Provence és a Magas Alpok találkozása

2006. január Túrmezei Tamás

Vajon mi lehet ott, ahol Provence legendásan szép völgyei, bíbor levendulamezői találkoznak az Alpok közel a tengerig kígyózó, délceg vonulataival? Hát például mesébe illő fekvésű sípályarendszerek, de jóval több mint amennyit józanul odaképzelnénk!

Nizzáról értelemszerűen mindenkinek az utánozhatatlan Cote D'Azur, a francia felső tízezer, vagy ha csak TV-n látta, akkor Pierre Richard valamelyik komédiája jut eszébe elsőként. Az már kevésbé, hogy innen egy olyan Pest-Kékestető távolságnyira sípályák tucatja érhető el, és nem is akármilyenek. Igaz, én még nem ismerek senkit, aki a tengerparton megszállva csillagtúrázgatna a dél-francia Alpok pályáit tesztelgetve, de szokásaink és igényeink itthon is folyamatosan változnak, így aztán ki tudja.

A Maison de la France által szervezett utazásunk nem véletlenül kezdődött itt, ahol egyébként a kultikus Napóleon országút végződik, mint ahogy az sem véletlen, hogy utunk az olasz határon fekvő Montgenevre-ben végződött. Ez utóbbi ugyanis igencsak közel van Torinóhoz, ami ugye a hamarosan kezdődő téli olimpiai játékok otthona. A Francia Idegenforgalmi Hivatal így érthetően tesz némi nemű erőfeszítéseket, hiszen az olimpiai falu és környékének szállásai úgyis telítettek és vélhetően drágák lesznek, miért ne helyezné akár a Magyarországról érkezők része is bázisát a határon fekvő Montgenevre környékére? Ráadásul ez lényegeses bájosabb fekvésű, mint szegény olasz nagyváros.

De nehogy átugorjuk mindazt nagy hirtelen, ami Nizzától idáig "kapható", Franciaország dél-keleti zuga pimaszul izgató szépségeket kínál nekünk, akár síelnénk, akár nem.

Isola 2000, Auron vagy Valberg akár ismerősen is csenghet néhány magyar síző fülének, ezek a legközelebbi jelentősebb sírendszerek a Riviérához mérve, mégsem ezek voltak utunk fő attrakciói. Ha az utazó szereti ötvözni a szép, de ellentétes élvezeteket, kényeztesse magát kicsit a tengerpart télen is kellemes klímájában, majd hirtelen vesse be magát a hegyekbe olyan szurdokokon keresztül autózva, mint például a Vésubie-szoros. Ez amellett, hogy finom látványt nyújt, a Francia Alpok első farkas rezervátumába, az Alpha Centerbe vezet. Itt ugyan síelni, de még csak kutyaszánozni sem lehet, de nem mindennap bámulhatjuk félig-meddig vadon élő farkaskomák étkeztetését, sőt kis szerencsével egy statiszta válogatást is kifoghatunk a Farkasok Szövetsége második részére.

Ez a terület még az ún. Magas Provence része, mint ahogy a régióközpont Digne-Les-Bains is. E város környezete jól példázza Provence oly sokat emlegetett szépségét, magával ragadó világát, talán csak azok számára nem, akik allergiásak a lila színre, itt ugyanis nyáron szinte minden mező bíborban pompázik a gigantikus levendula termesztésnek köszönhetően. A hely közel két évszázada a francia parfümgyártás fellegvára. De miután mi már nagyon síelnénk, vegyünk búcsút az ajándék parfüm mellé, és az előzőekhez hasonló "ronda" utakon közelítsünk északra, ahol egy újabb esztétikai bomba vár ránk Európa állítólag legnagyobb mesterséges tavának személyében.

A Lac de Serre-Poncon tényleg nagy, össze-vissza nyúlik a csúcsok között, nagyon meggyőző látványt nyújt. A tó környékén olyan "nagy neveket" találunk, mint Les Orres, Orcieres, vagy Puy-St-Vincent, melyek már honfitársaink által is preferált síterepek. Mi mégis az Ubaye völgyét választjuk, hogy megismerhessünk valamit, mielőtt szépen csendben átérünk Magas-Provence-ból a Magas-Alpokba. Ez a valami pedig a hangzatos Barcelonette városa, ami állítólag nem kistestvér-városa a nagy katalán fővárosnak, pedig tisztára úgy hangzik.

Mindenesetre vannak mexikói(!) beütésű történelmi emlékei, mexikói kultúr-shopjai, mexikói stílusú épületei. Akit komolyabban érdekel, mégis honnan kerülnek ide ilyen emlékek a Alpok hegyei közé, tanulmányozhatja a történetet jó néhány emléktáblán, nem olyan rejtélyes, mint a Nasca-jelek.

De most már tényleg félre az emlékművekkel, amikor itt van nekünk a város mellett a csodálatos Pra-Loup, Val D'Allos és a Sauze Super Sauze szinte közös síparadicsomja, a franciáknál szokásos, szerény 150-200 km pályával, seregnyi felvonóval! Az azért mindenképpen Barcelonette mellett szól, hogy a franciáknál igen ritkán lehet a komoly pályarendszerek mellett "valódi" városkákban sétálgatni vagy élvezni annak történelmi környezetét, márpedig ez előbbi síterepekhez jár ez az "extra".

