Esés tanítása - kell vagy nem?

A judo küzdősport, aki arra megy, az tudja, hogy kínlódni fog és fájhat is, amit művel.

A síelés rekreációs sportnak számít és nem a komfortzónán kívüli helyzet intenzív fokozásáról és ennek elviseléséről kell szólnia, mint a küzdősportoknál. Még akkor is rekreációs sport, ha megvannak a veszélyei, amelyek esetenként nagyobbak, mint a judoban - középhaladó síelők is könnyen mennek nagyobb tempót, mint biciklivel bármikor -, érdemes felhívni a figyelmet a különböző veszélyforrásokra (fáradtságra vagy például lifthez épeszű sebességgel érkezünk meg, stb.) Mondjuk én felnőtteknél nem tanítanék eséstechnikát, mert ezek a műesések is vannak annyira veszélyesek léccel a lábon, mint amilyenek a spontán esések, amik úgyis megtörténnek.

Sérülés pedig történhet tapasztalt síelővel is - egyik haverom 35 év után először szenvedett balesetet (kificamította a vállát), persze sok tapasztalattal sötét piroson nagy tempójú élen húzott ívből esést is ki lehet bukfencezni lécre érkezéssel és továbbcsúszassal (ez egy másik társam volt).

Csak én vagyok a kakukktojás :-)..mondjuk sokáig ebbe az irányba akartam haladni, de máshogy alakult...viszont valami azért ragadt rám is. :-)

A több testnevelő tanárral és testneveléstanszék-vezetővel azonosak a gyökereink ezek szerint... :-)

Igen. Erről is elkezdtem írni az előbbi beírásomkor de aztán mégsem tettem bele. Maximálisan egyetértek, teljesen ugyanaz a véleményünk. A lányom ülni tanult és amikor először hátraborult beverte a fejét. Ezt nyugtáza egy grimasszal, és pici pityergéssel. 10 perccel később megint elborult és magától leszegte a fejét a mellkasára, így tarkóval, lapockával tompított és afeje el sem érte a padlót. Gyorsan megtanulta és utána minden hasonló esetben tanult egy-egy apróságot. Hozzáteszem, hogy a fiam ezzel ellentétben a zsák krumpli fizikáját követte, sokkal lassabban tanulta ameg az ilyen helyzetek kezelését, ellenben a fájdalomküszöbe jóval magasabb. Esett fejre hátrafelé a kanapéról..."hö" volt a reakciója sírás nélkül.
Tehát azért van itt egy egyéni adottság tényező is, de a szülő hozzáállása tényleg meghatározó. Én a "mit találtál? Felezünk?" mondatot alkalmaztam általában. :-)
Amit még fontosnak tartok az az, hogy a gyerek mindenképpen sportojon valamit. Nem kell belőle versenyzőt gyártani feltétlenül csak mozogjon. Kóstoljon bele minnél több mozgásfajtába, ez csak a hasznára válhat később. Lányom is korizik, síel, akrobatikus rokizik (4 éves kora óta), tornázik heti 1-2 alkalmakkal a bringa, görkori és egyéb szabadidős mozgások mellett, sőt már volt velem futni is tavaly. (most 8 éves). Én is ilyen voltam. Mindegy mit, csak mozogjunk minden nap. Igazából itt a sport nevelő hatása az amire gondolok. (Ez a családból hoztam magammal, lévén ősi pedagógus család a miénk több tesi szakossal és egy testnevelés tanszékvezetővel)

És a gyerek reakciója erre, feláll és játszik tovább mintha misem történt volna, ha elkezdik ajnározni akkor elbőgi magát és tragédiaként éli meg.

Hát ha csak úgy nem?
:-)

Amikor a funcarving őrület dúlt a 2000-es évek első felében, akkor középhaladó szinttől kezdve rendszeresen tanítgattuk a talajközeli állapotokat. És ha más értelme nem is volt, az egyértelmű, hogy kellő gyakorlás után az ember kevésbé tartott a hótól, és megtanulta irányítani a mozgását testen csúszva is.

Vagy még korábban... Az esés tanulása a járással együtt zajlik. A túlféltett gyerekekben már akkor kialakul a görcs az eséssel kapcsolatban, amikor a szülők felszisszennek és felkapják ajnározva szegény gyereket, amikor felborult. A civilizált társadalomnak meg kellene tanulni, hogy a fizikai létünknek mindenféle következményei vannak, például, hogy néha odaverjük magunkat. A kisgyerekkori esések (és sebek) ennek a tanulási folyamatának a szerves részei. Ha gyerek azt szokja meg, hogy ez az élet normális része, akkor felnőttként sincs vele sok gondja.
Ha valakinek nem megy ösztönösen szülőként, akkor akkor illene megtanulni: semmi hirtelen mozdulat, semmi felkiáltás, semmi ajnározás. Rezzenéstelen fapofa, és esetleg hűvös hangon megkérdezni: „Elestél, kisfiam-kislányom? Jól, van állj fel...” Ez nem ridegség, hanem nevelés.

