Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

90 éves a Magyar Sí Szövetség

2003. október | Szerző: Schäffer János
Bár a Magyar Síszövetség alapításának 90. évfordulóját tavaly, a szezon elején már megünnepelték a magyar sísport képviselői, az 1913. júliusi nevezetes eseményről idén sem időszerűtlen megemlékezni.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás

A hazai sísport története a 19. század utolsó évtizedeiben kezdődött. Az első írásos emlék 1837-ben a "Regélő" című újságban jelent meg, mely szerint egy bergeni fiatalember norvég csúszkákon körbefutotta a pesti vásárpiacot. Ezt követően még egy fél évszázadot kellett várni, amíg a sísport hazánkban is gyökeret vert. 1892-ben Chernelházi Chernel István, az ismert ornitológus, Bély Mihály és Demény Károly, a BBTE tornászai közel egy időben, az év decemberében Kőszegen és a mai Kis Svábhegyen próbálkoztak sikerrel a sízéssel.

A már említett BBTE után sorban alakultak az egyesületek, főleg a turistamozgalom használta ki a sízés előnyeit a téli túrák során. 1896 februárjában Szabadka és Újvidék között tartották az első síversenyt, majd évről évre hódították meg sível a hazai hegyvidékek csúcsait. A szervezett sízés kezdetét a Magyar Síklub 1908. január 9-i megalakulásától számíthatjuk. A síszövetség elődjének nevezhető klub jelentőségét jelzi a társaság által 1909-ben megrendezett első síugróverseny is.
1911-ben elsőként Tátraszéplak adott otthont a magyar síbajnokságnak. Ettől az évtől kezdve minden évben megtartották a hazai síbajnokságot, kivéve, ha azt a háborúk vagy az időjárás nem akadályozták.

Ilyen előzmények után 1913. július 15-én 14 egyesület mintegy félezer tagja megalakította a Magyar Síszövetséget. Megindult a hazai sísport szervezése és a nemzetközi kapcsolatok megteremtése, melynek kiemelkedő eredményeként 1914-ben a Nemzetközi Síkongresszus teljes jogú tagjává vált a hazai szövetség. A háború a gyors fejlődést megszakította, sőt azt ezt követő trianoni békeszerződés szinte megbénította. A háborúban sok síző, többek között a főtitkár is hősi halált halt, a sportág pedig elvesztette lételemét, a magas hegyeket. Szerencsére a csapások után a sportág életre kelt, 1919 telén a Normafa lejtőjén létesített ugrósáncon már versenyt rendeztek, és a csonka ország hegységeiben megindult a síélet.

1924 jelentős éve a magyar és nemzetközi sísportnak. A franciaországi Chamonix-ban megtartották az első téli olimpiát, és ugyanitt 14 nemzet - köztük Magyarország - megalakította a Nemzetközi Síszövetséget, az FIS-t. Az első téli olimpián 4 magyar síző vett részt, Déván István, Háberl Aladár, Németh Ferenc és Szepes Béla.

A húszas években némileg lelassult a sísport hazai fejlődése, aminek elsődleges oka az volt, hogy a hazai hegyekben meg kellett teremteni a sízés lehetőségeit, valamint hogy az enyhe telek miatt jó párszor nem tudott versenyeket rendezni a szövetség. A legjobb sízők ezekben az években is részt vettek a környező országok nemzetközi versenyein, ahol rendre jó eredményeket értek el. 1925-ben Eleőd Anikó a Jungfraujoch versenyről első helyezéséssel tért haza, a Tátrában 1926-ban rendezett nemzetközi bajnokságon pedig tíz díjat nyertek sízőink. 1919 és '30 között a tátrai és körmöci nemzetközi versenyeken 12 alkalommal győztek versenyzőink. A legsikeresebbek nevét nemcsak itthon, hanem külföldön is jegyezték. Eleőd Anikó, Kopeczky Anna, Baján Artur, Déván István, Háberl Aladár, Szepes Béla és Romeiser László sok örömet szereztek a sísport hazai kedvelőinek.

A harmincas években a budai hegyekben és a Mátrában sorra létesültek a sípályák, épültek a síugrósáncok szerte az országban, és a folyamatosan szakosodó sísport minden ága jelentős fejlődésnek indult. Az 1923-tól megrendezett középiskolás síversenyek főleg a harmincas évek vége felé jelentős tömegeket mozgattak meg, és sok tehetséget hoztak a felszínre. A harmincas évek végére közel 50 síklub és síszakosztály működött mintegy 2000 igazolt versenyzővel, az amatőrök száma pedig meghaladta a 100 000 főt. Az 1936. évi Garmisch-Partenkirchenben rendezett téli olimpián Szalai László az alpesi összetett versenyben a 17. helyen ért célba. Ennél jobb olimpiai egyénisíző-eredmény a mai napig nem született.

1938 és a 40-es évek örömteli fordulópontot jelentettek a hazai sísport életében. A felvidéki, kárpátaljai és észak-erdélyi területek visszacsatolása ekkor számtalan magashegyi sípálya lehetőségét nyitotta meg. A szövetség vezetése nagy erővel látott munkának, megteremtették többek között a Kassa, Rahó, Tiszaborkút környéki versenyek feltételeit.

1942 telére rekordidő alatt született meg a borsafüredi téli sportközpont.

Az l942-43. évi évkönyv tanúsága szerint a Magyar Síszövetségnek ekkor 70 tagegyesülete és közel 4000 igazolt versenyzője volt. Budapesttől a Mátrán, Kassán és Borsafüreden keresztül Csíkszeredáig számtalan helyszínen, közel 100 versenyt rendezett a szövetség és tagegyesületei. A szövetség vezetésének reménye ezért jogos is volt, miszerint a sísport 4-5 év távlatában a nemzetközi mezőny legjobbjai közé fejlődik.

