Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Snowmax, snowbox, snow magic

Mesterséges hó nulla fok fölött

2007.06.07. | Szerző: Stani
Snowmax, snowbox, snow magic Hol vannak már azok az ötvenes évek, amikor is az Egyesült Államokban feltalálták - egyébként teljesen véletlenül - a hóágyúzást, és néhány év múlva elkészültek az első hóágyúk. Az elmúlt fél évszázad alatt óriási fejlődésen ment keresztül a brancs; így napjainkban már az sem lehetetlen, hogy valamelyik pálmafás tengerparton készítsünk havat!
A mai modern hóágyúkkal már akár nulla fok felett is készíthetünk havat. Az elmúlt évben a Technoalpin cégnek sikerült + 3 fokon is havat előállítani, mindenféle adalékanyag nélkül. Itt persze biztos sokakban felmerül az a kérdés, miszerint a víz nulla fok alatt kezd fagyni, akkor hogyan is lehetséges ez?
Mesterségesen előállított hóból gyúrt hógolyó
Mesterségesen előállított hóból gyúrt hógolyó
A hóágyúzás nem csak az aktuális hőmérséklettől függ, hanem még számtalan egyéb külső hatástól is. Egyike ezeknek a levegő páratartalma. Minél szárazabb a levegő, tehát kisebb a páratartalma, annál magasabb hőmérsékleten válik lehetővé a technikai hó készítése.

20 %-os páratartalom mellett akár +3 C fokon is üzemelhetnek a hóágyúk. Ugyanakkor 100 %-os páratartalom esetében még -2 C fok körül is hó helyett vizet szórnának. Ez mind szép és jó, mondhatnánk, de mégis hogyan lehetséges ez, hol van a kutya elásva? Hogy hol? A harmatpontban!

Az a hőmérő, ami a legtöbb háztartásban megtalálható a száraz, tehát a normális hőmérsékletet mutatja. Ha viszont ezt a hőmérőt egy nedves/vizes ronggyal tekernénk körbe, akkor már más hőmérsékletet mutatna, méghozzá a hőmérő higanyszála elkezdene süllyedni.

Mivel a víz folyamatosan párologna a rongyból, így hőelvezetés történne. Minél több víz párolog el, annál nagyobb hőt képes elvonni. 100 %-os páratartalom esetében ez nem lehetséges, mivel a levegő maximálisan telített. Ugyanakkor minél kisebb a levegő páratartalma, annál jobban alkalmazhatjuk ezt a kis "ördöngösséget". Lényegében ezen alapszik a pozitív hőmérsékleteken történő műhavazás is.

Amennyiben még így sem menne a hóágyúzás (itt most a környezetvédők ugorjanak pár sort), akkor kerülnek bevetésbe az adalékanyagok. Ilyen például az ezüstjodid, kaolin, egyes zuzmók, mosópor és még sorolhatnám a meghökkentőbbnél meghökkentőbb összetevőket. Talán nem véletlenül mutatják egyes sípályák nyáron barnás-sárgás oldalukat. Természetesen magyarázatokból nincs hiány, ráadásul az utóbbi években a száraz és forró nyarakra is foghatják az üzemeltetők. Lassan már kezd hasonlítani az egész cirkusz a "fogd a nyuszira" akcióhoz. Az egyetlenegy bökkenő csupán az, hogy miközben a sípálya sárgállik, addig a tőle kőhajításnyira fekvő rét az ír legelőket megszégyenítő smaragdzöld képét mutatja. Itt már nehezen lehet magyarázatokat találni.

Mi is az a snowmax?

Néhány évtizeddel ezelőtt megjelent a piacon a Snomax. Használata körül még a mai napig viták vannak, annak ellenére, hogy a vizsgálatok szerint nem nevezhető a környezetre ártalmasnak. Az ellenzői szerint megváltoztatja az adott terület flóráját, igaz a legújabb tanulmányok szerint ehhez nem kell Snomax, hiszen arra már a "tiszta" hóágyúzás is képes.

