Különbség a síoktatók között

Ide is adok egy pontot! :D

Én sem vagyok hivatásos síoktató, mégis több mint 10 évig tanítottam síelni gyerekeket. Azt tapasztaltam, hogy valóban nagy különbségek vannak az oktatók között. Nem elsősorban tudásbeli különbség, hanem pedagógiai.
A oktatók általában megtanulják a szakkifejezéseket: hóeke, völgysí, párhuzamos lendület, terhelés, súlypont, stb.
A szakzsargon birtokában olyan tanácsokkal látják el a kezdőket, amelyet azok nem nagyon értenek:
Csinálj hóekét! Vagy : hóekézz!
Terhelj a völgysíre!
Helyezd a súlypontot a kötés fölé!
stb.
De a kezdőnek fogalma sincs, hogy mi az a hóeke (ha nem mutatják meg), azt sem tudja melyik a völgysí, nem tudja hogyan kellene ráterhelni. Azt sem tudja, hogy hogyan kell a súlypontját előrébb helyezni. Ehelyett előrehajol és a fenekét hátratolja, ami hibás is és csúnya is.
De ha az oktató olyan nyelvet használ, amelyet a kezdő síző is megért, akkor pillanatok alatt ráérez a mozgásra. Én azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy tedd V alakban a síléceket, és forgasd a csípődet. 10 gyerekből 9 azonnal ráérez a hóekés fordulás technikájára. Aki még így sem, amögé beállok és és forgatom a csípőjét, hogy megérezze a fordulás mozgásást. Nem beszélek súlypontról, hanem azt mondom, hogy a sícipő nyelvére kell támaszkodni, behajlított térddel.
Az is igaz, hogy az elesés megtanítása nagyon fontos. Ha a kezdő (gyerek) tudja, hogy le kell ülnie a léc mellé, ha túlságosan megszalad vele a léc, akkor elkerülhetők a fejjel előre történő nagyobb ütközések vagy bukások. Ez akár életmentő is lehet.

Like :)

Nem mintha szakértő lennék a témában, de egy saját tapasztalat segíthet másokon ezért talán érdemes megosztanom. 35 voltam, mikor először volt léc a lábamon Sappadában, (és ez sajnos már 24 éve volt) haverokhoz csapódtam, akik már síeltek azelőtt is. Mondtak néhány instrukciót aztán otthagytak. 4. nap lejöttem a piros pályán, de senkinek nem kívánom . . . Majd jó pár év elteltével újra rávettek, akkor is vak vezet világtalant alapon "vettem órákat a szomszédoktól". Szóval koca síelő lettem . . . Ennek ellenére vonzottak a hegyek meg a jó levegő, valahogy családi programmá vált évente egyszer a csúszkálás a kék pályákon. Gyermekem az egyik iskolai sítáborát követően leszólva a rettenetes technikámat úgy hagyott állva, hogy még a nyomát sem láttam. Aztán pár éve barátját, (most már vőlegényét) tapasztalt profi oktatóra bíztuk, ő már most jobban síel mint én. Viszont tavaly végre én is elfogadtam egy fiatal, 20 éves síoktató segítségét. 4 nap alatt megtanított carvingolni. Pedig rengeteg rossz berögződésemet kellett kiirtania. Mindeközben az évek során estem, keltem, volt már bordarepedésem is, mert a botomra sikerült rázuhanni egy zöld meredekségű pályán, mert azt hittem itt ugye baj nem érhet . . . De nagyot esni igazán csak nagy sebességnél lehet, ezért most már én is megriadok magamtól időnként, mikor megfeledkezem róla, hogy jövőre 60 leszek és úgy igazán megeresztem a léceket egy meredekebb pályán.
Szóval az üzenetem:
1.: Esések adódnak, az benne van a pakliban, de "tanuló sebességnél" nem fogod kitörni a nyakadat. (Persze a kioldó legyen jól beállítva a kötésen)
2.: Az oktató kora nem garancia semmire, bár a tapasztalat előnyt jelenthet, viszont fiatal profi tanácsait is érdemes megfogadnia egy hobbisíelőnek.
3.: Bármilyen hivatalos síoktatóval jobban jársz mint a magukat szakértőnek gondoló haverok, rokonok "tanításaival".
4.: A neten terjedő videók aprólékosan elmesélik és demonstrálják a technikát, de olyan ez, mint a biciglizés, ha nem ülsz fel rá nem érzed a lényeget. Szerintem biciglizni sem lehet úgy megtanulni, hogy ne esnél egy párat közben . . . (Ráadásul betonon, nem havon!)
Üdv
J

