Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

cwetok kiemelt beszámolói
cwetok
8 élménybeszámolót írt
8
7 éve tag
A márc. 15.-i hosszú hétvége vasárnapját töltöttem itt. 9-re érkeztem a P2-be, egész közel tudtam a pénztárhoz parkolni. Csak délelőtti jegyet vettem 12:30-ig, mert arra számítottam, hogy a 10+ fok miatt délutánra kevésbé lesznek élvezetesek a pályák. Kb. 11-ig nagyon jókat lehetett csúszni, aztán kezdték magukat megadni, végül 12:30-ra már igazi buckatengerré váltak, főleg az alsóbb részeken.
A pályákat jól leírták előttem. Csak osztani tudom a véleményeket: hosszúak és szélesek, kiváló vonalvezetésűek. Fél nap alatt nem tudtam az összeset besíelni, de kedvencem a 3-as és 11-es pályák voltak, de többi is nagyon élvezetes. A 11-esen (is) komoly buckákat túrtak össze délre a sporttársak. A végén fáradt combokkal az egyik bucka ki is fogott rajtam és meghívott egy röppenésre, aminek nem tudtam ellenállni. Nekem szerencsére nem lett komoly bajom, nem úgy mint egy sítársnak, akit a hegyi mentők vittek le :(

Nem bántam meg hogy csak délelőtti jegyet vettem, mert a pályák délre nagyon szétestek a meleg miatt. A vizes hó meg blokkolta a léceket, a vízszintes részeken botozni kellett. Persze márciusban erre már lehet számítani.
Összességében kiváló pályarendszer Pesttől 3 órára. Simán visszatérő hely, de akár több napra is megfelelő.
cwetok
8 élménybeszámolót írt
8
7 éve tag
Szlovákia
Kosutka
2018.02.18.
Tegnap meglátogattam ezt a szlovákiai terepet. Célom az volt, hogy kiderítsem: lehet-e Kosutka Pest déli vonzáskörzetéből egy napos síelésre valós alternatívája a bakonyi vagy mátrai pályáknak?
Sokáig tanakodtam, hogy ne Eplényt vagy Mátraszentistvánt válasszam, mert utóbbi pont ezen a hétvégén nyit ki teljesen (az időjárás jóvoltából), és az azért nagyobb pályarendszert ad. De az ottan várható tömeg, ill. pont a fenti kérdésem megválaszolása céljából Szlovákia mellett döntöttem.
6:20-kor indultam és megállás nélküli vezetéssel 8:40-kor érkeztem meg a panzió előtti parkolóba. Ott viszonylag kevés autó fér el, ezért jó, hogy időben érkeztem. Gödöllőtől nagyon ködös volt az út, viszont Hrinova előtt nem sokkal elkezdett feloszlani, és amikor megérkeztem, verőfényes napsütés és -8 fok fogadott. Kulturált wc a pénztár mellett van, ahol csak készpénzzel lehet fizetni. Az egész napos jegy 17€ + 2€ kaució a bérletre, ami visszajár leadáskor.
Sok változatosságot nem vártam, mert tudtam, hogy ez mindössze egy pályából 2,5km-es "pályarendszer". A felső része egy lankás kék pálya, az alja meredekebb, piros. A fő indítópálcás poma kb. 5 perc alatt húz fel a 700m magas csúcsra. A felső részt egy külön húzólift is kiszolgálja, viszont borzasztó lassú, így azt csak kétszer próbáltam. A pálya tökéletesen előkészített és mivel hideg volt, rendesen kifagyott. Szombat révén viszonylag sok síelő használta, de az állapotán ez alig látszott meg. A meredek részen egészen pici buckák elvétve lettek csak délutánra, a jeges alap se nagyon került elő. A pálya állapota 5*.
A meredekebb részt ki lehet kerülni egy kék jelű úton, de az viszonylag keskeny, ágak és kövek is kilátszottak, szóval nem javasolt.
A sok síző viszont szépen eloszlott a pályán. A liftnél csak akkor torlódott fel a sor, amikor a poma 2*10 percre megállt. Délutántól viszont szépen csökkent létszám, az idő romlásával párhuzamban.