Snowmax - bevetésre készen
Snowmax - bevetésre készen
Tehát a hetvenes években felfedezték a Snomaxot, ami szintén egy adalékanyag, azonban a gyártó szerint bizonyíthatóan semleges az élővilágra nézve. A Snomax létrejöttét Stewe Lindownak köszönheti, aki egy kaliforniai egyetemen kísérletezgetett, méghozzá a növények fagyvédelmét járta körül. Kísérletei során, mondhatni véletlenszerűen fedezte fel a Snomaxot.

A Snomax legfőbb hatóanyaga az ún. Pseudomonas syrange baktérium, ami fehérjeforrásként funkcionál. A baktérium voltaképpen a természetben is megtalálható; fákon, zöldségeken, de még a levegőben is, amit belélegzünk. Megannyi tanulmány bizonyította, hogy az adalékanyag a környezetre egyáltalán nem káros, ezekre a tanulmányokra, vizsgálatokra összesen 1,5 millió US dollárt költöttek. Tehát annyit, amennyit mindezidáig egyetlenegy adalékanyag vizsgálatára sem.

A Snomax tulajdonképpen a vízcseppek átalakulását, megfagyását segíti elő, mindezt magasabb hőmérsékleteken is. Az adalékanyagot nem csak határértékeken történő hóágyúzás esetén vetik be, hanem alacsonyabb hőmérsékleteknél is. Ennek oka, hogy használatával nagyobb hómennyiség és szárazabb, tehát jobb minőségű hó érhető el.

Elsősorban az Egyesült Államokban és a kanadai síközpontokban elterjedt, de egyre több európai ország is használja. A '94-es lillehammeri olimpiai játékokon például az összes alpesi lesiklópályát és sífutópályát Snomax-al kezelték.

A hőmérséklettől független hógyártás

Persze előfordulhatnak olyan hőmérsékletek, akár télen is, amikor már a Snomax és bármiféle csodaszer hatástalanná válik. Ekkor kerülnek sorra a "belső hókészítők". Nevüket onnan kapták, hogy a hó tulajdonképpen a szerkezetek belsejében már elkészül, tehát nem a kiszórt víz alakul át kis hószemcsékké, jégkristályokká, mint a hóágyúk esetében. Az európai piacon talán a legismertebb a Snowbox, de rajta kívül hasonló technikát alkalmaz többek között az IDE Snowmaker is. Ezeknek a szerkezeteknek a legfőbb előnyük, hogy nyári hőmérsékletek mellett szintén tudnak havat gyártani, a hőmérsékleti határ általában +30, +35 C fok között mozog. Ilyen viszonyok között még a Snomax-al tuningolt hóágyút is legfeljebb kerti öntözésre lehetne használni. Vegyük egy kicsit jobban szemügyre ezt a belső hógyártást.

IDE Snowmaker
IDE Snowmaker
A belső hókészítők története egészen a '90-es évek elejéig nyúlik vissza. Ekkor az Északi félteke több országát, így Japánt is egy meglehetősen enyhe és száraz szezon sanyargatta. Hiába voltak a japán síterepek felvértezve jobbnál-jobb hóágyúkkal, a bőven nulla fok feletti hőmérsékletek mellett sok mindenre nem mentek velük. Ekkor jött az ötlet, hogy "mi lenne, ha.." és 1993-ban megalakult a Snowmagic cég. Akkoriban világszenzáció volt, s ők is úgy hirdették magukat, mint "hőmérséklettől független hókészítők". Manapság is ezt teszi, azonban gyorsan le kell szögezni, hogy ennek a kijelentésnek erősen marketingszaga van, ugyanis a Snowmagic rendszerével (amit ICS-nek hívnak) "csak" +15 fokig tudnak havat elállítani, ez felett ők sem képesek csodára. Japánban több tucat olyan síterep létezik, ahol használják ezt a technológiát. Igaz eredetileg az enyhe szezonokra lett kitalálva, napjainkra a használata némileg új értelmet nyert, hiszen több japán üzemeltető úgy gondolta, hogy az ICS segítségével előbb lehet kezdeni a szezont. Jó példa erre a Tokióhoz viszonylag közel eső Naeba is, ahol normálisan december közepével kezdődne a szezon, de ők már a kellemes októberi melegben elkezdik gyártani a havat, hogy aztán legkésőbb november közepével már birtokukba vehessék a lejtőt a hóra éhező japán síelők. Kissé bizarr látványt nyújtanak a még zöld sípályán a nagy fehér hókupacok; a látogató úgy érezheti magát, mintha valami sci-fi film kellős közepébe került volna.

