Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Miért szeretem / nem szeretem Szlovákiát?

ÜZENETEK (453)Időben csökkenő Időben csökkenő
Rezső70
7 élménybeszámolót írt
7
15 éve tag
2009.01.26. 17:18
Igen elírás, bocs.
Suzuki? Danke, nein!
Pár évvel ezelőtt végig ezzel voltak kitáblázva az utak. Nem az autókon. Márpedig gemütlich sógoroknál táblát hiphopra nem lehet kitenni.
Hülye gyerekek autóinak felirata nem érdekel, pláne úgy hogy ilyen autóm sosem volt. Szerintem ez a már említett másik táblával együtt erősen magyar ellenes (pláne, hogy csak felőlünk voltak elszórva).Ezt az én gyomrom már nem veszi be ezért kerültek fekete listára. Persze a fiatalok lehet hogy nem tudnak erről semmit és vidáman élvezik ezt a társaságot. Na kb itt tart most Szlovákia. Pár év múlva ők is kinövik,(remélem) és csak egy rossz emlék marad.

Síatlasz: pont a célközönség belővése: ha magyaroknak írják (márpedig számottevően magyar nyelvterületről mennek oda), akkor lesz szíves elsősorban magyar nyelven írni, a többit meg leírtam.
De ezek ugyanolyan pitiségek/trehányságok/bunkóságok mint amit mi (magyarok) is elkövetünk az ide utazó turistával (lsd előző beírásom,) illetve nézzél ki, hogy milyen nyelven vannak a tájékoztató feliratok kirakva Bp-n.
Röviden: senkit nem akarok Szlovákiába küldeni,egyszerűen leírtam (igyekeztem:) mit tapasztaltam ott (még egy: tavaly megállítottak a rendőrök, elkérték az irataimat, majd a szokásos módon megkérdezték , tudom-e miért állítottak meg. Persze nem tudtam, erre benyúlt, felkapcsolta a világítást és jó utat kívánt)
Ennyi
Daddy
343 élménybeszámolót írt
343
19 éve tag
2009.01.26. 13:43
Úgy látom hogy ez a - topic címe szempontjából marginális - autós téma, véleményírásra késztet. El is gondolkodtam egy "autós" topic inditásán, de nem találtam egy igazán jó címet.
(A "miért nem járok/járok, szlovák gyártású autóval sielni?" címet csak humorként vetem fel, mert rögtön KIA fórummá alakulunk.) :-)
FGHKLÉJ
30 élménybeszámolót írt
30
17 éve tag
2009.01.26. 11:16
Én ilyet még sosem láttam Ausztriában, mellesleg itthon is dívik a "Suzuki - a ti autótok" matrica.
Egy ilyet zokon venni szerintem butaság, vagy elnyomott frusztrációra utal.
A szlovák síatlaszban mit kifogásoltál? Merre lehet ilyet kapni?
Krampusz
369 élménybeszámolót írt
369
16 éve tag
2009.01.26. 11:04
Illetve a "régi" Suzuki Swiftet Németországban is Subaru néven forgalmazták.
Agent
1646 élménybeszámolót írt
1646
20 éve tag
2009.01.26. 10:23
Illetve a Suzuki SX4 pedig Ausztriában és Olaszországban is Fiat név alatt kerül forgalomba, globalizáció.
Daddy
343 élménybeszámolót írt
343
19 éve tag
2009.01.26. 09:57
Rezső70!
Korábban azt írtad, hogy "Olaszország után Ausztria sem a vendéglátók országa". A "sem" szó a két országról való együttes véleményalkotást fejezi ki, ezért írtam erről azt, amit. Utóbbi írásod tükrében e mondatban a "sem" helyett a "nem" szó használata lett volna helyénvaló. Az ilyen elírás előfordúl mindenkivel a topicolás hevében.
Az általad látott feliratokat (vagy hasonlókat) én még nem láttam Ausztriában, így a sípályák környékén sem. Annyira birom az "osztrák" nyelvet, hogy megérteném ha látom.
A Subaru feliratú Ignisekkel pedig én is találkoztam. (Így van igazság az általad látott falfirkában, nem Suzukit vesznek, hanem Subarut)
RM
872 élménybeszámolót írt
872
19 éve tag
2009.01.26. 08:49
"Suzukit nem veszünk és hasonló feliratok az út mellett"
Ezt Ausztriaban olvastad? Biztos nem hegyek kozeleben, mert eleg sok 4 kerekes Ignis fut arra fele (igaz egy reszuk Subaru alnev alatt). ;-)
Rezső70
7 élménybeszámolót írt
7
15 éve tag
2009.01.26. 06:29
Vmit félre értettél. Pont az oz olaszokat hoztam fel az osztrákok ellenpéldájaként. Olaszországgal semmi bajom, sőt :)). De az egy másik topic.
Valószínüeg csak engez zavart a Nekünk itt jól megy, Suzukit nem veszünk és hasonló feliratok az út mellett. (ha németül nem értesz akkor, persze ezeket nem vetted észre :( )
Sequence
2 élménybeszámolót írt
2
15 éve tag
2009.01.26. 00:27
Sziasztok! Pár szót én is szólnék ehhez a topikhoz.
Mielőtt azt gondolnátok nem szeretem a szlovákokat: magam is tót vagyok, illetve onnan származom, több rokonom jelenleg is szlovákiában él.
Én szlovákiában tanultam meg a deszkázni. Mikor még nagyon kezdő voltam, és megpróbáltam felhúzatni magam az egyik tárcsás felvonóval Donovalyn, hamar rájöttem, hogy nagyon jól elszórakoztatom a felvonókezelőket, akik ahelyett, hogy segítettek volna akárcsak egy kicsit is jókat röhögtek rajtam. (nem lassították le egyetlen alkalommal sem, ha elestem üvöltöztek és mutogattak hogy igyekezzek elhagyni a nyomvonalat) Természetesen a hasonló szlovák kezdöknek mindent megtettek, nehogy bajuk essen...
Ennek ellenére sikeresen vettem az akadályt, és a következő évben kivittem a családomat is. Mindenre roszra felkészülten nagyot döbbentem a "PATTY SKI" segítökészségén, felkészültségén és kedvességén (lehet ez tapasztaltabbaknak alap volt, nekem meglepetés). Nagyon sokat köszönhetek nekik... Ezután természetesen hozzájuk irányítottam barataimat is és Ők is hasaonlóképp meg vannak elégedve velük.
DE....
Ezután a cél Donovaly, Tátralomnic, Tále, Rózsadomb Martin 2 éven keresztül évente 2-3 alkalom. Szinte minden alkalommal történt valami attrocitás, vagy a liftkezelők, vagy a vendéglátósok, vagy a rendőrök. 8 felnőtt 14 gyerek tapasztalata. Szerencsére kárt nem tettek a járművekben, de szinte mindig megpróbáltak lehúzni. Pl. Rendőr: parkoló, ép készülök kitolatni, már félig kinn az autó, megállít, mindent átnéz, nem talál semmit, ill!!!!! nem világít a lámpa! Hát sajna 600 korona... (lakott terület nappal...) Persze volt olyan barom, hogy csekket adott, mert ugye okosodtunk ám.... És ezen kívül rengeteg sok más érezhető magyar utálat.
Egy alkalolmmal az egyik barátom kicsalt a sógorokhoz... Na itt döntöttem el: én bizony addig nem megyek a szlovákokhoz, míg meg nem tanulják TISZTELNI a vendéget, és fel nem nőnek EURÓPÁHOZ (ugyanis a csatlakozás az nagyon kevés...(természetesen ez vonatkozik ránk is)).
És ha csak pl az árak+szinvonal kezdem összehasonlítgatni akkor jön a döbbenet... Ugyanis a rissz-rossz szlovák húzólifteket össze sem lehet hasonlítani a sógorok húzóliftjeikkel. Az ülőlifteket és a kabinokat már említeni sem szabad akkora a különbség. A sógor liftkezelők pedig valódi intelligens EMBEREK. És sajna az árak között alig van különbség... Aki ezt nem veszi észre annak teljesen mindegy, hogy hol élvezi a téli örömöket.
És ehhez még csak annyi: szombaton jöttem haza Semmering-Stuhleck-ről, mielőtt elindultam vettem a fáradságot, kimentem a parkolóba és megszámoltam 8 szlovák busz állt ott, ezen kívül megszámlálhatatlan szlovák autó. Stuhleck 4-es ülő legalsó parkoló. (persze magyar busz is volt de csak elvétve, és magyar autó is bőven) Még láttam jó pár cseh buszt is és autót is.

Lehetséges, hogy ezek már a saját országu(n)kban sem érzik jól magukat?

További sok havat mindenkinek!
Daddy
343 élménybeszámolót írt
343
19 éve tag
2009.01.25. 20:53
Rezső70!
Nem "hőbörgött" itt senki magyar étlapért, csak a vendéglátás figyelmetlenségének, az üzleti szellem hiányosságainak értékelték azt, hogy a magyar vendégek (és ne felejtsük, hogy az ottani magyarok) relatív nagy száma SEM vezeti őket erre. Persze lehet ezt úgy is értékelni, hogy direkt csinálják, hogy nem csinálják, de legyünk jóhiszemüek.
