Keresés
Keresés
A hazai híradások is beszámoltak annak a nyolc amerikai sízőnek a haláláról, akik a Kanadai Sziklás-hegységben veszítették életüket egy lavinabaleset során. A januári tragédiával már 40 fölé emelkedett a halálos kimenetelű lavinabalesetek száma Észak-Amerikában, megközelítve a tavalyi, a egész szezonra vonatkozó adatot.
A statisztikák szerint az elmúlt 50 évben az Egyesült Államokban megkétszereződött a lavina áldozatok száma. A tragikus tendencia különösen az utóbbi 15 évben erősödött fel. A tapasztalatok Európában is hasonlóak.
A szakértők szerint a balesetek számának emelkedéséért elsősorban maguk
az áldozatok felelősek. Egyre többen síelnek, snowboardoznak ugyanis olyan
szinten, hogy a kiépített pályákon kívűlre merészkedjenek. Az ilyen backcountry
sízők és hódeszkások számára a 35 fokos lejtőknél kisebb meredekségű szakaszok,
a hobbisízők által látogatott sícentrumok már nem nyújtanak elég izgalmat,
ezért extrémebb - lavinaveszélyes - területeket választanak. A lavina-szakértők
nem győzik eleget hangsúlyozni, hogy a lavinák 90 százaléka pályán kívűli
terepeken fordul elő, és a baleseteket elszenvedők 90 százaléka maga indította
el a hócsuszamlást.
A lavinák többsége deszka-lavina, amely a lejtőre merőleges vonalban
indul meg, és egy egész táblányi hótömeg alázúdulását okozza. A felső hótábla
ilyenkor úgy csúszik le az alsó rétegeken, mint egy tányér az asztalterítőről.
A hótömeg ott indul meg, ahol a terhelés meghaladja az elviselhető értéket,
és a legalsó rétegek megtörnek, leszakadnak a hó súlya alatt. A túlzott
terhelés kialakulhat természetes okokból, az időjárás hatására, de a veszélyes
területre tévedő emberek miatt is.
A lavinák között a száraz havas deszka-lavinák a legveszélyesebbek,
ezek ugyanis nagyobb, 100-120 km/órás sebességre is képesek, és ezt a gyorsaságot
nagyon hamar, a hótömeg leszakadása utáni öt másodpercen beül elérik. Ilyen
lavinák olyan meredek területeken alakulhatnak ki, ahol rövid időn belül
sok hó rakódik le. Fél méter hóesés két hét alatt nem okoz problémát, két
nap alatt azonban már igen. Az intenzív havazásnál nagyobb kockázatot jelent
az erős szél, amely a hóesésnél tízszer gyorsabban képes adott hómennyiséget
egy területre hordani, nem hagyva elegendő időt a mélyen fekvő hókristályoknak
az alkalmazkodáshoz. A nedves lavinákért az esőben, vagy az olvadáskor
alácsorgó, a hó szerkezetét romboló víz felelős. A leggyakoribb, lavinát
előidéző helyzetben a kiváltó okok együttesen szerepelnek, amikor például
az erős havazást erős felmelegedés követi.
A lavinaveszély felmérése nagy tapasztalatokat igényel, és gyakran nem is működik teljes biztonsággal. A lavinaveszély megállapításában meteorológiai elemzések, a hőmérséklet változások, a csapadék- és a szélelőrejelzések, illetve a hó stabilitásának vizsgálata segítenek. Az időjárás alakulásának vizsgálatakor intő jel lehet a nagy mennyiségű havazás, vagy az erős szél, a gyors felmelegedést követő olvadás, és az eső.
Lavinaveszélyre utaló jel a beszakadó hó hangja és a hótáblákban látható repedések. Vannak általában lavinaveszélyes területek, ilyenek például a 35-40 fokos meredekségű hegyoldalak. A 30 foknál kisebb lejtésű felszínen szinte kizárt a hótömeg leszakadása, míg az 50 foknál nagyobb esésű részeken a hó nem áll össze táblába.
További rizikó faktorok a vastagtörzsű fák és a sziklák, ezek ugyanis megtartják a havat, így segítenek a veszélyessé is válható hótáblák kialakulásában. A szél és napsugárzás szintén közreműködhetnek a lavinák kialakulásában.
A meredek hegyoldalak, ahova a szél havat hord, mindig veszélyesebb, sokkal inkább, mint az, ahonnan a szél elfújja a havat. Az északi, árnyékos lejtőkön a tapasztalatok szerint télen nagyobb a lavinaveszély, tavasszal, pedig, amikor az erős napsugárzás hatására olvadni kezd a hó, a déli lejtők válnak veszélyesebbé a nedves lavinák miatt.