Manapság a cég központja az Egyesült Államokban van, ahol Alabama és a többi délkeleti állam törpe sípályáin valóságos virágkorát éli a belső hógyártás. Itt éghajlati és domborzati sajátosságok miatt még hóágyúkkal is legfeljebb egy 30 napos szezont lehetne összehozni, az ICS technológiával ez ennek a többszöröse.

A domborzatra egyébként jellemző, hogy néhány síterep a sík vidék miatt korábbi szemétdombokra épült!

Az ICS "doboz" belsejében a vizet lefagyasztják, majd a már megfagyott vizet kis vékony lapokká rendszerezik. Ezeket a vékony jéglapokat aztán ledarálják, és egy csövön keresztül pumpálják ki a környezetbe a havat. Az így készített hó sokkal ellenállóbb az időjárás viszontagságaival szemben, hiszen a kis hószemcsék nem is olyan kicsik, azaz nagyjából 10 mm átmérőjük. A természetes hószemcse átmérője kb. 0,3 mm . Pontosan a nagyságuk, tömörségük miatt ellenállóbbak a meleggel szemben.

A Snowmagicet később a Snowbox és az IDE Snowmaker követte. Mindketten hasonló technológiát alkalmaznak, de ők már + 30 C fok felett is képesek havat előállítani, sőt!

Igaz még csak 2006 májusában hallatott magáról, de az izraeli IDE már régóta létezik, hiszen 1965-ben alapította az akkori izraeli kormányzat. Megalakulásakor a legfőbb cél az volt, hogy a helyi vízszükségletre hatékony megoldást találjon. Később, a már kifejlesztett technológia mellékágaként a dél-afrikai bányák hűtésére kezdték el használni, amire azért van nagy szükség, mert ezek a bányák már rendkívül mélyen fekszenek, több kilométerrel a földfelszín alatt, és ott bizony a hőmérő higanyszála már nem csak a fehérnépnek, hanem az ott dolgozó fekete afrikai munkásseregnek is elviselhetetlen. 2006 májusában, Dél Afrikában tartották az IDE szakemberei egy prezentációt, amire igen csak sokan érkeztek, Amerikától egészen a különféle európai országokig sok mindenki képviseltette magát.

Az IDE gépezet magját a VIM vákuumfagyasztó ill. párologtató készülék adja. A masina belsejében a vákuumnak köszönhetően a víz mindhárom állapotában jelen van, nevezetesen gáz, folyékony és szilárd halmazállapotban egyaránt. A víz egy részét elpárologtatják, míg a másik részét lefagyasztják. Ezt a víz és jég keveréket ezután egy hókoncentrátorba vezetik, ahol a vizet a hókristályoktól elkülönítik, és már kész is az IDE fehér áldása.

Az izraeliek - hasonlóan sorstársaikhoz - több modellt is kínálnak. A közepes modellel naponta 960 m3 havat lehet gyártani, ez nagyjából 480 tonnának felel meg. Ezek a számok akkor válhatnak érdekessé, ha összehasonlítjuk a teljesítményét egy
hétköznapi hóágyúval. Vegyük a SUFAG compact modelljét. Az S compact a külsőviszonyoktól függően óránként 13-83 m3 havat tud készíteni, ami napi 312-1992 m3 hónak felel meg. Ez hómennyiségben még az IDE legnagyobb típusát is lenyomja, feltéve, ha a külső körülmények a legjobbak. Azonban elsősorban az IDE és egyébként a többi belső hókészítő elterjedését a (még) meglehetősen magas áruk akadályozza. Az IDE középmodelljéért 1,1 millió dollárt kérnek, azaz megközelítőleg 815 000 eurót. Egy új felsőközép kategóriás hóágyú ezzel szemben 30 000 eurót kóstál, vagyis az IDE árából 27 hóágyúra futná!

