Élménybeszámolók

Szokták mondani, minden fejben dől el.
Amikor úgy döntöttünk, hogy ma ide megyünk, tudtuk hogy mi vár ránk. A kérdés csak a tömeg mérete volt. Hát én ennyi embert itt még nem láttam, pedig tizensok éve járok ide. Legalább a bérletekért nem akartunk hosszasan várakozni, ezért időben indultunk. A fél kilences érkezés jó döntésnek bizonyult. Zsebben a zsugával kényelmesen megreggeliztünk a kisbuszban, majd legalább az első két körben nem kellett várakoznunk. Találkoztunk sok baráttal, olyanokkal, akikkel máskor OT-ben vagy Saalbachban szoktunk koccanni. Kicsit fura volt, ahogy fura helyzet a hütte lépcsőjén elfogyasztott Keserű Méz.
Aztán csak gyűltek az emberek, a sok kiéhezett és reményt vesztett hóimádó. Ha már be vagyunk zárva kicsi megcsonkított hazánkba, legalább valahol kapunk egy kis alpesi hangulatot.
Tudom, sokan elégedetlenkednek a 20-25 perces sorok miatt de én már csupa pozitív impulzussal érkeztem. Például nagyon tetszett, hogy a Síparknak küldött kérdéseimre korrekt módon, gyorsan válaszoltak, meg az is hogy nagyszerű csapat jött össze erre a pár órára.
Szóval minden fejben dől el. Ha fel vagy készülve a várható körülményekre, és ennek tudatában mész, bizony lehet nagyon jól érezni magad. Szoktam, nem ritkán, kritikával élni, de a mai nap részemről 5 csillag.

Ma voltunk 2 gyerekkel (3 és 6 évesek). Pályák állapota a lehetőségekhez képest jó. Délutánra már előbukkannak jégfoltok, de ez simán belefér. Időben, 9 előtt érkeztünk tartva a tömegtől. Úgy voltam vele, hogy ha nyitáskor a pályán vagyunk és tudunk másfél - két órát csúszni mire megérkezik a kényelmesebbje akkor már megérte. Ezzel szemben egész nap tolerálható volt a "tömeg". 3-4 perc volt a maximális sorbanállás. Nagyon balesetveszélyes a sok felügyelet nélküli kezdő, akik kamikaze módjára csúsznak össze-vissza. Gyerekeinket többször találták meg, szerencse, hogy nem lett semmi baj.
Örülünk a székes liftnek, nagyot lépett előre a Sípark ezzel a fejlesztéssel. A liftkezelőkkel kapcsolatban is csak jókat tudok mondani. Segítőkészek voltak, figyeltek, ha kellett időben beavatkoztak.
Ami viszont évek óta nem változik, az az étterem. Odáig rendben van, hogy osztrák árak vannak, hiszen szezonmunkásokat kell alkalmazni, akik valószínűleg nem helyiek, illetve sok mással is magyarázható ez az árszínvonal. Azonban a kiszolgálás olyan lassú és körülményes mint már sok-sok éve. A kaják minősége is kettes alá. Az igyekezet látszik, hiszen folyamatosan szedik le és takarítják az asztalokat, illetve a mellékhelységeket is folyamatosan takarítják, de láthatólag nem törekednek arra, hogy minőséget produkáljanak.
Összességében nagyszerű napot töltöttünkel a Síparkban, idén még jövünk bizonyosan.

Barátainkkal immár közel tíz éve járunk ide az egyik legjobb salzburgi síterepre. A pályarendszeren kívül a szállás elhelyezkedése az atrakció ugyanis a 166-os sípálya közepén található. A Muhbarackot valamikor pásztorszállásnak építették és hosszú ideig ekként is funkcionált, míg sok évvel ezelőtt egy egyszerű túristaszállást alakítottak ki belőle. 4 hálószoba 14 ággyal és egyetlen fürdővel, wc-vel és egy szűkös közösségi tér fogadta a vendégeket, ahol sparhelten főztünk és fatüzelésű kályhával fűtöttünk. Még a mosogatáshoz szükséges melegvizet is úgy kellett melegíteni. Itt aztán mindenkinek volt ház körüli feladata a favágástól kezdve a fűtésig, a takarítástól mosogatásig sok minden. A szűkös és spártai körülményeket feledtette a nagyszerű társaság, a mesés panoráma, vagy az, hogy a házból kilépve már a sípályán voltunk. Kezdetben még a csomagjainkat a Kohlmaisbahn középső állomásától kézben cipeltük. Ez pár éve már egyszerűbb lett, mióta egy ratrakossal hozatjuk-vitetjük a cuccokat. Lássuk be ennyi ember egyheti élelmét, ruháját vagy azt a 4 hordó sört nem is lehet már máshogy szállítani.

Aztán erre a szezonra minden megváltozott. Már hiába keresi egy arra síző a Muhbarackot, hiszen a cégér a bohóccal már egy maishofeni raktár mélyén pihen. A házat kibővítették és teljesen átalakították. A Schattbergre és a völgyre néző közösségi teret megduplázták, egy minden igényt kielégítő konyhát és nagy étkezőt varázsoltak belőle. 4 tágas apartmanban 16 ágy található és a fűtés is XXI. századi színvonalú. Az új cégérről pedig megtudható, hogy ezentúl Sinnlehenhof néven várja majd a vendégeket.