Amit korábbi hsz-emen pontosítanék. Azt meg szokták mutatni az oktatók, hogy hogyan essél el, kelj fel. De a "spontán" esés oktatás alatt (főleg műanyagon) nagyon ritka.

Szülők, barátok (én is :-) ) gyakran az indokoltnál nehezebb helyzetbe is beviszik a tanulót.

"Le tudsz jönni már ezen/azon a pályán ... Próbáld meg bátran ...".

És általában valóban le tud jönni, de vagy elesik vagy nem. Ijedtében úgy kitolja a fenekét és begörnyed hogy rossz nézni ...

FRISSÍTÉS!

Tegnap részt vettem a második órán, a második iskolában. Hát belülről úgy érzem, többet fejlődtem, mint korábban összesen.

Egyetértek minerel-lel, sokszor azt éreztem korábban, nem egy nyelvet beszélünk. Mindenesetre úgy néz ki, a történet happy end-del végződik. Csak azért tettem fel a kérdést/témát, mert nem érzem magam hibásnak, holott a dörgedelmes levélből, amit kaptam tőlük, az jött ki, mert azt "amit elértél, azt nekünk köszönheted" mondattal zárták.

Azért valljuk be jó az ha valaki tud esni, van amikor sajnos elkerülhetetlen, volt hogy hátulról oldalról pályán kívülről érkező snowboardos nekem repült kb vállmagasságban pedig nem vagyok kicsi (190) hát akkorát életemben nem estem azóta sem, szerintem ő sem de mindketten megúsztuk ott az ösztönök dolgoztak meg a rutin.... de ha nincs ?

Ugyan nem vagyok síoktató (próbálkoztam, az elméleti vizsgáim megvoltak a TF-en, de Ozsi és Tetta, no meg Béki Piroska (nálam kb. 20 évvel fiatalabb vizsgáztatókként) bebizonyították a gyakorlati vizsgán, hogy még síelni sem tudok, nemhogy oktatni !:: (ugyan 30 valahány síversenyen nyert érmem és 8 kupám van - ennyi közöm azért van a síeléshez, igaz, aki versenyezni tud, nem feltétlenül lesz jó oktató, edző - más sportágakra is igaz!), de azért kb. 40 emberkét tanítottam meg (köztük 50 év felettieket) nulláról (azaz még korcsolyázni, vagy biciklizni sem tudtak), további 70-80-nak segítettem megszeretni a síelést.
Szóval: én pl. először "esni" tanítottam meg a tanítványaimat. (Na ez nem fér bele a mai hivatalos síoktatói tematikába! Állítólag a jó oktató kezei alatt nem eshet el a tanítvány - pedig dehogynem.) Aztán lécen maradni és megállni! bármilyen körülmények között. Megmutatni kell, helyette nem tudok síelni, de elemezni a rossz mozdulatot és újra bemutatva a rosszat és a jót - már működni fog. Aki 2-3 óra után nem érez rá az alapmozgásra, az tényleg nagyon rossz "oktatót" fogott ki - vagy más, pld. mozgáskoordinációs gondja lehet. WFeri

a leírás szerint itt eléggé technikai különbség lehet de azt nem állítanám, hogy egyik jobb vagy rosszabb a másiknál max nem pont annak a tanulónak ideális.
Nekem a hozzáállás mond sokat, hogy igaz sikerélménye lett végre a másik oktatónál de azért beolvas a tanulónak pedig ő csupán őszinte volt.

