknek: a helyiek egy olyan, 24 állomásból álló rendszert alakítottak ki a környéken, melynek segítségével csupán egyetlen jegyet kell megvásárolni, ezután már csak két keréken gurulva kell élvezni az 500 km-nyi kijelölt bicikliutat - a bicikliket pedig bármelyik állomáson le lehet adni! Teresa fotó sétái
Teresa Kaufman francia fotós, aki az alpesi tájak, történések, házak és emberek megörökítésére szakosodott, mindannyiunk szerencséjére. Teresa fotói valóban lélegzetelállítóak, és igazán közelről adják vissza egy alpesi nyaralás érzését. Ezen kívül a fotósnő tematikus sétákat is szervez a környékre érkező turistáknak. És hogy ki lett a nyertes...?

Hexenwasser!
További információk
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.