A síléc belső világa, azaz mi van a felszín alatt

h i r d e t é s

Dióhéjban a sílécek szerkezeti fejlődése a következőképpen zajlott.

Kezdetben egyszerű, fából faragott lécet használtak, később megjelentek a sílécekre rögzített fém élek, majd a műanyag talp, később a síléc felső borítása és az oldalfalak. A további fejlődés a "felszín alatt" zajlott a különböző lényeges tulajdonságokat előnyösen befolyásoló szerkezeti elemek hozzáadásával, fejlesztésével.

Az utóbbi 15 év fejlődésének köszönhetően a carving irányzat megjelenésével került előtérbe a kötésemelők megjelenése és a síléc-síkötés közös rendszerré való fejlesztése. Napjaink modern sílécei több rétegű összetett szerkezettel bírnak. A csúcskategóriás sílécek szendvicsfelépítése a legnagyobb múltra visszatekintő, máig irányadó konstrukció.

A síléc építőelemei felülről lefelé haladva:

• 1. Felső takarólap - héj (top sheet)
• 2. Felső réteg(ek) (top layer)
• 3. Sílécmag (core)
• 4. Oldalfal (sidewall)
• 5. Alsó réteg(ek) (down layer)
• 6. Talp (base)
• 7. Él - kantni (edge)

A felső takarólap átlátszó, kopás és időjárásnak ellenálló, rugalmas, nagy szakítószilárdságú műanyagból készül, ennek a rétegnek az alsó felére ragasztják, vagy nyomtatják a síléc "festését", dizájnelemeit, ez a réteg óvja a síléc felső részének védelmét a fizikai behatások ellen.

Klasszikus szendvics felépítésű léceknél ez a réteg csak a léc tetején található, az ún. "cap-tech" léceknél ez a réteg egészen az élekig borítja a sílécet, így az oldalsó védelmet is biztosítja. A felső rétegekben találhatóak a síléc rugalmasságát, torziós szilárdságát és rezgéscsökkentő képességét biztosító rétegek, a rugalmasságot a csúcskategóriában speciális fém lap biztosítja (Pl. Titánium és egyéb ötvözött nemesfémek), e rétegek között szén és üvegszálas rétegek is alkalmazásra kerülnek.

Ezeknek a rétegeknek a közös jellemzője, hogy több egymásra helyezett lapból állnak össze, amelyek hosszirányú, valamint kereszt és átlós irányú szövéssel készülnek, így a hosszanti és a keresztirányú csavarodást is hatásosan küszöbölik ki. Ebbe a rétegbe kerülnek beépítésre a gyártók által kifejlesztett különböző rezgéscsökkentő és torziós szilárdságot növelő rendszerek.

A síléc magja a csúcskategóriás lécek esetében hagyományos építőanyagból, fából készül. Ez a mag a síléc szíve, amelyre a különböző rétegek alulról, felülről és oldalról épülnek, ez adja a síléc szerkezetének legnagyobb alkotóelemét is, biztosítja a tartós rugalmasságot és szilárdságot, illetve a megfelelő súlyt.

A gondosan kiválasztott, előkészített és ellenőrzött fát (juhar, nyír, kőris, hikori) mindig laminálva használják, azaz a magot hosszában különálló lécekből ragasztják össze, majd ebből alakítják ki a mag formáját, előfordul, hogy a síléc magját többféle fa felhasználásával készítik. Ezzel az eljárással a torziós szilárdság megnő, mivel a szálirány folyamatosságát megtöri a tagolás, a famag nem lesz hajlamos az utólagos vetemedésre, repedésre.

A laminált famag kialakítása többféle lehet, egyes gyártók a laminált elemeket szén vagy üvegszálas rétegekkel választják el, kisebb igénybevételre szánt léceknél a rétegek között üres csatornákat hagyhatnak, illetve előfordul, hogy a kész magszerkezetet teljesen "becsomagolják" szénszálas vagy üvegszálas anyaggal.

A laminálás iránya is többféle lehet, vízszintesen és függőlegesen is laminálhatják a síléc magját, sőt ezek együttes alkalmazása is előfordul.
Természetesen folyamatosan kísérleteznek a fejlesztők azzal, hogy a fából készült magot valami mással helyettesítsék, de általánosan mind a mai napig a fa biztosítja a legmegfelelőbb anyagot a mag megalkotására.

Érdekes próbálkozás volt a hexagonális (hatszögletű sejtszerkezet) üvegszálas mag, valamint a fém, vagy üvegszálas csövekből álló sílécmag is.

A köztudatba "habmagos" lécként bekerült léceket általában csak kezdőknek készítik, ezeknél a léceknél a famagot speciális habosított műanyagokkal helyettesítik, amely jelentős súlycsökkenést (illetve árcsökkenést) eredményez, ezek a sílécek kevésbé ellenállóak a torziós erőkkel szemben, teherbírásuk is korlátozott, valamint nem teszik lehetővé az erőteljes stílusú, dinamikus sízést. Az oldalfalak általában speciális üvegszállal dúsított, vagy ABS műanyagból készülnek. Feladatuk az élre ható erők, ütések tompítása, az él függőleges irányú megtámasztása, a síléc belső szerkezeti elemeinek védelme, illetve az élekre való erőátvitel hatásfokának biztosítása.

Az alsó réteg a síléc magja és a síléc talpa között található, a síléc szerkezeti merevségét, rugalmasságát javítja, illetve tompítja a síléc talpát érő behatásokat, valamint védi a magot abban az esetben, ha esetleg a sérülés olyan mértékű, hogy áthatol a talp anyagán. Ezt a réteg a felső kategóriás léceknél kettős, egy fém lap és egy üvegszálas réteg alkalmazásával jön létre. Az üvegszálas rétegre van rögzítve a talp anyaga.

A síléc élei nélkülözhetetlenek a kanyarodásnál, egyszerre kell rugalmasnak és keménynek, valamint fokozottan rozsdamentesnek is lenniük.

Leggyakrabban nemesacélt használnak erre a célra, amely nikkellel és krómmal ötvözött, utólag edzett acélt jelent. Természetesen ezek az acélok bár jobban ellenállnak a korróziónak, mint a közönséges acél, nem tökéletesen rozsdamentesek, ezért érdemes fokozottan ügyelni arra, hogy használat után a síléc mindig meg legyen szárítva, le legyen törölgetve és száraz helyen, levaxolva legyen tárolva.

A síléc talpa nagy molekulatömegű (UHMWPE - ultra-high molecular weight polyethylene) polietilénből készül. Ez az anyag hőmérséklettől függetlenül rugalmas, rendkívül jól csúszik és anyagszerkezetének köszönhetően képes magába szívni a vaxot.

Ezen ismeretek birtokában máris jobban érthetjük az eddig ismeretlen szakkifejezések jelentését. A sífelszerelések szerkezetével foglalkozó sorozatunk következő része a síléc gyártásának rejtelmeibe nyújt bepillantást, azaz, hogy a felsorolt anyagok vajon miként állnak össze egy síléccé.