Az európai székhelyű Snowbox is a belső hógyártásra szakosodott, igaz itt kissé eltér a használt technológia. A Snowbox belsejében kis hengereket hűtenek le, amire a víz rákerülve megfagy, ezután a hengerek keletkezett jeget szétporlasztják, s hasonlóan az előbbi két masinához, itt is csöveken keresztül viszik ki a havat a kívánt területre. A Snowbox a kedvezőtlen időjárásra is gondolt, így esős idő esetén vízhatlan sátor alatt vezetik ki a havat a gépezetből. A hókupacokat többnyire kézi hómarókkal szórják szét, nagyobb mennyiség esetén egy teherautóra szerelt hómaró lép közbe. A havat végül a sípályákról megszokott pályagépekkel (ratrakokkal) egyengetik el, kisebb vagy speciális felület esetén (pl. rámpa) kézi erővel; hólapátokkal.

A Snowbox hasonló árkategóriában mozog, mint az IDE, viszont kapacitásban messzemenően alulmarad tőle, hiszen a legerősebb típusa is mindösszesen 80- 100 m3 havat tud készíteni egy nap leforgása alatt.

Az első körben említett Snowmagic 24 óra alatt 297 m3 fehérséget képes produkálni, viszont energiaigénye meglehetősen magas, hiszen óránként 400 kW áramot fogyaszt el. Összehasonlításképpen egy hóágyú megközelítőleg 0,8-2,5 kW-t használ fel ugyanennyi idő alatt.

Néhány éve debütált az ausztrál Snowfactories vállalat SF 100-as hógyártója. A Snowfactories lényegében a szintén ausztrál Bucceri utódja, akik már a '90-es évek elején, szinte egy időben a Snowmagiccal próbálkoztak a magas hőmérsékleteken történő hóelőállítással. Ez egyébként 1991-ben sikerült is nekik az ausztrál Warwickben (Quennsland), ahol +15 fok mellett prüszkölték Alfio Bucceri gépei a fehér molekulát.

A Snowfactories elsősorban azzal tűnt ki, hogy az SF 100-assal egészen +40 fokig képesek havat gyártani. Ezt a hőmérsékletet viszont már csak kriogén adalékanyagok hozzáadásával tudják elérni. A mennyiséget nézve viszont igencsak a sor végén kullognak, lévén az 50 m3/nap nem feltétlen megnyerő. De gyorsan tegyük hozzá, hogy a Snowbox legalapabb modellje még ennek a felét sem tudja, s csak a középső modellűkkel érik el a napi 50 m3 mennyiséget.

Apropó hó! Amennyiben a kedves olvasó visszatekint, akkor láthatja, hogy sokszor szerepelt a hó, minthogy a belső hókészítők ezt állítanak elő. Ami az igazságot illeti az így előállított fehér molekula sok hasonlóságot nem mutat az igazival.

Állagát tekintve nagyjából hasonló, mint a tavaszi (firn) hó. De hát sízni tavasszal is szoktunk, szóval semmi okunk nem lehet a panaszra, aki meg +30 fok felett porhavat várt, az nyilvánvalóan most egy óriásit csalódott :)

Napjainkban elsősorban promóciós célokra használják, de elismert és sűrűn használt technológia a különféle télisport rendezvényeknél, használja a filmipar is. A síterepek részéről csak egy minimális kisebbség ahol jelen van, ezeknek is az oroszlánrésze az Egyesült Államokban és Japánban található. A technológia iránt élénken érdeklődnek a gleccser síparadicsomok is. Az osztrák Stubai gleccseren néhány évvel ezelőtt szóbeszéd volt, miszerint az IDE cégtől vásárolnának egy masinát; ez egyelőre még nem történt meg.

Elterjedésüket gátolja, hogy a berendezések részben nem mobilisak, tehát helyhez kötöttek, és a meglehetősen nagy az energiaigényük. Mindenesetre a sí-iparban ők lehetnek a globális felmelegedés nagy nyertesei, igazi áttörést a mobilis és kisebb fogyasztású gépek kifejlesztése hozna, ez azonban még várat magára; igaz napjaink robbanásszerű technikai fejlődését figyelembe véve néhány év múlva tán már ez is megoldódik.

Szólj hozzá, legyél az első!
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »