Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Ždiar: elkészült az országút a két síterep között

2019.11.03. Bata Attila

Október 29-én adták át a Bélai-Tátrában az I/66-os országút felújított szakaszát, amely a környék két síterepe közötti részen javítja a közlekedés minőségét.
Ždiar: az új út (Kép: poprad.dnes24.sk)
Ždiar: az új út (Kép: poprad.dnes24.sk)
Közel öt kilométer hosszban újították fel a Ždiar (Zsgyár) településen átvezető, a nemzetközi forgalomban jelentős szerepet betöltő országutat.

Közel egy év alatt a 124,9-es kilométertől, vagyis a Bachledka síterephez vezető út kereszteződésétől, egészen a 129,8-es kilométerig, vagyis a falu végén található Strednica sícentrumig tartott a felújítás. Ez utóbbitól könnyen elérhető a település harmadik, és szintén ülőlifttel ellátott síterepe, a Strachan sícentrum.
Ždiar: az új út (Kép: poprad.dnes24.sk)
Ždiar: az új út (Kép: poprad.dnes24.sk)
A felújítás folyamán kicserélték az aszfaltburkolatot, a vízelvezetőket és ahol lehetett járdákat építettek. Az út mentén lecserélték a buszmegállókat és a közvilágítást. Az egész projekt 3,5 millió euróba került, amelyet az Európai Unió fizetett.
Ždiar: az új út (Kép: poprad.dnes24.sk)
Ždiar: az új út (Kép: poprad.dnes24.sk)
További jó hír közlekedési szempontból, hogy egy nappal később bejezték a Csorbató (Štrbské Pleso) és Tátracsorba (Tatranská Štrba) közötti út 2,1 kilométer hosszú szakaszának felújítását.

Jelenleg még a Poprád és Ótátrafüred (Starý Smokovec) közötti országút 5,5 kilométeres szakaszán dolgoznak a nyár óta. Sajnos, itt van rá esély, hogy nem végeznek a síszezon kezdetére.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Strachan Wellness Panzió
Gorál stílusban épült panzió különböző méretű szobákkal, saját étteremmel Zdiar központi részén, 50 méterre a Strachan sípályáktól és 6 km-re Bachledkától. Wellness: pezsgőfürdő, szaunák, pihenőterem, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Grand Hotel Bachledka csillagcsillagcsillagcsillag
Exkluzív hotel közvetlenül Bachledka sípályáinál, Zdiar (7 km) és Tátralomnic (15 km) közelében. Egyedi szobák szép panorámával, étterem, tematikus vacsorák, wellness részleg medencével és ötféle szaunával.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.