Idén is itt töltöttük január második hetét még bevezető áron. Az anticiklonnak köszönhetően minden nap giccses képeslap-időben síztünk, illetve napfürdőztünk a ház teraszán. Tavaly ennek épp az ellenkezője volt, amikor a szűnni nem akaró havazás miatt többször órákra lezárták a völgyet. De ha így alakult elviseltük és esténként a szintén vadonat új szaunában folytatódott a relax.

Tegnap reggelre a havazás is megérkezett, mi pedig fájó szívvel, de összepakkoltunk és hazaindultunk. A házat pedig le is foglaltuk jövő január 2. és 3. hetére, úgyhogy a csoda folytatódik.

Ahogy lejjebb Attila barátom említette mi is ellátogattunk ide pénteken. 3 éves lányomat ebben a szezonban kezdtük tanítani és a Sípark erre tökéletes. A parkolók rendesen letakarítva és ugyanez mondható el a Gyöngyös felőli útra is. Az elsők között érkeztünk, a pénztáraknál nem kellett várni. A félnapos bérlet 5000 Ft volt, ami ár/érték arányban több mint jó. A személyzet mindenhol kedves és segítőkész volt. A tökös lifttel mentünk fel először, később a csákányosokat váltogattuk. A felvonók állapota jók, nem rántanak és a kiszálók is jól vannak kialakítva.
Nekem a hütte is kellemes meglepetés volt. Évekkel ezelőtt amikor utoljára jártam itt, nem voltam megelégedve. A sörért pedig szívesen kifizetem a 750 Ft-ot (ami ugye 2,5 euró), ha azt fejlesztésre, illetve ha a dolgozókra költik.
A következő hetekben különböző osztrák terepek jönnek sorban, de ha február végéig kitart a hó, akkor egyszer még biztosan jövünk.
https://sielok.hu/video/108515/?itt...tid=494976

A tegnapi gyenge kezdés után ma beleerősítettünk. Nagyszerű sínap után vagyunk. Időben érkeztünk a Roter 8-er lifthez. Még nem volt tömeg, nem úgy később. A parkolóban mínusz tíz, a hegyállomáson hat fokkal hidegebb a nap viszont gyönyörűen sütött.
A Flying Mozart pályáján kezdtünk, hármat-négyet fordultunk, a középállomás feletti rész azért sokkal jobb volt. Utána visszamentünk ahol kezdtünk, de egyre nagyobb lett a tömeg. Volt hogy negyed órát is kellett tolongani. Délben aztán hamar megjöttek a felhők, majd elkezdett havazni. Köd viszont nem volt, így csak a széllel kellett megküzdeni. A kemény mínuszok ellenére sem fáztunk, még a gyerekek sem. 1 óra után próbáltunk hüttét keresni, ez viszont esélytelen volt a hatalmas tömeg miatt. Végül kettő után sikerült helyet találnunk. A gyerekek viszont nagyon mentek volna már vissza, úgyhogy fél óra múltán ismét a pályán voltunk és négykor még felmentünk az utolsó lifttel. Ekkor már nagyon sötét volt, úgyhogy ideje volt befejezni.
A végén 60km-t mutatott a gps, de a rengeteg sorban állás fényében ez annyira nem is rossz.
Holnap ismét Wagrain.