Sok magyar szót lehetett hallani, a parkolóban is jó néhány magyar rendszámú autó állt.
Összességében kellemes napot töltöttem itt. 3/4-re értékelem a pályát, azt is csak a 2,5km és a Szentistvánhoz képest +1 óra menetidő miatt.
A fenti kérdésemre a válaszom az, hogy ha csak kevés pályakilométer van nyitva itthon (ahogy eddig Szentistvánban vagy Eplényben volt), akkor mindenképpen jó választás Kosutka, mert tömeg az nincs és kiváló a pálya állapota. Viszont, ha kinyitnak a hazai pályák teljes hosszukban, akkor inkább megéri a két "nagy" pálya, mert nem csak közelebb vannak, de még az ülőliftek is fokozzák a komfortérzetet. Még annyi, hogy a mátraszentistváni pálya is hamarabb elérhető lesz, mert a 21-es főútnak majdnem kész a Pásztóig 2x2 sávossá szélesített szakasza.
cwetok
8 élménybeszámolót írt
8
7 éve tag
Szlovákia
Facskói-nyereg
2018.02.11.
Szlovákiai síelésem második napja Facskóra esett. A szállás a Horsky Hotel Klak volt. olyan igazi 2*-os. A szoba pici, de tiszta. Viszont se éjjeli lámpa, se szék nem volt a szobában. A recepciós hölgy csak szlovákul tudott. Egy hangoskodó magyar csoporttal volt a szobám egy folyosón, így aztán éjfélig aludni nem lehetett, annyira kiválóan hallhattam minden szavukat, bár azok nyomdafestéket nem tűrtek. Nesze neked, országimázs...
A bővített kontinentális reggeli csak 8-tól volt, amit későinek tartok. Mindegy, egy éjszakára megfelelő volt.
Kijelentkezés után irány a pálya. Egy kis kaptató után az 1-es jelű kék pályán csatoltam és lecsúsztam a pénztárig, ami a Salas Klak épületének földszintjén volt. Az emeleten étterem, még feljebb meg apartmanok voltak. Igazi pályaszállás, a ház oldaláig le tudtam lécen csúszni. Viszont a reggeli ködös idő miatt 4 órás jegyet vettem 11€-ért. A napi is csak 17€ lett volna. Itt nincs chipkártya, hanem olyan érintős jegy. Később aztán kisütött a nap, de csak emiatt nem akartam maradni.
A pályarendszer jobban tetszett, mint az előző nap Csicsmány. Vasárnap ellenére nem voltak sokan a pályákon. A húzóliftekhez viszont néha 5-10 percet is várni kellett. A csúcsra a "nagy" csákányos lift visz fel, onnan lehet a piros (balra) és a fekete (jobbra) freeride pályák közül választani. A piros pályán többször csúsztam, délutánra kezdett kicsit buckásodni. Nagyon jó a lejtése, lehet rajta csapatni. Viszont a végén nagyon figyelni kell, mert ez a pálya is veszélyesen keresztezi a lift útvonalát. Ráadásul el kell engedni a léceket előtte, mert utána egy jókora dombra kell felcsúszni, hogy meg lehessen a liftet közelíteni. Szóval nagy sebességnél kell ügyelni a liftezőkre, ez azért sokat levon az értékéből. A tetejétől a liftig 2-3 perc alatt le lehet érni, szóval nem túl hosszú.
A fekete pályát is kipróbáltam egyszer, de a kezeletlen, buckás pályák még nem az én világom. Viszont kilométerszámban ez a leghosszabb, és megy erdőn-mezőn.
A kék pályák meg hiába laposabbak, nagyon fel lehet rajtuk gyorsulni, lehet gyakorolni a carvingot, mert elég szélesek is. Itt annyi a gond, hogy nagyon hirtelen kell a végén fékezni a pomához. Meg ugye innen lehet a szálláshoz is lecsúszni. Itt is csak húzóliftek vannak, persze ennyiért...