A lavinaveszély legbiztosabb jelei persze a korábbi lavinák. Ez ugyan egyszerűen hangzik, sok áldozat mégsem értett az egyértelmű jelekből.
A nagyobb sícentrumokban a pályák gazdái tájékoztatást adnak a lavinaveszélyről, illetve annak fokozatáról. Eszerint az alacsony veszélyességi szint esetében a természetes eredetű lavinák szinte kizárhatóak, az emberek által elinidulása pedig nem valószínű. Ilyenkor a szokásos óvatosság legendő. Közepes lavinaveszély esetén természetes lavinák nem valószínűsíthetőek, de a sízők által okozott lavinák lehetségesek, ezért a meredekebb szakaszokon ajánlott az óvatosság. Nagy a lavinaveszély, ha bármilyen eredetű lavina valószínű, ezért nem tanácsos a jelzett területeket megközelíteni. Extrém lavinaveszélyről akkor beszélhetünk, ha nagy lavinák kialakulása biztosra mondható, ekkor az érintett hegyszakasz környéke is elkerülendő.
A lavinák látható jelek nélkül, váratlan hirtelenséggel
indulnak el.
Tévedés. A lavinák csak bizonyos helyeken, meghatározható időben,
és okokból alakulnak ki.
Nagy zaj, pl. egy alacsonyan szálló helikopter
motorhangja is elindíthat lavinát.
Nem igaz, egész egyszerűen azért nem, mert nem elég erős hozzá.
Tévhit, hogy a lavinák laza porhóból állnak.
Többnyire egybefüggő hótáblák indulnak meg a hegyoldalon.
Tévedés, hogy elfuthatunk a lavina elől, vagy kikerülhetjük azt.
A lavinák átlagos sebessége 100 km/h feletti, ezért útjukból talán
csak egy gyors hószánnal menekülhetnénk el.
A lavina azok halálát okozza, akikhez képest
a hótömeg magasabb pontról indul el.
Ez csak ritkán van így. Az áldozatok benne vannak a lavinában,
hiszen ők indították azt el.
A szájból kicsorgatott nyál megmutatja, merre
van fel és le, így az áldozat tudja, merre kell ásnia.
A nyál valóban megmutatja a szabadulás irányát, azonban magunkat kiásni
szinte reménytelen, hacsak nem vagyunk közel a felszínhez.
Mivel a lavinabalesetek túlnyomó többségét a sízők, hódeszkások, hegymászók, vagy - egyre inkább - a motoros szánnal közlekedők idézik elő, megelőzésükért ezért maguk a téli sportokat űzök tehetnek a legtöbbet.
Miután valaki a hótömeg alá került, esélye a túlélésre nem több harminc százaléknál. A statisztikák szerint az öt percen belül kiásott sízők 93 százalékának megmenthető az élete, de aki hosszabb ideig marad a hó foglya, nem sok jóra számíthat. Háromnegyed óra elteltével 20-30 százalék még túléli a balesetet, de két óra elteltével már senki. A hóban eltemetve gyorsan elfogy a remény a túlélésre. Az áldozatok szinte kivétel nélkül megfulladnak. A hó- és hordaléktömeg 60-70 százaléka ugyan levegő, a probléma azonban az, hogy a száj körül lévő kis helyen felhalmozódó, kilehelt széndioxid megöli az embert. Az esetek negyedénél a halál a fákkal, sziklákkal való ütközés okozta sérülések miatt következik be.
A túlélők elmondása szerint lavinába kerülni olyan, mintha az ember talpa alól kirántanák a szőnyeget, és egy hóval teli mosógéppe dobnák, ahol a szerencsétlenül járt ember szájába, de még a szemhéja alá is hó kerül. Míg a lavina mozgásban van, a bajba jutottak úszómozdulatokkal próbálkozhatnak a felszín közelében maradni, és a fákat, sziklákat elkerülni. Miután a hótömeg megállt, betonkeménységűre szilárdul az áldozat körül, így nem sok lehetőség marad a mozgásra. Magunkat kiszabadítani éppen ezért nem ajánlott, különösen azért nem, mert az erőfeszítések miatt hamarabb fogy el a levegőnk. A legtöbb, amit tehetünk, hogy szánk körül nagyobb lukat vájunk, és ha közel érezzük magunkat a felszínhez, kidugjuk kezünket. Szomorúan hangzik, de a tapasztalatok szerint ha valakit maga alá temetett a hó, az általában már csak a mentőcsapatokban bízhat. Ezért is érdemes az alapvető szabályt megtanulni: a hegyen az ember sosem lehet teljes biztonságban.
0 cm