Csütörtökön fél tizenegykor már pakoltuk a cuccainkat és komolyabb adag sörmennyiséget is elhelyeztünk az autó csomagtartójában illetve a hátsó ülés előtti lábtérben. Végül csak ketten maradtunk az autós csapatban, mert Gyugyi a fotós csak pénteken tudott indulni, így ő vonattal jött utánunk.
Egy gasztro-találkozóra voltunk hivatalosak Ivóba. Aki nem lenne erre ismerős annak elmondom, hogy ez a falu a Hargita aljában található. Aszfaltút nincs, de ha lenne sem látnánk belőle semmit, hiszen hatalmas havunk van. Innen indul az út a Madarasi pályákhoz. Mi azonban egy nappal a találkozó előtt indultunk, hiszen Pálinkás kolléga megfűzte Zsombort még holnapSaalbachban, hogy vezessen minket egy nagy hargitai sítúrára. Mivel Zsombi szereti a jó társaságot (a sört nem :) ), hamar kapható volt az ötletre. Szentegyházán volt a találkozó és annak ellenére, hogy nyomtam a pedált és már van egy darabka autópálya is Kolozsvár mellett bizony picit késve érkeztünk. Az út Várad és a Királyhágó között borzalmas, hazafelé biztosan elkerüljük. Vezetőnk igaz székely emberhez méltóan nem szószátyár, így csak annyit mondott, hogy valami menedékházba megyünk oszt jó lesz. Mondta, hogy pakoljunk át hozzá, mert az autóra pillantva nem nézte ki belőle, hogy felmenne bármilyen hegyre. Én megnyugtattam, hogy ahova az ő terepjárója felküzdi magát mi és is feljutunk. Igazából nem szerettem volna magára hagyni azt a sok sört, bort és pálinkát amit magunkkal hoztunk. Zsombi csak megrántotta a vállát és már indultunk is. Az út egyre havasabb lett és egyre feljebb kerültünk. Nagyon meglepődtem, mikor a 14 kilométeres út után a Madarasin találtuk magunkat, hiszen korábban csak Ivóból lehetett feljutni. Szállásunk Kobránál volt, aki Zsombor barátja és ugyancsak a Himaláját is megjárt hegyi vezető és alpinista. A matracláger diákkoromat idézte, de belépve a -8 fokos hóviharból a tökéletesnél is jobbnak tűnt. Lefekvés előtt még söröztünk, iszogattuk Norbi pálinkáját és tervezgettük a pénteki útvonalat.
A reggelit gyorsan elköltöttük a szomszédos Súgó panzióban és már indultunk is fókabőrt ragasztani. Bemelegítés gyanánt felmentünk az 1799 méteres csúcsra. Sok időt nem töltöttünk fent, miután az orrunkig sem láttunk a ködben. Aztán jött egy szenzációs freeride majdnem a faluig. Innen Hargitafürdő felé vettük az irányt. Nem sítúrázok régen, de most ismét meg kellett állapítanom, hogy szűzhóban sokkal fárasztóbb, mintha kezelt pályán mászna az ember. Zsombi néha előreküldött engem, hogy tapossak én is aztán Norbira is rákerült a sor. A köd újra sűrűsödött. Hargitafürdő volt a célunk, de végül nem ereszkedtünk be az Ózonig, mert már sehogy sem fért volna bele az időbe. Azért a pályák tetejéig elmentünk, odáig ahol a katonai lokátorállomás van. Bekopogtattunk és a személyzet beengedett minket, akik nagyon kedvesek voltak, még teát is főztek nekünk. Egy órácskát ücsörögtünk, majd visszafelé vettük az irányt. Egy jó kilométert kellett mennünk szintben míg el tudtuk kezdeni az utolsó csúszást. Ismét egy nagy csapatás a hatalmas porhóban. Majd ötkor ragasztottuk ismét a fókát. Az utolsó mászás már egyikünknek sem csalt mosolyt az orcájára, de nem volt mit tenni, a kocsik fent voltak a panziónál. A mellékelt track sajnos ismét hibás itt-ott, a szintek stimmelnek, de csak 22 km volt a valós megtett táv. http://www.movescount.com/moves/mov...e104 ... meko.gmail
Ivóba 9 km az út, de eltartott negyven percig míg leértünk. Három autó is jött szembe, ami ezen az egy nyomos úton, ekkora hó mellett nehezen leküzdhető akadályt jelentett. Régen még létezett ezen az oldalon egy olyan szabály, hogy délig csak fölfelé, utána lefelé szabad volt közlekedni. Úgy látszik ez már a múlté, pedig volt értelme. Nyolc körül érkeztünk a panzióba, ahol 12 erdélyi hölgy és két pasi blogger már javában készítette a vacsikat. Nehéz lenne mindent felidézni, már csak azért is mert már érkezéskor gyorsan belénkdiktáltak 4-5 pálinkát. Azért a bárányragúra és a mézes báránybordára még emlékszem. Az est hátralévő részét táncprogrammal töltöttük :)

Talpon csúszós barátaimmal felkerestük ezt, az általam még nem ismert pályát. Méreteihez, adottságaihoz mérten rendben van, bár biztosan izgalmasabb, ha megfelelő hóviszonyok esetén a felső részt is be tudják indítani. A pálya minősége kifogástalan volt még éjjel 1 órakor is. A tolókaros lift megszokást igényel, másodszorra már megszoktam. (Először majdnem pofára estem.) A hütte rendben, félóránként isteni finom friss pogácsát kínálnak.
Szimpatikus a törzsközönség, egyből összeismerkedtünk néhányukkal. A farsangi buli kiváló volt, a DJ próbált minden korosztálynak játszani. A jelmezverseny 2. helyét csapatunk nyerte (Áron), de erről már a parkolóban értesültünk. Visszamenni már nem volt erőnk az előzőleg elfogyasztott termékek miatt. Ezúton kérjük a szervezőket, hogy a nyereményünket küldjék postán a talpon@csuszok.com címre!




Most nézem, hogy a többiekről nem is csináltam képet, de így nem teljes. Tehát Minerelről, Mónáról, Adriennről, Kláriról töltsetek fel képeket. Ja és persze rólam is minden mennyiségben!

