Passo Tonale - Italy
2013 Feb 16 - 23
Az 1 hetes, előre lefoglalt síutaktól nem várok semmit. Csak a jó szerencsén múlik, hogy lesz-e jó hó és nekem eddig soha nem jött be. Csak a hátrahagyott morzsákon éltem. Ráadásul Olaszország volt a célpont, ahol köztudottan nem szeretik a "pályaelhagyókat". Ezek után azt gondoltam, hogy nagyokat fogok enni, inni, aludni, pihenni...de nem így lett, mert ezúttal a szerencse mellém állt.
Indulás előtt azért mondom guglizok egyet és szezám tárulj kiderült, hogy egy freeride paradicsomba megyünk. És beindult a bizsergés is. Imádkoztam csak essen egy kis friss hó, legyen rossz idő, mert nekünk az a jó idő. De rossz idő volt, nem esett és a déli oldalak teljesen leolvadtak már. Az erdők is teljesen üresek voltak. Bizsergés múlik.
Az útvolalakról nem írok, azt már mások megtették itt:
http://www.planetmountain.com/english/snow/freeride/tonale.php
Vasárnap reggel irány Presena Gleccser teteje: 3069m. Nem túl magas, de pont jó. Mivel a csapatból csak én voltam freerider, így egyedül indultam neki az ismeretlennek. Az olaszok lazák, a felvonónál csak egy kopott fecni a lavinajelentésről persze csak olaszul és a számok kopottak, kiolvashatatlanok. A liftkezelő a tetején teljesen fogalmatlan. Jött 3 túrasíző: kis kérdezősködés, menjek nyugodtan a nyomok vezetnek. Ők másznak. Majd 3 lengyel fiatal kérdi, hogy jöhetnek-e velem, mert még nem voltak itt. Persze gyertek de még én se voltam.
És indul az első kör. Útvonal Fueropisata Cantiere. Az elején kicsit meredekebb teljesen összeszabva, nem olyan jó, de legalább puha. De rá nemsokra laposodik és szélesedik. Rengeteg friss hó és lehetőség saját nyomvonal választásra. Nagyon cool, jó helyen vagyok. Mivel ez az első kör, ezért lassabban, óvatosan lehetőleg nem (el)tévedni. Később kiderült lehet csapatni bátran. Egy hosszabb csúszás után lent egy tó, a bal partjához kell csúszni. Innen, ha vannak nyomok akkor nagy lendülettel lehet tovább csúszni a military road kezdetéhez (régi felvonó) ha nincs, akkor a deszkásoknak valószinű, hogy némi gyaloglás. A kisút elvezet egy algúthoz, ami átvisz az észak-nyugati oldalra, ez is cool.
Bent vigyázni a jegesedérse könnyen nagy taknyolás lehet belőle, nehogy már itt törd össze magad! Innen két lehetőség. A kisúton vissza a városba vagy be az erdőbe, de akkor kint maradsz a városon kívül. Először inkább a biztos, vissza a városba a kisúton, még ezt is fel kell fedezni. A második nap végére sikerült csak megtalálni a legjobb utat (addig küzdés). Hosszabb csúszás az úton, amikor az visszakanyarodik akkor tovább egyenesen a hegyoldalban egy villanyoszlophoz a dombon (deszkásoknak biztos h kis mászás). Az oszloptól továbbcsúszás majd megint kis domb (csatolás) és innen lehet lecsúszni a kék épületekhez. Séta vissza a városba és a parkolónál 20 percenként jön a kisbusz, ami visszavisz a Paradiso felvonóhoz.
