Sízzünk Erdélyben! Ismerjük meg a Madarasi Hargitát!

Idén korán jött az ősz. A nyár-végi havazás még a Tátrában sem ritka, hátmég az Alpokban, de azért reméljük előbb még lesz egy szép vénasszonyok nyara. Pont jó arra, hogy tervezzük, mikor és hol kezdhetjük a szezont. Mérlegelni kell azonban azt is, mire futja a pénzünkből a mai gazdasági helyzetben.

Mindig azt vallottam, hogy itthon kell alapozni, jó kondíciót szerezni, és a tátrai vagy alpesi sí-túrák közben itthon kell kihasználni minden havas napot, hétvégét. Persze hatalmas élmény ezer méteres szintkülönbséget tenni meg néhány perc alatt, de az igazi sízőnek már az is boldogság, ha áll a havon és gyönyörködik a hegyekben, a havas fenyőkben, szívja a száraz, hideg levegőt és arcát éri a téli nap. Ezt itthon is meg lehet találni, két-három hónapon át, ha pedig a takarékosság erős szempont, akkor még olcsóbban kapjuk meg a sízés legtöbb örömét Erdélyben. Tehát rajta, csináljunk a szükségből erényt, látogassuk még és ezzel is segítsük a fejlődésnek indult, és nagy lehetőségek előtt álló erdélyi síterepeket. Hetven évvel ezelőtt más volt a helyzet, az akkor ismét Magyarországhoz tartozó magashegységekben, Kárpátalján és az erdélyi havasokban, az adott korhoz képest jó színvonalon állt a sísport. Felvonók akkor még az Alpokban is épp, hogy megjelentek, de Erdélyben már az 1890-es évektől egyre népszerűbb volt a sísport, a második bécsi döntés után pedig a trianoni területről is megindult a téli vakációzók áradata a Keleti-Kárpátok, a Hargita, Gyilkos-tó (Cohárd) és mindenek előtt a Radnai-havasok lejtői felé. Az utóbbiban Borsafüreden jött létre a Magyar Nemzeti Télisport Központ, a Lóhavason épült és klasszis hölgyversenyzőnkről, Eleőd Anikóról elnevezett Anikó-menedékház pedig a magyar sízők színe-javának lett az otthona. Nobel-díjas tudósunk, Szent-Györgyi Albert is gyakori vendég volt itt, Nelli leányával, aki azután a kitűnő síversenyző, Libik György (a svédországi emigrációjában publikált „Üzenet a lesiklásból” szerzője) felesége lett.

A kommunista korszakban Romániában, csakúgy mint nálunk, támogatták, sőt erőltették, hogy minél többen sportoljanak, de új pályák nem születtek, és a kevés felvonó lassú volt és mindig hosszúak voltak a sorok. A rendszerváltozás után jó darabig csak annyi változott, hogy a bezárt üzemek tulajdonában álló primitív „kutyás” (drótkötélbe kampóval beakasztó) felvonókat szétlopták, hagyták tönkremenni. Pár éve azonban megváltozott a helyzet. Egyre több panzió és magántulajdonú menedékház épül a Székelyföldön, és a téli idegenforgalom érdekében egyre több helyen létesül sífelvonó is. Egyelőre még csak a régi, eléggé rövid pályákon, de pályaelőkészítő ratrak szinte mindenütt van. Az ismert, régóta kabinos felvonóval is rendelkező Brassó-Poiana (a Keresztényhavas, Schuler) zsúfolt és drága, nem is ajánlom senkinek. Az egykori magyar központban, Borsán, csak tervezik a teljes terep modern felvonóval ellátását. Mind több székelyföldi település közelében van már felvonós sípálya, többek között Sepsiszentgyörgyön, Szovátán, a Bucsin-tetőn, Tusnádon és Gelencén. Ezek általában 1000 m körüli magasságban találhatók és 150-200 m a pályák szintkülönbsége, tehát elsősorban kisgyermekes családoknak és kezdőknek ajánlhatók. Sokat ígér és számunkra különösen fontos a Bihar-hegység, mert közel van, vonzza a hófelhőket, és legmagasabb csúcsa, a Vlegyásza (Vigyázó) meghaladja az 1800 métert. A hegység peremén van már több kisebb felvonós terep, és olvashatunk az ambiciózus fejlesztési tervekről.

Ma a legjobban ajánlható a Madarasi Hargita (1801 m) csúcsa alatt, 1600 m magasságban kialakult telep, ahol összkomfortos, minden igényt kielégítő, de mérsékelt árú menedékházban lakva három korszerű felvonóval ellátott 4,5 km pálya várja a vendégeket, a kezdőktől a versenyzői szintig. Tavaly óta hóágyú növeli a természetes hótakarót. Távol van a lakott településektől, de két kiépített erdei úton (Zetelakától, illetve Szentegyházától) jól megközelíthető, a táj és a kilátás feledhetetlen. Azt is tartsuk szem előtt, hogy ez a magyarok által lakott területek legmagasabb hegycsúcsa, a magyar Szent Hegy, a Fudzsijáma, vagy akár a Himalája magyar megfelelője! Az alpesi sízés mellett a terep ideális a túrasízéshez is. Végtelen havas lejtők, jelzett és jelzetlen ösvények és szánutak a fák között, de gyalogosan is, vagy még inkább hótalpon jobbnál jobb célpontok, kilátóhelyek várják a télen napot és egészséget keresőket. Autóval a Kolozsvárt elkerülő autópálya révén már 8-9 óra alatt elérhető, de naponta menetrendszerű busz közlekedik Budapest és Székelyudvarhely között, ahonnan már csak 40 km a Hargita katlanja. A Székelyföld helyi és megyei magyar önkormányzatai tudatában vannak az idegenforgalom kínálta lehetőségeknek, és elkezdték a Hargita hegység kiépítését. Készülnek a nagyszabású tervek, ebben komoly pályarendszerek, székes és kabinos felvonók is szerepelnek, és EU-pályázatok révén reális esély van rá, hogy pár éven belül, mire elkészül az erdélyi autópálya, meg is valósulnak. De nem kell addig várnunk, már ma is számos székely sípálya áll rendelkezésünkre, a magasabb fekvésűeket decembertől április végéig jó hó borítja, így ha drágának találjuk a Tátrát és az Alpokat, jóval kevesebb pénzért remek téli napokat tölthetünk Erdély hegyeiben.