A reményeket a háború újra áthúzta. A hegyvidékek elvesztése után nem volt többé realitása a negyvenes évek elején elhatározott terveknek. Szinte csodával határos az is, hogy a szövetség már 1945-ben elkezdett működni. A szövetség díszelnöke a Nobel-díjas Dr. Szentgyörgyi Albert, elnöke Delmár Valter, ügyvezető alelnöke Szontagh Dezső lett, és az elnökségben szerepet vállalt dr. Bay Béla, az akkor már híres fizikus.

Az 1948-as év az egész magyar sport történetében gyökeres változást hozott azzal, hogy megszűnt a sportszövetségek önállósága. A Magyar Síszövetség is - nagyon sok régi sízővel - újjáalakult. Sokat segített az a tény is, hogy a fegyveres testületeknél jelentős anyagi bázisú síszakosztályok alakultak. Nehezítette a sísport helyzetét azonban a hidegháborús helyzet, amely a külföldi versenyeken való részvételt szinte megszüntette. Nem vált a sportág előnyére az sem, hogy a politikai vezetők nagy világversenyeken és olimpiákon csak az 1-6. helyezést tartották elfogadható eredménynek. Mindezek ellenére a sísport nem vesztette el vonzerejét, sőt a versenysport jó hatással volt a tömegsport fejlődésére is.

1956-ban újra veszteséget szenvedett a sísport, de jó szokása szerint hamar talpra állt. Lassan megnyílt a lehetőség a nemzetközi versenyeken való részvételre is. Az 1960-ban az amerikai Squaw Valleyben megrendezett téli olimpián Bartha Magdolna sífutásban a 23., Sajgó Pál - az első ízben megrendezett - biatlonversenyen 26., Sudár Tamás a nagysánc síugrásban a 41. helyet érte el. Azt ezt követő két olimpián is jól szerepeltek a sízők, Balázs Éva a 10 kilométeres sífutásban, Gellér László pedig nagysánc síugrásban ért el 19. helyezést.

Az 1970-es évek elején a szövetség a biatlon fejlesztését tűzte ki célul, amely rövid idő alatt jelentős népszerűséget szerzett, főleg a legfiatalabbak körében. Nem volt szerencsés döntés, hogy a sportvezetés a 70-es évek elején az alpesi sízést csak tömegsport jellegűnek tekintette, indokolva ezt azzal, hogy hazánkban nemzetközi szintű alpesi pályák nincsenek. Ennek ellenére az alpesi szakág semmit sem vesztett vonzerejéből, az egyik legnagyobb létszámú tömegsport lett, és versenyzőgárdája sem tehetségtelenebb, mint az északi szakágé.

A hetvenes évek végétől közel 10 éven keresztül a sísport gazdagodott létesítményekben, főleg Galyatetőn javultak a feltételek. Elkészült a Sí- és Biatloncentrum, véglegesen kiépült kb. 30 kilométer hosszú sífutó- és biatlonpálya.

Sajnos ezeken túl nem történtek lépések a folyamatosan romló síugrósáncok korszerűsítésére, és részben ezért, a 80-as évek végén megszűnt a síugrás Magyarországon.

A kilencvenes évek politikai fordulata, az ország gazdasági életének változásai nem segítették a síversenysport fejlődését, vagy talán a szövetség vezetése nem találta meg a módszert, amivel a klubok és a szövetség elszegényedését, a versenyzők számának jelentős csökkenését megakadályozta volna. A nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején még nemzetközi versenyek megrendezését is tudta a szövetség vállalni, sikeres Ek síugróversenyek, juniorbiatlon-vb, síroller-vk vitte el jó hírünket a világnak. Ma már csak az alpesi nemzetközi bajnokság megrendezését tudja a szövetség felvállalni ausztriai helyszíneken.

A szövetség az utóbbi évtizedben sikerrel szorgalmazta tartós kapcsolatok megteremtését az osztrák Karintia tartománnyal, majd Steiermarkkal. Szlovákiában Kokava környékén főleg gyerekversenyek megtartására kerül sor.

A hazai hegyvidékek sípályái sajnos komolyabb versenyek megtartására nem alkalmasak, a Mátrában és főleg Galyatetőn a korábban jól működő létesítmények évről évre romlanak, csak a sífutáshoz maradt megfelelő pályarendszer, a biatlon lőtér sem alkalmas már nemzetközi találkozók megrendezésére. Sajnos a versenyzők száma is igencsak megcsappant, az igazolt versenyzők száma alig haladja meg a 300 főt, a versenyeken rendszeresen résztvevők száma ennek alig több mint a fele. A sífutással és a biatlonnal alig 60 versenyző foglalkozik, nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a tehetségek is ritkán kerülnek előtérbe. Az utánpótlás létszámának növelését szolgálja, hogy ez évben kilencedik alkalommal rendezi meg a szövetség a 6-18 évesek részére a hazai Diákolimpiát, melyek évenként mintegy 2000 fiatalt mozgatnak meg.

A 90 éves Síszövetség immár sokadik mélypontját éli. A versenysport egyelőre messze elmarad a korábbi szintjétől. A versenysporttal foglalkozó klubok és a szövetség napi anyagi gondokkal küzd. Csak remélni lehet, hogy a múlt lelkiereje visszatér, és a tenni akaró sportemberek újra jelentős versenysportot teremtenek a jól fejlődő tömeg-sísport mellé.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 6 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.