Igazából már pénteken elkezdődtek a versenyek, a szuperkombinációban Bode Miller nyert, aki fénykorában a szombati lesiklást már kétszer is megnyerte, holnap akár triplázhat is, ha tudja tartani a formáját. Szombaton rendezik a klasszikus versenyt, a lesiklást, és ezzel immáron 80. évéhez érkezett a svájciak leghíresebb versenye.
Wengen különlegessége több dologban rejlik. Először is, ez a
világ leghosszabb versenye, a maga 4465 méterével, és itt található az egész VK sorozat legmeredekebb letörése, ahol a leggyorsabban haladnak a síelők. Az átlagosan másfél vagy legrosszabb esetben kétperces futamokhoz szokott síelőknek legalább
két és fél percen át kell tojástartásban kibírniuk a hatalmas sebességet, az életveszélyes kanyarokat és leküzdeni számos akadályt, amely csak erre a pályára jellemző. Ehhez nagyon fitt fizikai állapotban kell lenniük a győzteseknek.
Aki nyerni akar, annak át kell csúsznia egy szűk sziklás átjárón (Hundschopf), és létezik egy olyan hatalmas ugrató,
mintha egy szikláról zuhannának a mélybe. Láthatunk egy durva S-kanyart, csúszást az alagútban, majd egy vékony hídon legalább 100 km/órás sebességgel, ez a pálya lassabb része. A pálya számos része találó nevet kapott. A felső részen található a Rossi-ugrató, amelyet az építőjéről neveztek el, majd a Minschkante, itt Joos Minsch bukott egy emlékezeteset 1965-ben.
Aztán létezett régen az ún.
osztrák-lyuk, amely azért kapta a nevét, mert az 1954-es versenyen szinte az összes osztrák esélyes (Toni Sailer, Anderl Molterer, Walter Schuster) itt esett el egy „hazai” buckán – a svájciak nagy örömére. Persze, az egyetlen, aki itt nem esett el - Christian Pravda –meg is nyerte a versenyt. A bucka ma már nem létezik, a pályát később átalakították, de a neve örökre fennmarad. Külön kategória a Kernen-S, egy kanyar, amelyet a 2003-as győztesről neveztek el, és a kanadai kanyar, ahol Dave Irwin szállt el 1975-ben.
Az első versenyt 1930-ban rendezték, amelyet egy svájci nyert meg a nagy esélyes angolok előtt. Érdekesség, hogy a versenyeket a világháború alatt is megrendezték. Ezek az évek Karl Molitor nevétől voltak hangosak, aki összesen 11-szer nyert itt, úgy hogy sosem lett világbajnok vagy olimpiai első. 1955-1958 között a közelmúltban elhunyt osztrák legenda,
Toni Sailer győzött négyszer egymás után, ez máig megdönthetetlen rekord.
Hosszú idő után 1974-ben nyertek újra a svájciak, Roland Collombin személyében. A győztes híres mondása maradt fenn, amikor a rajtnál megkérte a fotósokat, hogy csináljanak egy közös képet vele, Franz Klammerrel és Herbert Plankkal, úgy hogy ő áll középen. Úgy is ez lesz a sorrend a dobogón, legalább a végén nem kell már ezzel bajlódniuk. A végeredmény: 1. Collombin. 2. Klammer. 3. Plank!
Franz Klammer háromszor nyert, köztük a legemlékezetesebb az 1975-ös. Akkor 3,54 másodperces előnnyel előzte meg a másodikat, amely azóta is megdönthetetlen. 1991-ben egy fiatal osztrák, Gernot Reinstadler az életét vesztette az edzéseken, a versenyt lemondták. Ez a 80 éves történelem legszomorúbb napja. A verseny szervezői azóta is minden évben felkeresik az áldozat szüleit.
1997-ben született meg a pályacsúcs, amely máig is él, és valószínűleg sokáig nem is javítják meg. Kristian Ghedina 2:24,23 alatt tette meg a távot. Tavaly a svájci Didier Défago nyert, aki utána a másik klasszikuson Kitzbühelben is nyerni tudott. Ez a fantasztikus sorozat eddig csak három síelőnek (Heinzer és Collombin és Défago) sikerült a világon.
Jövő héten tehát Kitzbühel következik, amelyet sokan a legnehezebb versenynek tartanak. Wengen első tengerentúli győztese (1980-ban), a kanadai Ken Read szerint Kitzbühel a legnehezebb verseny, még szerencse, hogy előtte rendezik meg a Lauberhornt, így nem éri akkora sokk a versenyzőket, kevésbé tűnik durvának az osztrák pálya.
A szombati versenyt az Eurosport 12:25-től közvetíti.