Talpas szekciónk sikeresen teljesítette kitzbüheli küldetését. Parádés időnk volt, igazi örömsízésben volt részünk. A pályák délelőtt tökéletesek voltak, délutánra fellazult a hó, de soha rosszabbat! Kitzbühel méltán az egyik legjobb osztrák síterep. Váltózatos pályák, jó hütték, kiváló hotelek.
Szállásunk egy parasztházban volt egy fiatal családnál 8 km-re a legközelebbi felvonótól. Apartmanunk tágas, úgy nézett ki, mintha nemrég lett volna kész. Reggelente csodálatos panoráma tárult elénk, alattunk terült el a Salzach völgye. Sajnos az elénk terülő hegyek nevét nem tudom felsorolni, de pazar volt nap mint nap erre ébredni. Mindig elcsodálkozom, hogy van ennyi munkabírás az itteni emberekben. A család, akinél laktunk 14 tehenet, 3 borjat és néhány kecskét tartott, mondanom sem kell, nagyon tisztán. (Szerencsére mindebből semmit nem éreztünk mi a szobáinkban.) Mindemellett földjeik vannak és fenntartják ezt a hatalmas házat. A gazdasági melléképületben a házigazdának még asztalosműhelye is volt. Itt rendezte be mgy sí szervizünket ahová este eltűnt hogy élezzen, vaxoljon, miegymás.) A családnál 3 gyerek van, de a legnagyobbik, aki úgy 12 lehet, már a traktorvezetést profi módon végzi. Lehet persze, hogy itthon is van ilyen, de nem látjuk, nem hallunk róla. Érdemes a nevüket megemlítenem, mert ennyi pénzért ilyen helyen lévő és ilyen tágas apartmant nehéz találni. Magauhof – Familie Lemberger.
De vissza a sízéshez, mert nem a Falurádiótól jöttünk. Első nap egyszerre akartuk magunknak az egész síterepet és már a lift nyitása előtt a még zárt kapu előtt toporogtunk. Aztán egyszer csak elindult, és 10 perc alatt fenn voltunk a Zweitausender oldalon. Itt egymás mellett fut néhány nem túl hosszú és nem túl izgalmas pálya azonban állapotuk főleg reggel nagyszerű. Sokat nem időztünk itt, csapattunk át Kitzbühel felé. Az idő mindhárom nap gyönyörű volt. Ugyan az elején még be-beúszott néhány felhő, de szombatra már csak ragyogás és sajnos igen meleg. A kitzbüheli oldalon sokkal változatosabbak a pályák és bizony beletelik egy-két napba amíg az ember kiismeri magát a sok, egymást keresztező út számozásában. Első nap nem álltunk meg hüttézni, két gyors sör és csúszás tovább. Kettő előtt elindultunk vissza és kellett is az idő, mert nem sokkal 4 előtt értünk vissza a mi oldalunkra.
Első két nap nem voltak túl sokan, legalábbis jól eloszlott a tömeg. Szombatra már többen voltunk, néhány liftnél 5-6 perc sorban állás is kialakult. Itt jegyzem meg, hogy nagyon tetszenek az új információs képernyők (lehet van szakszerűbb kifejezés is) amik a beléptető kapuk fölött vannak. Rengeteg infót adnak a pályákról, időjárásról és egyéb programokról. A meredekebb pályák délutánonként buckásodtak, de nem volt egyáltalán vészes.
Pénteken beterveztünk egy apre ski programot így reggel bevállaltuk, hogy autózunk 40 percet és átmentünk Kitzbühelbe. Egész nap ezen az oldalon voltunk és majd mindent besíeltünk. Csak azt a pályát hagytuk ki amit már egyszer megszívtam, ugyanis az egy szomszéd faluba visz le ahonnan csak síbusszal, vagy taxival van visszaút. Egyre többen voltak és bizony veszélyes emberek is feltűntek, akik úgy csúsztak élen, hogy az útjukat keresztező gyereket is elütötték. Valahogy úgy nézett ki, mikor vezér üti gyalogot B6 :)
Egy napsütéses hütte teraszán ebédeltünk és minden finom volt, csak a kiszolgálás nagyon lassú. Ebéd után bemutattam a hétvége legfájdalmasabb esését. Amatőr módra, hanyagul beleugrottam a kötésbe, de az egyik nem akadt be rendesen és kb 100 méter múlva ez a léc elindult, én meg olyan szerencsétlenül estem, hogy a combom majdnem kiszakadt a medencémből. Most is nehezemre esik az ülés, de a menés is. Délután a hosszú 25-ös pályán csúsztunk, én már csak óvatosan. Amúgy is volt feladatom, pajtikáimról kellett olyan bedőlős képeket készíteni amivel itt a fórumon villoghatnak :D
Már nem voltunk szomjasak (Lacanatornak látomásai voltak, hintókat látott teherautókon) amikor a város központjában egy nagy buliba estünk be. Itt sok egyszerű ember, de még több milliomos öntötte magába a különböző koktélokat, pezsgőket, jagateet és ki mit szeret. Mellettünk épp egy 75 körüli szikár napbarnított úr ölelgetett egy 30 körüli cicababát de 6 óra tájban már az örömlányok is érkeztek, akiknek nem kellett sokáig ücsörögni, átlagban 3 perc alatt partnerre találtak.
Utolsó napon már ismét a mittersilli oldalon síeltünk és ott is maradtunk. Sajnos megjelent az influenza köztünk, reggelre mindhárman fiúk rossz közérzetre, fej és torokfájásra ébredtünk. Csak Csősz volt egészséges. Eddig még betegen nem síeltem, de remélem ez volt az utolsó alkalom is. Próbáltunk mindenféle kúrát napközben de én nem lettem jobban. Be is támadtam 2 körül egy hüttét ahol bevártam a többieket.
Szombatról elmondható, hogy elég sokan voltak, de ez természetes, mikor legyenek sokan ha nem egy ilyen ragyogó februári napon. A hó délutánra firnesedett és komoly buckák alakultak ki. Kezdtem magam úgy érezni, mintha április lett volna. Sajnos a következő napokra is hasonló meleget jeleznek, pedig ráférne a pályákra egy alapos frissítés, ugyanis két hét múlva visszatérek. Vannak még szabad helyek, úgyhogy ha valakit érdekel az jelentkezzen bátran. https://sielok.hu/forum/viewtopic.p...hp?t=14143
Ismét kiválóan sikerült az utunk, a többiektől ezúton kérek elnézést, hogy most kivételesen nem vettem ki a részem a házimunkából, de legközelebb, ígérem, aktívabb leszek.

