Qebec - Kanadai sínagyhatalom

h i r d e t é s

Quebec tartomány nimbuszát a síközpontok számán és méretein túl egy sor egyéb olyan büszkeség öregbíti, amellyel sok síterep szívesen dicsekedne.

Ilyen a világ első "modern" húzóliftje is, melyet még a '20-as években építettek fel itt. A tartomány büszkélkedhet továbbá a világ legnagyobb, éjszakai világítás mellett is működő síterepével, a Mont St. Sauveur - még a Holdról is kivehető - lankáin. Quebec sínagyhatalom, ezt mutatja legnevesebb síparadicsoma, Tremblant 1 milliárd dollár értékű fejlesztési terve is. A kanadai síközpont az elmúlt évtizedben már elköltött ennyit az infrastruktúra modernizálására annak érdekében, hogy a világ legnagyobb síközpontja lehessen, évente négy millió vendéggel.

Quebec city mindezeken túl a motorosszán tervezőatyja, Joseph Armand Bombardier szülővárosa is. Találmánya, melyet angol nyelvterületen ski-doo-ként ismertek meg, Kanada egyes területein mindennapi közlekedőeszköz.

A felsorolt tények és adatok önmagukért beszélnek, csupán ezek miatt azonban senki se menjen Quebecbe síelni. Érdemes viszont ellátogatni a francia konyha kedvéért, mely jobb, mint Franciaországban, és bár az észak-amerikai kontinensen járunk, a hangulat korántsem amerikai: az emberek barátságosabbak, színesebbek és szenvedélyesebbek errefelé.

A síközpontok sűrűségének köszönhetően bárhol is száll meg a sítúrista a tartomány területén, szinte biztosra veheti, hogy a közelben talál lesiklásra alkalmas lejtőt. A téli utazók két fő úticélja Montreal (nyári olimpiai helyszín, bár könnyedén rendezhettek volna téli olimpiát is) és a történelmi Quebec.Montreal a nagyobb város, ez a Kanadába érkező nemzetközi légijáratok többségének is a célállomása. A téli hidegben a városi élet földalatti bevásárlóközpontokban, éttermekben zajlik. Quebec eközben a hatalams St Lawrence partján a történelmi múltú főváros, kormányépületek sorával.

Mindkét város nagyobb síközpontok közelében fekszik. Montreal esetében a síterepek irányába a négysávos, nagyrészt kivilágított 117-es utat kell észak-nyugat felé követnünk. Az út mindkét oldalán feltűnnek kisebb nagyobb hegyek, így a már említett Mont St Sauveur és erre haladunk Tremblant felé is. Tremblant Kelet-Kanada legismertebb terepe, mégpedig 1938 óta. Ez volt az ország első "komoly" síközpontja, de az egész észak-amerikai kontinensen is másodikként nyílt meg a festői Laurentian hegységben, Montreáltól rövid autóútra.

1991-ben a központot megvásárolta a tucatnyi észak-amerikai síközpont tulajdonosa, az Intrawest, amely teljes egészében újraépítette a síparadicsomot. Ezzel az öreg

Mont Tremblant terepből egy ötcsillagos síközpontot teremtettek, a gyalogosoknak kiépített területekkel, macskaköves utcácskákkal, mindezt a hagyományos quebeci építészet stílusában. Az új Tremblantban minden a sízők kényelmét szolgálja, így például a pályák a szállásoktól csupán rövid sétányi időre esnek. A hely atmoszférájában a francia-kanadai életöröm, illetve az észak-amerikai minőség keveredik, együtt a világ legjobb hegyi üdülőközpontjainak egyikét adva.

Quebec városának esetében három központ is elérhető közelségben található. A legnagyobb Mont Sainte-Anne, a kisebbek Stoneham és Le Massif. Mont Sainte-Anne síélete 1943 után pezsdült meg, A központ fejlesztését elindító úttörők munkájának köszönhetően 1944-ben az első sízők is feltűntek a hegyoldalon. 1947-ben aztán, a kanadai lesikló bajnokság megszervezésével a versenyek története is elindult. A hegy kivételes elhelyezkedése, a kilátás a fenséges St Lawrence folyóra, és mindössze 40 kilométeres távolsága Quebec városától, ezek adják páratlan vonzerejét a sízők és a téli turisták számára egyaránt. 1982-83 fordulóján a példátlan hóhiány miatt a kelet-kanadai és amerikai terepek minden idők legkatasztrófálisabb szezonját szenvedték el. Ekkor született meg a döntés egy hatalmas, 13 millió dollár összegű, hipermodern, a terepek 80 százalékát behavazó, számítógép vezérlésű hóágyúrendszer telepítéséről.