Második kör: sajnos beindult egy fejfájás és elégé hasogatott, de akkor is megyek még egyet. A lengyel fiúk inkább mentek a parkba, de megbeszéltük, ha akarnak jönni akkor holnap 10kor tali a felvonónál. Útvonal Pista Paradiso. A bejárat nem látszik, de a kabinos felvonótól induló pályáról rögtön le jobbra, fel a gerincre (pici séta) és onnan nyílik. Indulás!A nyomok vezetnek, megint széles nyilt terep inkább lankás batátságos lejtő. Később kiderült, hogy itt több útvonal létezik. A főút a völgyön át levezet a kisútra (az alagútig nem kell lecsatolni). A másik amit csúsztam az idulás után jobbra fel a gerincre és jobbra tartva, nagy nyilt terep megint. Nem ezen az útvolnalon csúsztam a legjobbat, de mégis ez lett a kedvenc a hangulata miatt. Könnyű terep, csend és nyugalom: csak én és a hegy. Ezt szeretem. Az alagút után akkor most jöhet az erdő. Folyamatos balra tartás mellet kellemes csúszás után érkezés a kishídhoz. Finito. Akkor most hogyan tovább? Séta fel a főútra és találkozok a reggeli mászós csapattal. Kérdem: Helló, most akkor hogyan tovább? Válasz: Nem tudom. Busz, stop vagy gyaloglás. Oké, akkor stoppolás- persze senki nem áll meg. Kb 15 perc múlva jött egy kisbusz, ami azt gondolom hogy a falvak közt jár, és felvett minket. Ez így elég lett az első napra, főleg, hogy szétrobbant a fejem. De most már van egy kép, hogy hogyan kell a hegyen közlekedni. Márcsak finomítani kell.
Hétfő reggel indulás fel a Paradísóval. Itt vannak a lengyelek is de már 5en. Akkor kezdjük ott, ahol tegnap abbamaradt a Paradisoval és a végén az erdő (videó), majd gyorsan vissza a síbusszal. Közben stoppolás, hátha valaki jófej lesz. Fél óra és bejön: egy olasz visszavisz minket. Cool. Na, ekkor derült ki végérvényesen (a sofőr mondta), hogy nincs is síbusz hiába vájuk, hoppá. A srácok fele kintmaradt. A srácok úgy döntenek, hogy megvárják a lemaradtakat és utána vissza a parkba. Én meg a Gleccserre. Közben kifigyeltem, hogy van egy zsír culoár a heggyel szemben a felvonótól balra. Az elején meredek és szűk, és vissza lehet csúszni a Paradiso felvonóhoz. Ha valakit érdekel, akkor a bejárat a hegy túloldalán van. Indulás a Paradison, de balkéz felé a hegy oldalában maradva kicsúszás és felmászás a gerincre. Lecsúszás a túloldalon a felvonós oldalba. Én most egyedül nem éreztem szükségét, hogy feltétlenűl meg kell csúsznom, ezért ez kimaradt. Ezen kívül is van még pár jó culoár, amivel lehet próbálkozni, a Dito és a Diavolo. De nem most.
Akkor most már jöhet a Sgualdrina. Indulás a tetejéről. A csákányos lift bal oldala már rendesen összeszabva, de a legtöbben az alján visszamennek a pályára. Nekem más a tervem. Maradok magasan a hegyoldalban, aztán eresztem le a nyomokat követve. Az átjáró után jobbra tartva. Van pár újabb átjáró, de ami fontosabb, hogy rengeteg friss és mély hó, egy fél méter biztos, néha több is és kellően meredek. Hát ilyen jóban még soha nem is voltam. Rövid laposodás után jobbra tartok a hegyoldal felé és egy hosszú meredek lejtő az aljáig. Itt gyűlt össze a legtöbb és legjobb jobb minőségő hó, ami a naptól is védett. A vége összejön a Cantiere-vel. Ezen a hegyen ez a legjobb útvonal, úgyhogy ebből kell mégegy és mégegy. Hú de elfáradtam.
Harmadik nap már 10 lengyel jött. Hát veletek meg mivan? Egy kör Sgualdrina, ahol még mindg rengeteg friss van. Olyan érzésem volt, hogy itt ez elfogyhatatlan. Aztán vissza a Paridisora új útvonal keresésre. Ezután a következő napokra a felület szélfújta, kérges lett, úgyhogy ideje volt a pihenésre.
Az utolsó este leesett még 10 centi, ami elfedte a nyomokat, de nem volt elég arra, hogy igazán jó legyen. És az utolsó csúszás a Cantieren. Egyedül vagyok a hegyen. Süt a nap, pont jó. Csak a csend és a suhanás hangja. A tóparton kis pihenés és gyönyörködés a tájban: ezt nemlehet megunni.Az utolsó kanyban még egyszer visszakacsintok a hegyre, úgy érzem barátok lettünk, ezért ide vissza kell még jönnöm... Remélem minél előbb.
https://sielok.hu/video/freeride-in-passo-tonale/
Keresés