Megérkeztünk idei első síelésünkről, Schladmingból. Úgy indult, hogy heten leszünk, de végül 11 lett a létszám, nagyrészt innen a fórumról. Az égiek nagyon kegyesek voltak velünk, mert mind a három nap ragyogó idő és kitűnő hóviszonyok fogadtak minket. Érdekes helyzet amikor inverz a hőmérséklet, most így volt. A völgyben szinte sosem olvadt, sőt ma reggel -9 fok volt, ellenben a hegyen még + 10 fokot is mutatott a hőmérő. Ennek megfelelő volt a hó állapota, tegnap a magasabb pályákon igazi firn-hó élményben volt részünk.
Nagyszerűek a fejlesztések, az új Planai völgyállomás jól sikerült, de én az új 8 személyes liftnek örülök, ami kiváltotta a két régi csákányos felvonót. Sokkal komfortosabb lett az összeköttetés Haus és Planai között. Ugyancsak tetszett az új kabinos és a hozzá tartozó pálya Reiteralmon, bár itt nem sokat időztünk, mert a hinta másik végében parkoltunk és igyekezni kellett vissza.
Hosszan sorolhatnám az élményeket a pályákon történtekről és az esti eszmecserékről, de hagyok másokat is kibontakozni a csapatból. Képeket holnap töltök fel....

A mai napunk rosszul indult, de annál jobban végződött. Szállásunk hegyen van és reggel ki kellett szabadítani az autót a hó fogságából. Mára Bad Hofgasteint terveztük, felmentünk a Schloßalm I és II liftekkel. A lenti kiírással ellentétben nem ment csak ez a két felvonó. 10 órára már komoly várakozási alakult ki. A másik gond a sűrű köd, és mivel nem ismertem a pályákat hamar elment a kedvünk az egésztől.
Ekkor beugrott egy nagy klasszikus örök érvényű mondása: váltani tudni kell!
11-kor már az autóban ültünk és irány a tegnapi terület! Dorfgasteinben is havazott de a köd csak fent volt és kevésbé sűrű. Mára kinyitottak még két felvonót, így tudtunk az alsó részeken pörögni, ahol egész jók voltak a látási viszonyok. Tömeg sehol és a hó is tökéletes volt. Legalább 40 centi esett ma reggelig és egész nap szállingózott. Ma nem láttuk a napot és délutánra jelentősen megenyhült a levegő.
Zárás után a felvonó melletti körhüttében nyomtunk még egy Apre'skit amivel még emlékezetesebbé tettük a mai napot.

A még nyitva lévő pályák közül kerestünk valami közelebbit május első hétvégéjére és mivel itt már évek óta nem síeltem gondoltam kipróbáljuk.
Sajnos a régióban nem volt valami kedvező az időjárás. Kíváncsi lennék, ha Kaprunt választjuk jobban jártunk-e volna?
Csütörtök este érkeztünk, Flattachban 20 fok feletti hőmérséklet és aranyos Panzió (Maier) fogadott minket. Szolid ár hangulatos hely, csak ajánlani tudom ha valaki ide vetődne.
A pénteki időjárással még semmi baj nem volt. Reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk. A gleccservasút, mint egész hétvégén, kiszámíthatatlan volt. Baromi sokat vártunk, a kiírt menetrendet nem tartották be. Volt olyan, hogy 50 perc alatt jutottunk fel. Szóval pénteken csodálatos idő volt, a hó firnes, de azért jól síelhető. Reménykedtem friss hóban, de ez most nem adatott meg. Délelőtt felgyalogoltunk a legtetejére ahonnan csodás kilátás tárult elénk a gasteini völgyre. Sportgastein pályái, ahol két hete csúsztunk, szinte karnyújtásnyi távolságra vannak. Ahogy néztem még bőven síelhetők lennének.
Szombat már szomorkásabb volt, a napot nem láttuk, a gleccser már ködben volt. Lejjebb azonban lehetett látni, úgyhogy inkább a 9-10 pályákon síeltünk.
Vasárnap azonban tragikus volt. Sűrű ködben az orrunkig sem láttunk. Az amúgy is kevés ember hamar elhagyta a terepet, délre már alig voltunk fent páran. Kettőkor aztán a hatülésest is lezárták jegesedésre hivatkozva, valószínűbb hogy azért a pár ember miatt nem tartották túl rentábilisnak a további járatását. Mi azonban, akik még csúsztunk volna igen rossz néven vettük ezt.
Eddig is hármasra értékeltem a terepet ezt most sem éreztem jobbnak, azonban a társaság mindent felejtetett:)

