A bemutatónak egy sajtótájékoztatóval egybekötött színvonalas esemény, az Amer Sports magyarországi fióktelepének megnyitója adott otthont a Budaörsi Trend2-ben. A sportfelszereléseket forgalmazó óriáscég több olyan világmárkával képviseli magát hazánkban, mint az Atomic és a Salomon.
h i r d e t é s
A megnyitón az Amer Sports Austria GmbH közép- és kelet európai régióért felelős ügyvezető igazgatója, Stefan Schwarz elmondta, hogy a korábbinál fontosabbnak tartották az összehangolt, hangsúlyosabb jelenlétet, valamint
erős potenciált láttak a magyarországi piacon, ezért döntöttek a budaörsi fióktelep megnyitása mellett.
Az esemény színvonalát emelte
Máté Bence természetfotós előadása mellyel sikerült becsempésznie a természetet a modern berendezésű bemutatóterembe. Majd az Apollo 23 együttes szimulátoros sí-vetélkedője és a Rippel fivérek sí-kiegészítőkkel együtt végrehajtott akrobatikus bemutatója tette még színesebbé a teltházas programot.
A sajtótájékoztató után a szakmai közönség és a síszaküzletek képviselői Tettamanti Gábor előadásából ismerhették meg a
2012/13-as Atomic újdonságokat, majd Gönczi László mutatta be az új Salomon palettát.
Bemutatkozott a D2 továbbfejlesztett, jellegzetes sárga rezgéscsillapítóval kiegészített változata az Atomic top léceiben, a Race elnevezést felváltó Redster család, az új szélességi paraméterekkel rendelkező és színeiben is megújult Vario sorozat, valamint a változatos Nomad széria. Itt debütált az új túrakötés is, amely lesiklás közben is a maximumot nyújtja. A sícipőknél a Live Fit technológia segítségével megalkották a keményen és jól tartó, de kényelmes sícipő kategóriáját. Az újdonságokat bemutató képek önmagukért beszélnek:
A
Salomon háza táján történt újítások minden szegmensben megfigyelhetők, de a dizájn és megjelenés mellett nem lehet elmenni szó nélkül. De beszéljenek inkább a bemutatón készült képek:
A részletes bemutatónkra sem kell sokat várni, hamarosan jelentkezünk az Atomic és a Salomon paletta ismertetőjével a jól megszokott újdonságok rovatunkban!
Az Amer Sports-ról bővebben:
A több mint hatvan éves múlttal rendelkező vállalat hálózata 33 országra terjed ki, legjelentősebb piacai az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Japán, Kanada és Ausztria. Munkatársainak száma meghaladja a 7000-et. A cég kínálata olyan népszerű sportokhoz biztosít sportfelszereléseket, mint a futás, alpesi síelés, sífutás, snowboard, túrázás, hegymászás, tenisz, tollaslabda, squash, golf, foci, amerikai foci, baseball, kosárlabda, fitness, kerékpározás és búvárkodás.
A cég a világ vezető, sportfelszereléseket forgalmazó és outdoor márkákat képviselő cége, mely kiemelten erős márkaportfólióval rendelkezik. Különösen fontos számukra, hogy hosszú távú stratégiák és irányvonalak alapján szerezzenek piaci pozíciókat. A cég által forgalmazott prémium minőségű, csúcstechnikát képviselő sportfelszerelések, sportcipők és ruházat mind hozzájárulnak a lehető legjobb eredmények eléréséhez, miközben a lehető legkomfortosabb érzést is biztosítják.
Az Amer Sports kiemelt hangsúlyt helyez a felhasználók legteljesebb igényeinek figyelembevételére az egyedülálló technológiákkal történő termékfejlesztések során. A folyamatos kutatások és fejlesztések elsődleges célja, hogy egyre jobb és hatékonyabb sportfelszerelések álljanak az amatőr és profi felhasználók rendelkezésére, melyek hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez, és a tökéletes élményhez, valamint teljes komfortérzetet biztosítanak a sporttevékenység során.
Az Amers Sports Magyarországon forgalmazott márkái
ATOMIC
Az Atomic piacvezető márka a sípiac terén, legyen szó versenyzésről, amatőr síelésről, vagy sífutásról. A téli sportok szerelmeseinek kínál prémium minőségű sífelszereléseket a kezdőktől az olimpiai bajnokokig.
SALOMON
A Salomon a hegyi sportok márkája. A céget 1947-ben alapították a Francia Alpok szívében, Annecy-ben. A Salomon célja, hogy olyan termékeket fejlesszen és gyártson, melyek segítségével mindenféle sportág űzhető, amely a hegyekhez kapcsolódik. Így mára a világ egyik vezető sportcégévé vált az alpesi síelés, a sífutás, snowboard, ill. az olyan atlétikai outdoor sportok, mint a hegymászás és a terepfutás terén.
WILSON
A Wilson egy közel 100 éves amerikai márka, egyben a világ vezető labdás sport felszerelés gyártója. Kiemelt sportágai a tenisz, a baseball, az amerikai foci, a golf, a kosárlabda, a softball, a tollaslabda, és a squash.
SUUNTO
A Suunto a világ vezető tervező és gyártó cége a sport mérőfelszerelések terén. A finn márka iránytűkkel kezdte működését, manapság pedig olyan precíziós műszereket gyárt mint a GPS-es pulzusmérős órák búvárok, hegymászók, kerékpárosok, tájfutók, vitorlázók és még számos más sportág amatőr és profi rajongói számára. Kiemelt sportágak a búvárkodás, a fitnesz, a hegymászás, a túrázás, a síelés és a vitorlázás.