Szavam nem lehet a Pra-Loup és társai sípályarendszerre, de én mégis mennék tovább, hogy mihamarabb meglovagoljuk azt a hágót, amely Vars Fehér Erdejébe vezet. Az ország e fertálya tele van legekkel. Ha az egyébként szintén Napóleonról elnevezett Col de Vars hágója helyett délre mennénk, Európa legmagasabban vezető országútján buszozhatnánk 2800(!) méter magasan.

Nos, következő pályarendszerünkhöz elég 2100 méteren autózni, máris Napóleon nyomában érkezünk Vars szívderítő központjába. A jelzőt azért használom, mert nekem alapvető problémám az északi francia mega-pályarendszerek ipari méretben zsúfolt szállásrendszere. Vars egyértelműen kellemesebb és szellősebb, amúgy meg nincs miért szégyenkeznie, hiszen 180 km-nyi pályarendszerét csak egy átjárható hegygerinc választja el Risoul hasonló méretű rendszerétől, együtt komoly kombinációt nyújtanak, és persze közös síbérletet!

Ami szintén imádnivaló Vars környékén, az hogy a pályák jókora része a növényhatáron belül van, így mindenképpen változatosabb esztétikai élményt nyújtanak, még ha nem is síelhetünk 3000 méter felett, és be kell érnünk "vacak" 2750-es indulással.

A síterület a Foret Blanche, azaz Fehér Erdő néven jegyzett, és tényleg olyan érzetet kelt, mintha egy Disney mesében asszisztálnánk éppen. Tudományos fantasztikus érdekesség, hogy Vars az elsők között a világon, már 1936-ban rendelkezett egy Rolls Royce motor hajtotta 20 személyes felvonóval!

Szóval, Vars sziámi ikertestvére Risoul, ami tudomásom szerint az egyik legismertebb nem északi régió a magyarok között. Kocsival azért macerásabb átjutni ide, szomszédság ide vagy oda, szépen lereszkedünk Vars les Claux-ból egészen a közeli Guillestre városába, majd azzal a lendülettel már kapaszkodunk is vissza fel Risoul felé egy tekintélyes szerpentinen szédülgetve. Emelkedés közben visszatekintgetve folyamatosan bámulhatjuk Franciaország egyik legbrutálisabb szépségű erődjét, a szikla-asztalra épült Mont Dauphin-t, amely olyan jól sikerült még a Napkirály megbízásából, hogy az ellenséges olasz hadak végül sosem merték megtámadni. Risoul síközpontja 1850 méteren fekszik és egy kicsit már hasonlít a jellegzetes francia szállásközpontokhoz, de még mindig barátságosabb elrendezésű, mint néhány másik nagy testvére. Risoul ráadásul már nincs is olyan nagyon messze Briancontól, így értelemszerűen az olasz határtól sem, márpedig Magyarországról ez az útvonal a legcélszerűbb.

Ezen haladunk most visszafelé, újságírókból, utazási és egyéb titkos ügynökökből álló nemzetközi csapatunkkal a végállomás, Montgenevre felé, de van még egy kis meglepetés, ez pedig Briancon óvárosa! Félelmetes csalódottság van bennem, hogy több száz magyar busz jön át itt évente, de csak egy benzinkútnál áll meg mindegyik egy gyors tömeges "könnyítésre", pedig annak a húszegynéhány órás utazásnak még jót is tenne egy könnyű séta ebben a már hivalkodóan ódon környezetben. Minek, nem? Még a végén látnánk valamit a világból, azt meg, hogy "vótam franciába' sízni" enélkül is elmesélhetjük bárkinek.

Egy óra nevetségesen kevés volt nekünk is Ó-Brianconban, de a francia "ügynökök" hada már várt minket végállomásunkon, Montgenevre-ben, s hogy örömünk maradéktalan legyen, könyörtelen szép hóesés kezdődött, és tartott is szűk két napig. A hazautazás reggelén azonban megmutatta arcát a híres-hírhedt határfalu, ahol franciák és olaszok még 60 éve is kitartóan lőtték egymást, sőt az olaszok még arra sem voltak restek, hogy az oldalukon lévő hegycsúcsnak síkra faragják a tetejét, hogy ütegjeik ideális pozícióból keltsenek félelmet a szomszédokban.

Van azért Montgenevre történelmének szimpatikusabb eleme is, többek között az a tény, hogy ez volt a Francia Alpok legeslegelső sípályarendszere! Bizony, nem Chamonix, pedig én is arra tippeltem volna. Itt rendezték a franciák első jegyzett síversenyét is 1905-ben, érdekességképpen 17 évvel megelőzve az első magyarországi síeseményt.

Összegzésképpen kicsit tényleg felejtsük el a szokásos francia utakat, jóval több rejlik az ország e fertályában, minthogy egy busz párás ablakából pislogjunk rá egyet-egyet a csillagos éjszakában valamerre menet. Merjünk felfedezni, akár délről, akár innen, az olasz határról támadunk, mert ebben a rövid "esszében" higgyék el a kedves olvasók, éppen csak a felszínt karcolgattuk ...