Saját tapasztalatom alapján ha oktatóval (valódi oktatóval) tanulsz, akkor az elején a felesleges esésektől és negatív élményektől fogod megóvni magad. Akit én láttam oktatni oktatót (Fogarasi, Babos, Pasarét, iskolai sítábor ...) mindenhol törekedtek a fokozatosságra. Egyéni óránál teljesen a nebulóhoz igazodtak és mindig kicsit kevesebbet/pont annyit kértek tőle amit 100%-ban meg tudott csinálni. Mindig akkor léptek a következő szintre, ha az előző szint már jól ment és eljött az ideje. Olyan lehet, hogy álltában eldől a tanuló véletlenül, de ha síelnek, akkor maximálisan kontroll alatt tartják az egészet.

(Inkább ha barát, családtag tanít, akkor szokott ez előjönni, hogy ezt meg azt már tutira meg tudod csinálni. Aztán vagy sikerül vagy nem ...)

Szerintem ha valaki a 3. óra után még mindig bukdácsol, ott valami nagy baj van. És nem biztos, hogy vele. De azért nem hinném, hogy egy oktató ennyire ilyen lenne, mint írod. Persze vannak különbségek, iskolák, pedagógiai gyakorlat és technikai tudást illetően is, de aki ennyire nem tud tanítani, az hogy él meg?

Néhány napja gondolkodom a fenti mondaton.

Teljesen 0 előzménnyel, elhatároztam, hogy, síelni tanulok. Kerestem oktatót, és belvágtunk. A 7. óra után viszont már kezdtem feladni az egészet. Nem volt olyan óra, hogy ne estem volna többször is. Egyenes siklással (félpályáról) még csak-csak lejöttem, de egyetlen kanyar, vagy irányváltás nem jött össze. Aztán oktatóm mondta, hogy most próbáljuk meg a pálya tetejéről. Mondom neki, bizonytalannak érzem magam, szerintem esés lesz belőle. Ne így álljak hozzá, csináljam csak nyugodtan. Aztán estem. Nem is kicsit. Egy hétig sajgott az oldalam utána.

Hirtelen ötlettel kerestem egy másik iskolát, ahol elmondtam, hogy a kanyar egyszerűen nem akar összejönni, mert egyáltalán nem értem, mitől fog a léc elkanyarodni. Persze eddig is magyarázták, mutatták, de akkor sem értem. Az új oktatóm felküldött a pálya feléig, mondta, hogy ne teljesen úgy csináljam, ahogy eddig, hanem mondott egy dolgot, amire figyeljek. ... és akkorát csodálkoztam, a léc tényleg úgy kanyarodott, ahogyan azt korábban láttam mindenkitől.

A következő siklás a pálya tetejéről/végéről, és ezzel az új "technikával" teljes biztonságban, bár még bizonytalanul, de lejöttem úgy, hogy egyszer sem éreztem, most akarok elesni. Ezt még az óra végéig párszor elgyakoroltuk. Hurrá! Végre azt éreztem, hogy ez lehet nekem is fog menni.

Megkerestem a korábbi oktatómat, hogy bocsi, de átmegyek egy másik iskolához, mivel én ilyen vagyok, minek hazudjak, mert ott sikerült, ami náluk nem. Ekkor kaptam egy dörgedelmet, hogy én türelmetlen vagyok, meg ha ennyire szuper a másik oktató, akkor lehet nekik is kellene venni néhány órát.

Nem megbántani akartam őket, mivel aktív oktatók, egészen biztosan sok embert megtanítottak már síelni. Csak szerint fontos a pozitív élmény, amit itt megkaptam, míg előzőleg sok esés jutott csak.

Szóval a kérdés, különbség az oktatók között. Kinek van tapasztalata, akár hasonló is?