Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Pantherophis kiemelt beszámolói

2016.12.31. Síterep: Eplény, mások beszámolói
Régi hiányosságot bepótolva dec. 30-án végre kipróbáltam a legnagyobb magyar sícentrumot. Általánosságban nézve az, hogy ebben a tszf. magasságban ezen a szélességi fokon milyen feltételeket teremtettek a síelésre, szinte világrekordnak tűnik.
A két ünnep közötti időszakot ismerve a legrosszabbra készültünk tömeg tekintetében, ami igazolódni is látszott eleinte: 3/4 10-kor már a legtávolabbi parkolóba tereltek be minket (ami félig tele volt már). Ezt egy 20 perces várakozás követte a mikrobuszra, de onnantól kezdve, hogy a pályához értünk, hirtelen felgyorsultak az események. Minden remekül meg van szervezve: a jegyvásárlás villámgyorsan ment, a kölcsönző is ura volt a helyzetnek. A négyüléses előtti sor bár hosszú volt, de nagyon gyorsan haladt, egész nap folyamán szerintem nem érte el a 15 percet.
A nyitva tartó pályákon a hóréteg meglepően jónak bizonyult, nyilván délután felé egyre inkább a jég-bucka kombók uralták a felületet, de ennyi ember nyúzásának kitéve ez várható volt.
Ami negatívum, az például a szánkózó családok felelőtlen viselkedése. Egészen 14 óráig gyakorlatilag teljesen elfoglalták a szerpentin pályát (A6), balesetveszélyessé téve az ottani síelést. Néha elküldték őket, de mindig visszamentek szinte azonnal. Ezt sokkal drasztikusabban kéne tiltani. A csákányos liftek állapota tragikus. Látszólag a karbantartás zéró. A felső csákányos többet állt, mint ment, az alsón pedig a vonszolók kb. 1/3-a hiányzik. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy a pályatérképen szerepel egy R8 jelű fekete pálya (az ülőlift alatt). Aki ment már fel ezen a felvonón, az láthatta, hogy itt talán soha nem volt sípálya, jelenleg is alkalmatlan rá (embermagas bokrok, végén patak stb). Még ha leesne két méter hó, akkor sem lehetne ott síelni. Minek bejelölni, beleszámolni a pálya km-be? Anélkül is messze a legtöbb pálya itt van.
Összességében kiválóan töltöttük az év utolsó előtti napját, teljesen jó szájízzel távoztunk, ami azt tekintve, hogy az abszolút csúcsidőszak közepén síeltünk, szerintem mutatja, milyen összeszedett munka folyik a háttérben. Továbbá öröm látni, mennyi honfitársunknak nyújt lehetőséget a pálya, hogy egészségesen töltse a szabadidejét, családjával együtt.
Egy remekül sikerült kreischbergi hosszú hétvége után hagyományos beszámoló helyett tennék néhány szubjektív megállapítást a tereppel kapcsolatban, amiknek jó része lehet, hogy evidens az erre gyakran megfordulóknak, de talán valakinek hasznos lesz.
- A síterep infrastrukturájából semmi más nem hiányzik, mint egy gyors, nagy kapacitású (és lehetőleg buborékos) felvonó a Rosenkranzra.
- Ugyanitt a csákányos jóval gyorsabb, mint a kétüléses
- A völgybe vezető 1-es pályán csak akkor nem érdemes lemenni (mármint a profi szinthez képest gyengébb síelőknek), amikor az emberek 90%-a teszi: nap végén. Bármikor ennél korábban szinte üres és általában (még) jó állapotú. Arról nem is beszélve hogy az ember ekkor még nem fáradt el az egésznapos síeléstől.
- A 17/a jelzésű síúttól jobb óvakodni, ugyanis - bár szép róla a kilátás és érdekes a vonalvezetése - a végénél legalább 100 métert kitartóan emelkedik és nincs az a lendület ami felviszi rajta az embert
- A 11-es fekete pályának a közepénél van egy meredek leágazás balra, a liftek irányába. aki kezelt pályán szeret menni ne ezt válassza... ugyanis (valószínűleg szándékosan) nem ratrakolják, és kellemetlen meglepetés érheti az embert
- Minden reggel szenzációsan kezelt pályák várják a korán érkezőket
- A sűrű köd szó szerint egyik pillanatról a másikra képes leszállni a hegy tetejére, úgy hogy előtte még tűzött a nap (ld. az utolsó képen)
- Még amikor reggel reménytelennek tűnő hosszú sorok várnak is a kabinosnál, a pályákon sokszor ennek ellenére nincs nagy zsúfoltság
- A Rieglerhütte igazán hangulatos, és szinte a teljes személyzet jól beszél magyarul
- Az egész terepen legalább annyi, ha nem több magyar szót hallani mint németet (lehet, hogy azért, mert a magyarok hangosabbak és feltűnőbbek?)
- Az új kabinos alatti (egyébként remek) 18-as pálya inkább kék mint piros, szóval aki még bizonytalan az erősebb pirosakon és így inkább a kék pályákat preferálja, bátran vállalja be, mert jó eséllyel imádni fogja (hosszú, széles, egyenletes lejtésű, és minőségi lift szolgálja ki)
- Talán a legjobb pálya a 9-es piros, mintha carvingra találták volna ki

Kitűnő három nap volt, szuper hóviszonyok között (annak ellenére is, hogy szombaton és vasárnap bőven plusz fokok voltak a hegyen).