Tavaszi síelésünk első és harmadik napján is Sportgasteint választottuk. Először jártam itt és mérete, illetve puritánsága ellenére nagyon megtetszett.
Gyakorlatilag egy kabinos lift szolgálja ki a 24 km pályarendszert. (Van még egy csákány, de nem használta szinte senki.)Ránézésre kevésnek és unalmasnak tűnik, de a gyakorlatban nagyon élveztük. Ki a kiváló vonalvezetésű pályák, ki a korlátlan freeride miatt. A pályák 1600 és 2600 méter között terülnek el.
Pénteken volt szebb idő, már a parkolóban a kocsik közt is néhány centi friss hó várt. Azután ki-ki sütött a nap és jó látási viszonyok között síeltünk pályán és pályán kívül. (Nekem a freeride még nagyon új, ám igen bejött. Vasárnapra meg is alkudtam Dáviddal a Nomad lécére. Most épp itt figyel, hogy hová visz az első közös utunk.)
Hatalmas volt a kontraszt, lenn a völgyben a szállásunkon már tavasz, 5 km-rel odébb pedig kemény tél. Napközben síelsz, este pedig szívod magadba a tavaszi virágillatú levegőt a teraszon és hallgatod a madarak énekét.
Vissza a síeléshez: a pályák nagyon hosszúak, ebből adódik hogy a felvonózás is igen hosszú. Egy napba max 12 menet fér bele. Persze ha lecsúszol pályán kívül a völgybe akkor már csak síbusz hoz vissza.
Hütte csak egy volt nyitva a kettőből. Sok időt nem töltöttünk benne, kár lett volna minden elvesztegetett percért. Minden nagyon puritán és mégis kiváló.
A pályákon lézengtek az emberek. A sorbanállás itt ismeretlen fogalom, legalábbis az év ebben a szakában.
Vasárnap sokkal téliesebb arcát mutatta a tél. A hegytetőn süvített a szél, mindannyiunknak az a bizonyos Delta főcím jutott eszünkbe. Reggel mindenhol hó és köd.Ez utóbbi délre már csak a felsőbb részekre korlátozódott, lejjebb már a nap is elő-előbukkant.
Egyre közeledett a búcsú - hihetetlen, hogy itt ez volt a szezon utolsó napja.
A parkolóban sűrű hóesésben, hatalmas szélben vettük le a bakancsokat. Fentről pedig Kudlik Juli figyelt.

Az elmúlt hétvégét, részben itt szerveződött társasággal, Zell am Seeben és Kaprunban töltöttük. Minden nagyszerű volt, a csapat, az idő és a pályák, szóval nagyon összejött. Meleg volt, sütött a nap így a hó lent firnes volt. Utolsó napra Kaprunba mentünk, ami igen jó választásnak volt. A hó és az idő is csodás volt.
Pár kép a hangulat kedvéért:

Nálam eddig Radstadt 4-es osztályzattal szerepelt , de ma módosítottam a vallomást. Csillagos ötös! Eddig egyszer jártam itt, de akkor valahogy nem fogott meg, ma viszont tökéletes volt.
Hosszú hétvégénk első két napját a Zauchensee-Flachauwinkel-Kleinarl viszonylatban töltöttük el, igen kellemesen. Zord idő, jó pályák, és főleg vasárnap, kevés ember.
Ma csak kora délutánig terveztünk csúszni ezért kisebb terepben gondolkodtam. Eben vagy Radstadt? Az utóbbi mellett döntöttem, nem utolsósorban a Sportalm hüttében kapható "gombócvariációk" című ízkavalkád megismétlése miatt.
Erős hóesésre és viharos szélre ébredtünk, féltem, hogy ez zavaró lesz de, szerencsére, nem így lett.
Korán kint voltunk a pályán, mi karcoltuk az első íveket. Fél tízig szinte senkivel nem találkoztunk a radstadti oldalon. Aztán tíz óra körül jött pár iskolás csapat de így is eloszlott a "tömeg". Először a piros kabinos és a bubis melletti pályákon siklottunk a 10-15 centis friss, puha porhóban. MENNYEI ÉLVEZET volt! Majd felfedeztük a nagy titkot a 4-es pályát. Délig rajtunk kívül senki nem tévedt ide. Ebédig csak itt pörögtünk és hihetetlen volt, hogy senki más nem jött arra. Így minden körben volt szűz hó és a jellegéből adódóan síri csöndben suhantunk. Elmondhatatlan érzés volt!
Aztán eljött az ebéd és a gombócok ideje. Ebben sem csalódtam. Még egy sör (volt sofőröm) és irány a parkoló.
Még Húsvétig kitartanak, egyszer idén biztosan visszajövök.