Ha Csicsmányra 3-as adtam 2/3-ról, akkor ennek 3/4-ről is csak 3-as lesz a vége. Egyszerűen azért, mert a múltkor meglátogatott Sachticka jobban megérdemli a négyest. Több a pályakilométer és változatosabb. Meg közelebb is van. Bár innen is hazaértem 3 és fél óra alatt, de a jó dolgok összességében nem olyan erősek, hogy ide vissza akarjak menni.
cwetok
8 élménybeszámolót írt
8
7 éve tag
Újabb két napos szlovákiai síelésem első napját töltöttem itt. Szigetszentmiklósról 4 óra volt az út M1-Komáromon keresztül. Szlovákiában az út egy része szintén autópályán ment.
Egy órával a nyitás után - szombat révén - a parkoló már tele volt, nekem pont sikerült egy helyet megcsípnem. Viszont a pályákon a tömeg egész jól eloszlott. Délután meg egyre kevesebben lettek. Az egész napos felnőtt jegy 16,5€ volt, plusz 3€ kaució a kártyáért, ami visszajár leadáskor. Furcsa volt, hogy a kártyaleolvasók a jobb oldalon voltak. A síbérlet viszont a kabátom bal ujjában, így ki kellett tekerednem, ahányszor csak le akartam olvastatni a kártyát. Apróságnak tűnik, de szerintem fontos kényelmi szempont.
WC és büfé csak a "középállomáson" van, az 1-es jelzésű felvonó mellett. Oda csak léccel lehet felmenni.
A pályák közül csak a 2-es (piros) nem hóágyúzott része volt csak zárva. Az előző nap esett néhány centi hó jótékonyan eltakarta a jeges alapot, cserébe délutánra buckás lett. A 1-es fekete pálya némely részéről meg már délelőtt lesíelték a havat. Figyelni kell, mert ez a pálya keresztezi az 1-es lift nyomvonalát.
A pályák lejtése a jelzésnek nagyjából megfelelő.
Viszont csak húzóliftek vannak, ami a combot alaposan igénybe veszi. Az 1-es lift nyomvonala az elején olyan egyeletlen, hogy majdnem kiestem belőle.
1 napos síelésre teljesen jó annak, aki közelebb lakik. Viszont Pest környékéről, ha már 4 órát autózunk, akkor Ausztriában ennél sokkal jobb pályák vannak. De az eplényi és a mátraszentistváni pálya is hozza ezt a szintet, főleg hogy ez utóbbiban van már ülőlift. Nem rossz a hely, csak vannak jobbak. Ezért Csicsmány a "nem jövök vissza" kategóriába került nálam. Eléggé ködös volt az idő, képeket nem csináltam.
cwetok
8 élménybeszámolót írt
8
7 éve tag
Szlovákia
Sachticky
2018.01.14.
Két napos szlovákiai síelésem második napját töltöttem ezen terepen. Még az első nap nap délután Donovaly után mentem ide. Kb. fél óra autózásnak nézett ki - eredetileg. Aztán "kicsit" másként alakult. Az egész napos hószállingózás az út utolsó 2-3 km-én megtette hatását. A hóláncra figyelmeztető tábla után nem sokkal egyszer csak havas és jeges lett az út (addig száraz volt). Borzasztó hamar vesztett a kocsi a lendületéből az emelkedőn. 800m-re a hotel előtt pedig nem volt pardon. Kocsiból ki, és az utolsó 800m-t gyalog tettem meg a hotelig. A recepción két hölgy is beszélt magyarul, a srác meg nagyon jól tudott angolul. Bejelentkezés után (itt volt foglalásom), segítséget kértem. Nagyon készségesen hívták a sofőrjüket, aki elvitt a legközelebbi benzinkútra hóláncért. De sajnos kiderült, hogy nagy a kerekemre. Így nem volt mit tenni, megkezdtük a "keressünk szombat este a városban hóláncot" c. programot. De egész Banska Bystricában (Besztercebánya) egyetlen benzinkúton sem volt. Autósboltok meg már zárva voltak. Ez a kaland kb. 3 órámat vette igénybe. Aztán az lett a vége, hogy megfordultam a kocsival és leereszkedtem egy olyan részre, ahol biztonságban hagyhattam (keskeny hegyi út széle erre nem alkalmas). A sofőr meg jött utánam a minibuszával, átpakoltam abba minden cuccomat és felvitt a szállásra. A szálloda később ezért az esti városnézéssel egybekötött hólánckeresésért 30€-t még felszámolt - teljes joggal. Megígérték, hogy vissza is visznek majd másnap a síelés után.