"ha valakinek nincs benne az esés az általános mozgáskultúrájában, annak nem lehet tíz perces gyorstalpalón megtanítani"

Pont erről beszélek, illetve "hazabeszélek" a testnevelő tanárok felé érintettség okán.
Az alapvető mozgáskultúránk része kell, hogy legyen az "eséstan", azért, hogy később helyesen alkalmazandó reflex legyen belőle. Ez egészen pici korban el lehet kezdeni tesi órákon, amire meg azt hiszem mindenki jár és járt. Persze minden sportnak megvannak a sajátosságai de ehhez is kel egy alap. Mindenkinek tudni kéne, hogy mikor kell elesni és nem félni tőle. De ez nem arra vonatkozik amikor már a pályán áll léccel a lábán. Ott és akkor már csak pár instrukciókból (pl. "ha para van ülj le!")kéne tudni, hogy mit tegyen az ember. Én is elfekszem ha besokallok síelés közben, inkább az, mint megvárjam míg leakad valamim és átfordulva cigánykerekezve repüljek, mint Hermann Maier '98-ban.

:-) 10pont!

Talán nem is arra kellene kihegyezni a kérdést, hogy meg kell, meg lehet-e tanítani az amatőr síelőket profi módon esni, hisz nyílván nem. Az esés általában egy hirtelen, pillanatok alatt lejátszódó folyamat (az 50 méter háton csúszás persze már más tészta), amelyben az ösztönös reakcióknak nagyon nagy szerepe van, maga a síelés pedig inkább tanulható, tudatosan alkalmazott elemek folyamata. Vagyis jól síelni megtanulni sokkalta könnyebb, mint jól esni.
Ami inkább fontos lenne szerintem, az annak a megértetése, hogy nem kell félni az eséstől, az havon nem olyan kellemetlen, mint pl. biciklivel betonon. A hó nem üt akkorát, és csúszik is, így az esések döntő többsége semmilyen káros hatással nincs ránk. Adott helyzetben sokkal rosszabb, ha görcsösen küzdve az esés ellen túlterheljük a sérülékeny testrészeinket, és tényleg megsérülünk. Nézzük meg a piciket: Ha úgy érzik, gáz van, simán leülnek, eldőlnek, és ezzel meg is oldották a helyzetet. Tanuló szinten is erre kellene helyezni a hangsúlyt: Ha kis sebességgel mész, és megbillensz, ne görcsölj, ülj le, ess el, nem lesz gond! Nagyobb tempó esetére pedig tessék mindenkinek jól a tudatába vésni, amit replaci írt: Lábakat összezárni, kinyújtani, a csípőizmokat megfeszíteni, és ne hadakozzunk a fizika ellen - nem kell mindenáron 2 méteren belül 10 körömmel kapaszkodva megállni!
Szerintem...

legjobb nyilván ha az ember magától tapasztalja meg stb, de azért a síelésnél elég gyakoriak az esések mikor szépen lassan kezdjük eleveszíteni az egyensúlyt mert összeakadt a léc, és van akár 2 másodperc is eldönteni mit is csináljunk, és nem baj ha az ember fejében van egy kép naggyából, hogy is fog lezajlani az esemény és tud esetleg korrigálni. azt nem tudom hogy a tanítás mennyit segíthet ebben, nyilván nem túl sokat főleg kezdőknél. szóval a lényeg hogy sok esésből már mást hozok ki mint esetleg korábban. egyébként lassú sebességgel elesni sokszor veszélyesebb mint kicsit tempós síelésnél, pl tavaly vb-n egy nő eldőlt gyök kettővel és lesérült.

Sajnos bemelegitest sem latsz a palyan nagyon. Sznowboardnal fontos gyakorolni, hogy ne csuklora essen az ember, gugolas, gordules... ez persze csak tervezheto esesnel mukodik,ez meg azert ritka... hogy jo reflexek alakuljanak ki vesz esetere sok ev, km kell, azt mar nem lehet tanitani.

Sieleskor, azert loktek fel, hogy a talpraallast megmutassak, azaz nem esni tanitottak. ennek ellenere igazad lehet.

Sieleskor ritkabban esik az ember , de akkor sajnos komolyabbat (sebesseg nagyobb, labak nincsenek osszekotve...){statisztika szerint}, a boardnal, rengeteg kicsi eses van, ezert latom itt ertelmet, a direkt "eseseknek"

Pusztuljak meg, nem tudom mire gondolsz !!

Ismersz, ismered az álláspontomat, Gerivel értek egyet !
Beindulhatok én is, de akkor kő - kövön nem marad :D

Cssst..!

Te is tudod hogy nem erre gondoltam!

.......utálni fogom? :)

Fingom sincs komám!
De lassan a sízés egy olyasmi pozícióba kerül, mint wellness !

vannak remek esésoktató helyek. A költsége változó. Helye, bármelyik kocsma. Magadtól is tanulhatod de van, hogy segítenek. Extraként a repülős esést is tanítják...minél sutyerákabb a hely annál profibbak oktatók.

Olvastam Pedró, s igazat is adok. Aki rendszeresen sportol, s kialakul benne valami mozgáskultúrának nevezhető izé, az esni is jobban tud, mint akinek annyi a sport, hogy egy évben három nap próbál lecsúszni valami havas helyről.
Tanítani szerintem nem kell a síelőnek az esést, mert jó esetben kialakul az magától, illetve egyéb sportokból hozza az ember.
Bár emlékszem síelős úrfikorom kezdetén egy osztrák pálya alján bóklászva egy iskolai csoport "körbeesett". Ők nagyon élvezték.

Csabor aki szeretné, ha nem kellene esni