Bejött amit az időjárás tekintetében ígértek és örülök, hogy a második napra is ezt a pályarendszert választottam. Ismét a Mittersilli oldalról csatlakoztam be. A parkolóban - szombat lévén már többen voltak - azonban ez a pályákon nem látszott. (Lásd a mellékelt fotókat.)
Szikrázó napsütés fogadott 2000 méteren, sok helyen én karcoltam az első íveket a friss ratrak-nyomba. Egyébként ez még dél körül is előfordult néhol. Elmondhatatlanul élveztem a csendet, csak a síléc sercegése hallatszott a kifagyott havon. Egyébként rendkívül hideg volt egész nap. Egy hőmérő az egyik völgyállomásnál ugyan csak -6 fokot mutatott, de biztos, hogy volt legalább -12.
Talán a fentiekből kitűnik, hogy du 3-kor amikor indultam haza a pályák még mindig makulátlan állapotban voltak.
Azért volt egy kellemetlen meglepetésem is. Rátévedtem az 56-os számú pályára ami ugyan nagyon bejött ám amikor leértem az aljába, kiderült, hogy lift nem visz innen vissza. Csak síbusz van, ami még szombaton is óránként jár. Persze az élelmes taxisok ez tudják és rögtön elkapott az egyik és 2,5€/fő visszavitt minket a legközelebbi lifthez.
Én pályasíző vagyok, de freeridosoknak szerintem ez egy igazi paradicsom és meg kell említeni a funparkot, ahol néhány srác hajmeresztő dolgokat produkált...
Hazafelé az úttal nagy szerencsém volt. Már többször megszívtam a 311-es utat Zell am See és az A10 között de most úgy mentem mint kés a vajban. A 320-as is remek volt, pedig fél öt körül értem a schladmingi régióba és féltem, hogy így liftzárás körül minden bedugul, de nem. 600 km ezen az útvonalon 6 óra alatt - mesés.
Összegezve, nem értem miért nem népszerűbb ez a terep nálunk. Legalábbis a fórumokból nem derül ki, hogy sokan járnának ide. Nekem nagyon tetszett, akár több napra is kiváló, nincs tömeg, kulturált, gyönyörű városkák és nincs messzebb mint pl. Saalbach. Az árakat a hüttékben nem tudom, mert fogyókúra miatt most kerültem ezeket a helyeket:)

Már régebben terveztem, hogy elnézek ide, ma végre megtörtént.
Tegnap munkából kifolyólag ki kellett jönnöm a környékre és ki tudja miért betettem a léceket is. (Aztán ma reggel kiderült, hogy nem a sajátjaimat, hanem a lányomét ami színben típusban ua, méretben viszont nem teljesen.)
Szóval ezt a kis malőrt leszámítva nagyon jól éreztem magam. Nem voltam ott az első liftnél, mert késő éjjel érkeztem és ki kellett pihennem a tegnapi 1100 km-t meg a lökött partnereimmel töltött órákat. Aztán kölcsönző és már ültem is a kabinosba.
Szállást Uttendorfban találtam, nagyon rendben van, ajánlom mindenkinek. Tiszta, kedvesek, jó helyen van 12 km a lift, 10 perc. (Pension Koch)
A hollersbachi parkolóban tettem le a kocsit, innen kabin visz fel két lépcsőben. Lecsúszni, nem lehet, tehát visszafelé középállomásnál be kell ülni. B verzió: szerpentin, ehhez most nem volt kedvem.
Tízkor még olyan kevesen voltak a parkolóban, hogy 20 méterre tudtam megállni a bejárattól. Ugyanez fogadott a pályákon is. Sor sehol nem volt még kora délután sem, később pedig volt olyan pálya, ahol senkivel sem találkoztam.
Az idő nem volt tökéletes. Délelőtt még derengő napsütés, de a hó végig szállingózott. Idáig kellemes volt, de délután ráült a felhő a hegyre és a látási körülmények igencsak romlottak. Aztán a 77-es pályán valahogy mégis láttam annyit, hogy ott lehetett pörögni. Vagy 7-8 szor lementem a végén.
A fentiek tekintetében nem meglepő, hogy a pályák záráskor is makulátlan állapotban voltak. Már hiányzott egy kis buckás terep amit csak pályán kívül találtam.
Az összképhez hozzátartozik, hogy a liftek egy része igen öreg. Van több olyan kétüléses ami már vagy 40 éve libeg Zugligeten.
Nem vittem magammal térképet és csak a szállásra visszatérve láttam, hogy csak a pályák harmadát jártam be, gondolván ennyi az egész. Holnapra Zillertalt terveztem, de annyira megtetszett ez a hely, hogy a beígért jó időt kihasználva fel fogom deríteni a kitzbüheli pályákat is.

