Szia!
Meglehetősen hosszú, de mégsem érthetőek pontosan a történtek.
Mi a korábbiakban szintén csapatos szervezésben jártunk többször a Pattyben, teljes megelégedéssel. Egyrészt egy ilyen elégedetlenkedő levél esetén szerintem érdemes a konkrét problémát is leírni, ugyanis az látszik, hogy valami oka volt, hogy kialakult a fizetéskor a bizalmatlanság. Bookingos foglaláskor általában az fizet (főként, ha magánszemélyként regisztrált tag), aki foglalta és az iromány szerint még egyeztette is a szállást. Ha szobánkénti fizetést szeretnénk, akkor érdemes pl. céges regisztrációt létrehozni, amikor is a foglaláskor a szobákhoz neveket is rendelhetünk, becsekkoláskor pedig minden szobához minimum egy igazolványt regisztráltatunk, valamint előre jelezzük, hogy külön szeretnénk fizetni. Ezeket így tisztáztátok előre?
Igen komoly feladat a recepciósnak lenyomozni, hogy melyik szoba költségét kin kell behajtania, főleg, ha van olyan, aki abban a tudatban van, hogy Te ezt akár már le is rendezted, ha már voltál olyan kedves, hogy foglaltál mindenkinek.
Az fizeti a zenészt, aki rendelte, nem pedig akinek húzzák!
Szerintem egyértelmű, hogy kommunikációs hiba történt, ráadásul írtad is, hogy az apartmanok és az étkezés is rendben volt. Nyilván ezért mentetek és nem kijelentkezni, fizetni és vitatkozni, ezért furcsa, hogy senkinek sem ajánlod.
Nagyon bízom benne, hogy megtudhatjuk hamarosan, hogy mit gondol erről a másik fél, ugyanis többször is szokott ide irogatni Ö is.
BAnna