Nekem ebből az volt a tanítás, hogy hóláncnak mindig kell lennie a kocsiban, ha síelni megyek. Jelentem, megtanultam :) A recepciós fiú elmondása szerint itt elég 10 perc hóesés, és az út felső szakasza járhatatlanná válik a nem összkerekes kocsik számára. Szóval inkább legyen nálatok.
A szálloda amúgy jó. A szoba pici, de 1-2 éjszakára jó. Az uszodát sajnos a fentiek miatt nem tudtam kipróbálni. A vacsora finom és bőséges, a reggeli úgyszintén. A személyzet csillagos ötös.
Ja, és van itt még egy síterep is :) A napijegy - mivel szállóvendég voltam a hotelben - 16€ volt a 19 helyett. A pályákkal kapcsolatban az előző hozzászólásokban leírtak teljesen rendben vannak. Most vasárnap 2 felvonó üzemelt, az 1-es, 3-as, 4-es és 7-es pályák voltak nyitva. A 1-es piros pálya két letörése máshol simán fekete minősítést kapna. Tulajdonképpen ugyanaz a nyomvonal, mint a felvonó másik oldalán található 3-as jelzésű fekete pálya, csupán annyi, hogy az nem kezelt. Ami tetszett, hogy sokkal kevésébe voltak jegesek, mint Donovaly-ban. Buckák nem voltak. A parkoló szépen megtelt, de a pályán ebből alig lehetett valamit érezni. Aztán du. 2 után meg gyakorlatilag üres pályán lehetett síelni. Ülőliftek hiánya miatt azért elég strapás a pályarendszer. A pomák nagyon gyorsan húznak, de figyelni kell, mert könnyen ki lehet esni belőlük. Teljesen kezdőknek nem ajánlanám én sem.
Hüttét nem próbáltam, mert a szállodai szobámra késői kijelentkezést kértem, ami itt azt jelentette, hogy akkor távozok, amikor akarok :) Ott pihentem egy kicsit ebédidőben. Aztán vissza fél 2 körül a második etapra. Megvártam a du. 4 órát, utána összepakoltam, jött a transzfer le a kocsihoz és irány haza. A hazautat 2 óra 50 perc alatt sikerült abszolválnom. Erősen "I'll be back" érzésem van a pályát illetően - de már hólánccal :)
cwetok
8 élménybeszámolót írt
8
7 éve tag
Ausztria
Patscherkofel
2017.03.26.
Márc. 17.-én síeltem itt egy (fél) délutánt. Fél 2-re értem a pályára, a parkolóban +20 fok volt a betonon. A pályákon azért valamivel kevesebb. A nagy meleg megtette hatását a pályákra. Csak a csúcs közelében volt elfogadható a hó minősége. A közepétől lefelé órási buckákká túrták össze a hókását a síelők. Még soha nem síeltem ilyen vizes hóban, pár esés össze is jött.
Kedvencem így is az 1-es pálya (olimpiai), mely igazi piros meredekségű, de kellően széles. A 3-as kék pálya egy-egy erdei szakaszon beszűkül, cserébe pazar kilátás nyílik Innsbruckra.
Jobb időjárási körülmények mellett biztos nagyon élvezeteset lehet itt síelni akár több napon át, de most csak a szenvedős része jutott nekem. Ez most 3-as.
2017-0317-154618-003.JPG
cwetok
8 élménybeszámolót írt
8
7 éve tag
Ausztria
Axamer Lizum
2017.03.25.
Márc. 18.-án, a síelésem harmadik napját töltöttem itt. Innsbruck belvárosából 25 perces autózásra található ez a terep. Érkezéskor félház sem volt a parkolóban. Jegyvásárlás, átöltözés és irány a buborékos Schönbodenbahn, mely kb. 10 perc alatt visz fel a hegyre. A meteorológusok rossz időt jósoltak egész napra, sajnos igazuk is lett. A hegytetőn enyhe hószállingózás fogadott, de a pályák itt és ekkor még jó állapotban voltak.