Saalbachi síelésünket megszakítva egy napot töltöttünk itt. Biztos az én hibám, hogy nem tájékozódtam megfelelően, de nekem a síhinta kifejezés egy oda-vissza összekötött pályarendszert jelent.
Na hát ez nem az!
A terv az volt, hogy Maria Almban parkolunk és elsíelünk Mühlbachig, majd vissza. Na, ez elején megdőlt. Itt ugyanis nincsenek összekötve a pályák. Síbusszal ugyan áthidalható lenne a probléma, de 1; nem erre számítottunk, 2; a síbuszra való várakozás, illetve az utazás a síelésből veszi el az időt. A márc 15.-ei hosszú hétvégét itt szándékoztam tölteni, de azt hiszem várok még vele pár évet.
Egyébként a pályák minősége és vonalvezetése hibátlan és a tömeg ellenére jól éreztük magunkat.

Ma itt kezdtük a napot 9 előtt pár perccel. Arra számítottam, hogy január elején pár autó lesz a parkolóban. Ezzel szemben majdnem az új McDonaldsnál (ami a híresztelésekkel ellentétben nem a sípályán van) volt csak hely. Kiderült, hogy egész hétvégén alpesi világkupa futamokat rendeznek. Kicsit megrettentem de mint kiderült nem volt rá okom.
Nagyon kevesen voltak a pályákon. Ez elmondható volt mind a négy hegyre. Néhány csúszás után tovább indultunk Planai felé. Valamit csinálhattak azzal a hosszú átkötő erdei úttal, mert most nem kellett korcsolyázni. Az ezt keresztező lájtos fekete pálya új négyüléses felvonót kapott. Napsütéssel csak ennek a tetején találkoztunk, lejjebb felhő és köd mindenhol.
Planaion szintén van egy új lift (8 üléses, fűtött), ami nagyot segít ott középen, Willi onkel kocsmájánál. A pályák itt is kiválóak voltak, megállás nélkül pörögtünk.
Aztán mentünk tovább, Hochwurzen még nagyobb köddel fogadott, majd Reiteralmon elkezdett havazni. Ez már nem is maradt abba, ahogy kinézek az ablakon még mindig esik.
Liftzárás előtt még megnéztük a szarvasokat a Höfi Express alatt. Jelentem már legalább harmincan vannak. Később kialakult egy-két bucka a talabfarton, úgyhogy ez sem maradt ki mára.
A Hauser aljába fél 5 körül értünk le ahol hatalmas volt a buli. Eredményhirdetés és minden ami ehhez kapcsolódik.
Nagyon jó sínap volt rengeteget csúsztunk, holnap folytatjuk...

Mi voltunk ma - először.
Bár Karácsonykor Salzburgba megyünk nem tudtam megállni, hogy ki ne próbáljam az első hazai négyülésest. Egyúttal az eplényi pályát is, mert itt még nem csúsztam.
Tíz után érkeztünk, még volt hely a parkolóban bőven. A pálya megközelítése elfogadható, a forgalomirányító személyzet kedves és segítőkész volt. Távozáskor még köszöntek is. Nem is értek egy korábbi hozzászólást ami ezt hiányolta...
Verőfényes napsütés és nagyon hideg fogadott minket. Ez még nem is lett volna akkora baj de szél nehezen viselhető volt.
A jegyvásárlás itt sem megy zökkenőmentesen. Hárman álltak előttem és majd' negyed órát vártam. A két pénztáros közül az egyik folyamatosan áfá-s számlát írt.
És az "új" lift. Kicsit gyalogolni kell, hogy elérd, nincs az a lendület amivel be lehetne csúszni hozzá. A személyzet itt is segítőkész és figyelmes, de a mozgószőnyeg tényleg nem működik. Ami meglepett az a lift lassúsága. Nem hinném, hogy az eredeti helyén is ilyen lassú lett volna. Továbbá nagyon sokszor megállt aminek nem tudom az okát.
Csak az 1 sz. pálya működött majdnem tökéletes minőséggel. Hazai viszonylatban hossza és kialakítása is elfogadható.
Tetszett a hütte is bár a gőzgombócra 45 percet vártunk. Ez csak azért nem volt baj, mert a szélvihar és a hideg miatt úgysem lehetett folyamatosan csúszni.
Összességében tetszett, veri Mátraszentistvánt. Itt nem volt várakozási idő és a vendéglátás is sokkal profibb.
Én még biztos vissza fogok térni!

Tegnap érkeztünk és ma csúsztunk Obertauernben. Jobb időt síeléshez kívánni sem lehetett volna. Reggeltől délutánig verőfényes napsütés (jó kettő körül jött pár fátyolfelhő ami belefért), kiváló állapotú pályák és kevés ember. A hőmérséklet úgy -5 fok lehetett. El sem tudom képzelni, hogy ebben a hóínséges időben hogy tudták ezt összehozni. Kettő után aztán jött egy csomó gyerek, de így sem volt tömeg inkább csak élet lett a pályákon. Sorba nem kellett sehol állni. 15 lift ment. A hüttékben sok honfitársunk dolgozik és mindenki nagyon kedves.
Holnapra havazást jósolnak bár még csillagokat látok az égen.
A többi lungaui pályát is lövik ezerrel, talán hétvégére máshol is ki tudnak nyitni.
Aki gondolkodik az induláson, azt a mai nap tapasztalatai alapján, csak bíztatni tudom, hogy jöjjön!