Egyre többen fordulnak az osztrák lifttársaságokhoz azzal az igénnyel, hogy pénzvisszatérítést szeretnének a fel nem használt szezonbérleteikre abban a szezonban, amikor 2020 márciusában hirtelen leállították a sílifteket, és többet már nem is lehetett síelni.
h i r d e t é s
Elsőként egy alsó-ausztriai házaspár kérte vissza a pénzét, akik a Salzburg régióra érvényes bérletet (Super Ski Card) vásároltak. A házaspár azzal érvelt, hogy a május 3-ig érvényes bérletből a lezárások miatt 49 napot nem tudtak felhasználni. A bérletükért összesen 1494 eurót fizettek. A Zell am See-i bíróság első körben elutasította az igényüket, mivel nem látott garanciát arra, hogy a síterepek ténylegesen üzemelhettek volna májusig, vagy a házaspár ki tudta volna használni a bérletét ebben az időszakban. Másodfokon aztán minden megváltozott. A bíróság a síterepet a fel nem használt napokra arányosan vonatkozó összeg (356,72 euró) megfizetésére utasította. Ezen felül a síterep viselte a tárgyalás költségeit, amely kb. 600 eurót tett ki.
Egy másik esetben egy alsó-ausztriai család 1700 eurót fizetett a Ski amade bérletekért, amelyet elvileg május elejéig használhattak volna, de március 16-tól már lezárták a síterepeket. Érvelésük szerint a felhasználás időtartama így 24%-kal csökkent. A bíróság első fokon megítélt a fel nem használt időszakra 330 eurós kártérítést az egész családnak. A döntés nem jogerős, a döntés másodfokon még nem született meg.
Ezek a tárgyalások még az idei első negyedévben zajlottak. A síelők egyre jobban felbátorodtak, egyre többen kértek visszatérítést, a lifttársaságok közül többen is (arányosan) visszafizették az összegeket, hiszen egy elvesztett perben a perköltségekkel is számolniuk kellett. Többek között Zauchensee, Gerltizen, Obertauen vagy Flachau is fizetett a szezonbérleteseknek.
A döntés azért is érdekes, mert ismét itt az ideje a kedvezményes áron kínált szezonbérleteknek. Már írtunk az osztrák síterepekre érvényes
3G-szabályról (oltás vagy betegségből felgyógyulás vagy negatív teszt kell a bérlethez). Ezt értelmezve a szezonbérletek esetében a legtöbb helyen a 2G-szabály lép életbe, vagyis ebben az esetben csak a beoltottak vagy a betegségből felgyógyultak vásárolhatnak szezonbérleteket.
Néhány síterep, pl. Hochkar lehetőséget ad
szezonbérlet vásárlására negatív teszttel, de ezzel ugyanaz a helyzet, mint a többnapos bérletekkel. Mivel a PCR-teszt érvényessége csak 48, az antigén teszté pedig csak 24 órára szól (majd a szezonban), ezért sűrűbben kell tesztelni azoknak, akik ezt a megoldást választják.
A már említett 3G-szabály a bejelentés szerint "a síszezon kezdetén" lép életbe. Pontos dátum a rendelkezés életbe lépésére nem ismert, jelenleg még nem vezették be országos szinten. Szintén nincs hivatalos információ a szezonbérletek, illetve a többnapos jegyek vásárlásának szabályairól. Ezzel kapcsolatban még vannak nyitott kérdések, amiket tisztázni kellene, hiszen pl. Salzburgban már október 9-én (Kitzsteinhorn) kezdődik a szezon.
A bizonytalanságok ellenére pl. a Salzburg Super Ski Card szezonbérletek értékesítése már megkezdődött. Ott a vásárlásnál egy űrlapot kellett kitölteni és aláírni, de ez változhat a jövőben. Talán változik is, hiszen a szezonbérlet értékesítését az internetes felületükön további értesítésig felfüggesztették, legalábbis tegnap ez állt a honlapon.