A lejtésük a színüknek megfelelő. A leghosszabb kék pályán (1-es) van időnként egy-egy pirosas letörés, ami kezdőknek gondot okozhat. A "túloldalon" található 10-es jelzésű fekete pálya zárva volt. Érdekes, de az a mögött található két piros pálya (11 és 11a) viszont nyitva volt, de ki volt írva a felvonó aljában, hogy visszatérés csak síbusszal lehetséges. Ezt inkább kihagytam.
Már csak azért is, mert 1 órától átláthatatlan köd ereszkedett Axams-ra, és már a hegytetőn is havas eső esett. Innentől csak tévelyegtem a 3-as, 4-es és 5-ös pályákon; a látótávolság és a síelés élvezeti értéke és is kb. a nullával lett egyenlő :( Ezért zárásig inkább a kis kék gyakorlópályát (9-es, Kaserwald) választottam a technikám fejlesztésére. Itt időnként már 10m-re is elláttam...
A terep szebb időben nagyon jó lehet, a 30km-nyi pályarendszer több napra is simán elég. A pályák elég szélesek (egy-egy átcsúszó szakaszt kivéve), ám itt többségben piros pályák vannak, így emiatt inkább középhaladó szinttől élvezhető a terep. Az értékelésnél nem tudom figyelmen kívül hagyni a pocsék időjárást, így csak 3-as.
parkoló
délután
DSCN6281.JPG
cwetok
8 élménybeszámolót írt
8
7 éve tag
Ausztria
Bergeralm
2017.03.20.
Március 19.-én, a négy napos síelésem utolsó napján erre, az oszták mércével mérve kis síterepre esett a választásom. Az innsbruck-i reggel reménytelenül ködösen és esősen indult. A előrejelzés még erre pályára ígérte a legkevesebb hóesést és esőt. Ez, meg a skiresort 5*-ra értékelt pályakarbantartása alapján döntöttem. Aztán 10 után elkezdett tisztulni. Kocsiba szálltam és 30 perc után érkeztem a parkolóba, ami kb. félig volt tele. Autópályán mentem, de a a brenner-i szakaszért külön kellett fizetni 9€-t. (visszafelé inkább az ingyenes úton mentem a falvakon át) Mivel 11 után vettem belépőt, így már csak 32,50€ volt, amiből a kártyáért a végén az automata visszaadta a 2€ kauciót. Furcsa, de a Visa kártyámat nem fogadta el a rendszerük, így maradt a készpénz.
A felvonók. A völgyből kabinos lift visz fel a középállomásig. Onnan ülőliftekkel lehet menni feljebb (4 személyes) az 5-ös pályára, vagy a csúcsra (2 személyes). Van egy tányéros gyakorlólift, egy varázsszőnyeg a gyerekeknek, meg még egy húzólift (Hochsonnlift) a 6-os pályához, bár ez utóbbi zárva volt.

A pályák. Kb. 20km-nyi volt nyitva. A középállomástól felfelé csak a pályákon volt hó, de az nagy mennyiségben. A 146 db hóágyú megette hatását (ez látszott a tározó vízszintjén is).
Két héttel a zárás előtt nem voltak sokan. A tavaszias időjárás (+13 fok) ellenére egész jól tartották magukat a pályák. Nem buckásodtak úgy, mint pár napja Patscherkofel-en, pedig oktatás is ment rajtuk. Valóban csillagos ötös a karbantartásuk. Lejtésük a jelzésnek megfelelőek, talán az 5-ös pálya teteje inkább piros, mint kék. A 3-as jelzésű fekete pálya hamar nagy kedvencem lett, többször is mentem rajta. Délutánra azért elkezdtek vizesedni főleg a felvonók előtti részeken. A buckák számomra nem voltak zavaróak.
Hüttét nem próbáltam, arról nincs tapasztalatom.

Összességében kiváló sínapot töltöttem itt. Túl sok helyen még nem voltam, de eddig ez volt a legprofibban karbantartott terep. Még délután is ment a ratrak a középállomás körüli részeken. Mondhatnám, hogy visszajövök, ha nem lenne még annyi hely, amit fel szeretnék fedezni.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE