Pálinkás Norbert által írt cikkek

Az elmúlt öt év legnagyobb havazása kezdődött – jelentették be a szervezők Plovdivban, és felhívták figyelmünket, hogy ne induljunk neki hólánc nélkül a Pamporovo felé vezető útnak. Igazuk volt: többször is csak a gondviselés lökte át mikrobuszunkat egy-egy kritikusabb emelkedő utolsó méterein. De tudtuk, ez a szenvedés a hóval borított, 60 kilométeren keresztül kanyargó szerpentinen valami nagyon jót ígér a következő sínapokra.

Sok turisztikai szakértő szerint a síbiznisz nem bővíthető tovább. És ezt a kijelentésüket nem csak a globális felmelegedés okozta egyre gyengébb telekkel indokolják, hanem azzal is, hogy több embert már nem igazán lehet bevonni ebbe a télisportba. Az üzletágban érdekelt vállalkozások éppen ezért egyre újabb és újabb fejlesztésekkel igyekeznek tágítani célközönségüket. Épp egy ilyen próbálkozásba futottam bele a franciaországi Val Cenis síterepén.

Carlo Alberto Cimenti az egyetlen hegymászó Olaszországban, akinek a volt Szovjetunió minden 7000 méternél magasabb csúcsát sikerült megmásznia. Ezért ő is kiérdemelte a Snowleopard - azaz Hópárduc címet, mint Erős Zsolt. A múlt héten együtt töltöttünk egy freeride napot az olaszországi Sestriére közelében.

Biztosan sokunkban felmerült már, hogyan oszthatnánk meg a síelés örömét kedvenc háziállatainkkal. Nehezebb helyzetben vannak, akik a havat utáló macskát tartanak, egy zebrapinty vagy aligátorteknős is problémás lehet télen. A kutyabarátok azonban hátradőlve olvashatják a cikket. Figyelem, a videó megtekintése is kötelező!

Sokan ilyenkor már temetik, sőt el is temették a szezont. Pedig még nem érdemes a szekrény vagy garázs mélyére dugni a léceket, sok szempontból a legjobb síelések várnak március második felétől. És nem csak a jól megőrzött pályákban érdemes gondolkozni, egy-egy havazás után a freeride is csuda klassz élmény tavasszal.

Évről-évre szinte mindegyik hazai síterep megrendezi a maga Nagy Buliját. Ebben az időjárás-ügyileg viszontagságos szezonban nem volt egyszerű dolguk, hiszen a nyitvatartásért is küzdeniük kellett. Mátraszentistvánon mégis nekifogtak a Hófesztivál szervezésének és nem is akármilyen bulit hoztak össze.

Budapestről nézve a bűvös 500 kilométer sugarú körön belül találunk néhány komoly síterepet is. Ott egyensúlyoz éppen a kör peremén a legnagyobb, és ezzel együtt legismertebb is ebből a halmazból. Gyakran hallom Schladmingról, hogy "persze, mert jó a marketingje", pedig erre nem is lenne szüksége. Cégér nélkül is eladná magát.

Úgy vagyok vele, hogy gyakran fontosabb egy síterep hangulata, mint a pályakilométerek hossza vagy a síliftek száma. Ezért a kedvenceim általában nem a legfelkapottabb, csilli-villi pályarendszerek - sokkal inkább a szerényebb kivitelű, de átütőbb síélményt keresem. Heiligenblut épp ezt nyújtja.

Számtalan vetélytárs próbálta már letaszítani trónjáról a havon lesikló eszközök királyát, a sílécet. A snowboard és a szánkó komolyabban vehető kísérlete mellett néhány kevésbé sikeres valami is fennmaradt az utókornak - a fenék alá kötött nejlonzsáktól egészen a bigfoot-ig. Nassfelden kettőt is volt szerencsém tesztelni. Kezdésnek itt a snowbike.

A síturizmus nyugat-európai iparágában az a nagyszerű, hogy káros hatásai ellenére egy valamit nagyon tud: az emberek kényelmét szolgálni. Ennek mentén ki is alakultak azok az intézmények, melyek "civil" életünkben is megszokott elemei hétköznapjainknak. Itt van mindjárt a síelők menzája, az önkiszolgáló gyorsétterem.

A színek és minták fontos szerepet játszottak az evolúcióban. Nézzük például a pulykát és a pávát. Hasonló testalkatú madarak, mégis igen más a színük és mintázatuk: a természet törvényei formálták tollaikat. Mi is sokfélék vagyunk, és erre szeretünk ráerősíteni, amikor tollazatot színeket és mintákat választunk magunknak.

Síoktatók szokták mondani tanítványaiknak, hogy igyekezzenek "mindig a határon" síelni. Így tudják képességeiket folyamatosan felmérni és tágítani, azaz fejleszteni. Ebből kiindulva a dél-karintiai Nassfeld-Hermagor rendszeres látogatása mindenki számára ideális lehet a tudás csiszolására, hiszen éppen az osztrák-olasz határon fekszik.

Síelős bioritmusom általában szeptember végén kezdi egyre erősebben adagolni a vágyat. Havas képek, freeride videók és a lassan érkező pozitív hójelentések nézegetésével még egy ideig kezelhető a kényszer, de a virtuális petting után novemberben már muszáj eljutnom az első aktusig. Az idén Sölden csábított.

Ha az activityben Törökországot kellene elmutogatnom, biztosan nem a síelős mozdulatokat utánoznám. Pedig tavaly márciusban egy hetet töltöttem a gyakran Ázsia kapujának is nevezett országban – havon, sílécen.

Would you like to start your day with a double black tour? – váratlan kérdés egy enyhén havazós hétfő reggel, Kanada talán legismertebb síterepe aljában, a Lodge of the Ten Peaks névre keresztelt ipari méretű „hütte” előterében.

Ushuaiaban kezdődik és egészen Alaszkáig vezet a Panamerican országút a kontinens nyugati partja mentén. Ezen kell elindulnunk, hogy mintegy fél óra (23km) után Cerro Castorba érjünk. A resort parkolója közvetlenül az országút mellett fekszik. Ez Argentína és valószínűleg egész Dél-Amerika legifjabb síterepe.