E lépésssel Mont Sainte-Anne a legkomolyabb síterepek táborába került, a legnívósabb amerikai központok versenytársaként. A három síközpont közül Stoneham fekszik Quebechez legközelebb, csupán 20 percre. Ez az a síterep, melyet a quebekiek "házi terepüknek" tekintenek. Mozgalmas apres-ski élete mellett Stoneham snowboard központja és Kanada legnagyobb kivilágított pályarendszere - 16 lejtő, 16 kilométer hosszúságban - okán tett szert hírnévre. Stoneham történetében emlékezetes év volt a tavalyi. A hely ekkor ünnepelte 40-edik születésnapját. A megemlékezések fénypontja kétség kívül a 32 pálya névadó ceremóniája volt, melybe a síelőket is bevonták, javaslataikat kérve. Az 1-es számú pálya Walter Moisan - a síparadicsom alapítójának - nevét kapta.

Quebec harmadik jelentősebb sícentruma Montreál és Quebec városától délre, az USA határán épült ki. Az Eastern Townshipsként ismert terület természeti szépségeiről és gazdag történelméről híres. A régió a tizennyolcadik században népesült be, az Egyesült Államokból a függetlenségi háború után elmenekült brit lojalisták, amerikai és ír bevándorlók által, még azelőtt, hogy a francia kultúrális hatás uralkodóvá vált volna a tizenkilencedik század végén.A huszadik század során aztán a helybeliek többsége sílécekkel a talpán nőtt fel. Ma is gyakori látvány a hegyek között az unokát síelni tanító nagyapa vagy nagymama. Ez a családias, közösségi szemlélet, és a turista régió érzésének hiánya különleges hellyé teszik a területet.

Mont Sutton egyike azon nem túl nagy számú síparadicsomnak, amely bájával azonnal leveszi lábukról az ide érkezőket. A kisebb francia terepeken érezhető hangulat köszön itt vissza: barátságos helybeliek, nyugodt, ráérős életvitel, remek francia konyha és mérsékelt árak. És ne feledkezzünk meg az Appalach-hegység és általában a természet - borvidékek, hegyi tavak, erdőségek, mezők - lenyűgöző látványáról, de a sokszínű, többféle kultúrális hatást tükröző építészeti emlékekről sem.

A sírégió története egyike a síközpontok megszületésénél bábáskodó úttörők klasszikus meséinek, vonattal érkező síelőkkel, akik aztán gyalog jutottak fel a közeli domboldalakra. A helyi múzeumban őrzött emlékek szerint a síelők legnagyobb gondja akkortájt mégis az volt, hogy míg ők a lesiklást élvezték, szendvicseik megfagytak. A falu központjától néhány kilométerre elterülő Mont Sutton sícentrum fejlődése 1960-ban indult, amikor a Boulanger család az első síliftet üzembe helyezte. Harold Boulanger, fia, Réal és a család barátja, az ügyvéd François Lévesque játszották a főszerepet a központ fejlesztésében, megtalálva a tökéletes téli szórakozást, kikapcsolódásként a feszített munkával járó nyári tejipari üzletből. A Boulanger család a mai napig megőrizte részesedését a vállalkozásban és pozícióját annak vezetésében.

A környék másik síközpontja, Mont Orford a '80-as évekig csendesen élte napjait, mígnem intenzív fejlesztések kezdődtek, melyek eredményeként a hegyoldal teljesen új képet kapott.

A modernizáció Mont Alfred Desrocherst sem kerülte el. Itt 2003-ban állították üzembe Észak-Amerika első nagysebességű hibrid síliftjét, amelynek kötélpályáján felváltva követik egymást kabinos és hatüléses felvonók.

Bárhova is vetné azonban szerencséje Quebecben, mindenhol izgalmas síélmények, melegszívű vendéglátók és felfedezésre váró vidékek várják majd!