A végére pár kép a hétvégéről bátyámtól, Attilától:
DSC08521.JPG DSC08523.JPG P2140555.JPG P2140569.JPG P2140590.JPG P2140684.JPG P2140689.JPG P2140705.JPG P2150807.JPG P2150874.JPG P2150922.JPG P2150952.JPG P2150969.JPG P2160057.JPG P2160099.JPG P2160124.JPG P2160170.JPG P2160260.JPG
2012.01.25. Síterep: Chopok - Jasná, mások beszámolói
Hétfőn és kedden síeltünk Jasnán, és nagyon jó volt!
Rengeteg hó van, a hójelentésben szereplő 60 cm-nél sokkal több, érzésem szerint mindenhol bőven egy méter felett van a hóréteg, a pályákon kívül is. Mielőtt megérkeztünk, nagy hóesés lehetett, alig lehetett felmenni a legfelső parkolóba, és hétfőn és kedden is esett még legalább 10-10 centi. Az időjárás elég váltakozó volt: szikrázó napsütés, hóvihar erős széllel, és sűrű köd 10 méteres látótávolsággal, ezek váltogatták egymást.
Hétköznaphoz képest sokan voltak, de a főbb felvonók modernek, nagy kapacitásúak, ezért várakozás alig-alig volt, a pályákon pedig jól eloszlottak az emberek.
Én most voltam először itt, és nagyon tetszik a síterep, főként a hosszú piros pályák (11-11a, 1-1a, 12) de sok kék és fekete pálya is van, mindenki megtalálja a tudásszintjének megfelelőt. A sok friss hó miatt a reggel még jó minőségű pályák (főleg a meredekebbek) délutánra igen erősen kibuckásodtak, ez sokakat zavart minket annyira nem. Jeges részek viszont egyáltalán nincsenek.
Nagy sajnálatunkra a csúcsra egyik nap sem tudtunk feljutni, így a déli oldalt sem nézhettük meg. Sőt, hétfőn még a Lukovához vezető két négyülésest is leállították a nagy szél miatt.
Összességében nagyszerű két napot töltöttünk itt, jó lett volna még maradni egy keveset. Mindenki mehet bátran, a hóviszonyok miatt nem kell aggódni.
Jan. 26-tól 28-ig (sz-cs-p), három napot síeltünk Mátraszentistvánon. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy gyakorlatilag 2 pálya volt nyitva (fenti 5-ös és hosszú 4-es). Az idő szerdán borult volt, délután a hó is esett, a következő két napon pedig gyönyörű tiszta időben, napsütésben lehetett síelni.
A pályák nagyrészt rendben voltak, főleg a felső szakaszon volt igazán jó hó. Az alsó részek minősége napról-napra változott (szerdán a két híd között élvezhetetlenül jeges volt, csütörtökön és pénteken reggel kifogástalan, délután még tűrhető mértékben jegesedett). Mindenesetre elmondható, hogy elegendő mennyiségű hó van a pályán. Sőt: a 3-as pályát is szerintem nyugodtan kinyithatták volna (nagyon sajnáltuk hogy csak mára lett megnyitva), ahogy én láttam, csütörtök óta nem sok változás volt rajta, jónak tűnt rajta a hó, a teteje már le is volt ratrakolva.
Hétköznaphoz képest mindhárom nap kifejezetten sokan voltak, de a sorbanállás végig elviselhető volt, max. 5 perc. Ez azonban tovább mérsékelhető/akár megszüntethető lenne, ha
1) minden csákányt két személy használna (a kis csákányosnál kb. minden 5.-en volt két ember), és erre a liftkezelők határozottabban utasítanák az embereket
2) ha kevesebbet állna meg a hosszú csákányos felvonó (átlag 2 megállás/menet). Ezt úgy lehetne elérni, ha a mindenkire odafigyelnének a kezelők (4-5 percig segítenek, aztán 4-5 percig nem), illetve ha úgy lenne a fenti kiszálló kialakítva, hogy az elengedett csákányok ne akadjanak be a hálóba (minden nap többször megtörtént).
Ami nagyon tetszett: a hütte jó és előnyére változott a bővítéssel, a síoktatás minden rosszindulatú hangulatkeltéssel szemben nagyon jó: a 7 éves teljesen kezdő öcsém (betegség miatt sajnos csak utolsó nap tudott síelni, pedig az út egyik fő célja az ő tanulása volt) egy de-i és egy du-i oktatás után egészen jó szintre fejlődött, nem is gondoltam volna!
Magyar viszonyokhoz képest színvonalas a hely, és még van benne fantázia. Több irányba is lehetne terjeszkedni, reméljük lesz megfelelő forrás a közeljövőben a fejlesztésekre (főleg a már tényleg nagyon szükségessé vált ülőlift telepítésére).
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 92 vendég és 11 regisztrált felhasználó látogatja.