Azt, hogy téged Ausztriában vendégként ( és nem feketén vagy legálisan ott dolgozó vendégmunkásként!) sok negatív hatás ért, szerintem "tenned" kellett érte. Az, hogy az olaszokat is a rossz vendéglátók köré soroltad, az előbbi mondatomat erősíti.
Szégyenkeztem én már sokat külföldön, honfitársunk viselkedése miatt.
Rezső70
7 élménybeszámolót írt
7
15 éve tag
2009.01.25. 17:08
Nem értem miért hőbörög valaki a magyar étlapért, amikor a Hungaroringen is a bevallottan német célközönséget hatalmas Welcome feirat fogadja (igaz alul kis betűvel ott van a Willkommen is).
Magam részéről, most jöttem meg Certovicáról, családostul, és minden rendben volt, nagyon jól éreztük magunkat (a velünk ott lévő csoporttal ellentétben). 9 éve járunk Szlovákiába, én itt tanultam meg síelni, ahogy gyermekeim is. A szlovákok nem magyarellenesen udvariatlanok, hanem összeségében így viszonyulnak minden vendéghez, úgy gondolom, hogy ezt nemzeti érzésnek betudni nem igazán szerencsés(mégha meghúzodhatnak ilyen gondolatok a háttérben is).Személyes tapasztalatom szerint a szlovákok semmivel sem kellemetlenebbek mint itthon a vendéglátosok (sőt!), Olaszország után Ausztria sem a vendéglátók hazája!
Másik oldal: kezembe van az EU által támogatott SKiAtlas Slovakia Teil II/ rész II , amiben Ziliná-ról ír, na ez a sorrend és elnevezés gáz.
Ha ez a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal szerint rendben van akkor ne sírjon, hogy kevesebb a magyar vendég. Ha ez volt a cél akkor meg mi a bajuk. (úgy jártak, mont az egyszeri miniszterelnök aki elküdte a vállalkozókat külföldre azt most meg sír, hogy elmentek).
Szóval pro/kontra van érv mellette/ellene, mindenki saját maga döntse el, hogy hova megy (pl én magam részéről Horvátországot és Ausztriát tettem fekete listára, pl az utóbbi helyen több - élmény ért mint Szlovákiában).
pálinkás
408 élménybeszámolót írt
408
17 éve tag
2009.01.25. 07:16
Tegnap Chopokon jártunk. Meg kell mondjam, SZAR volt. Először is a köd miatt nem mentek a felső liftek. Aztán - ugyan jobb lett az idő, sőt kisütött fenn a nap - továbbra sem indították be a felső lifteket, viszont az alsó tányéros - Krupova - leállt, végleg. Igy az erdei csúszásnak is lőttek. Emiatt mindenki a székes lift alatti pályán nyomta, iszonyúan besűrűsödött a tömeg, főleg a "siratófalon" bénáztak lefelé sokan, közben mások meg száguldoztak, odaillő sítudás nélkül. Jópár csattanást, bukást láttunk, jöttek is a hegyimentők többször. Ráadásul napközben sokszor leállt a székes lift is hosszabb-rövidebb időre, egyszer konkrétan 45 percre.
Majd délután, fél kettő körül beindították a felső, C liftet, viszonta addigra ismét tejfehér köd lett odafenn, látótávolság max 8 méter. Azért a lehetőségekhez képest jót síeltünk...:)
vasssy
1780 élménybeszámolót írt
1780
18 éve tag
2009.01.24. 22:28
Köszi, léha! A honlapjukon már láttam képeket, gondoltam egy első kézből kapott fotó mégiscsak más lenne! :-)
Renrol
7 élménybeszámolót írt
7
15 éve tag
2009.01.24. 15:19
Sziasztok! Ehhez a "szeretem-nemszeretem" témához lenne egy-két mondandóm.Öreg "motoros" vagyok már a sizésben,közel 30 éve majd minden évben,ha tehettük elmentünk sielni,természetesen az anyagiak miatt (eleinte )csak Szlovákiába.Két gyermekem,és mi is, ott tanult meg igazán sielni,szóval sok a szép emlék....
Ma már azonban,inkább sehova,mint oda,( pedig Donovali hozzánk csak bő két és fél óra)Van két történetem,mindkettő velem esett meg.
Két éve a Chopok északin állunk a sorban,annál a kétszemélyes felvonónál ,ami a fekete páyához visz fel.szóval becsuszunk és várjuk a széket,ami ugye "jön" fentről,vesz egy "U" kanyart és akkor lehet beleülni. Szóval várjuk a széket... igen ám ,de egy ukrán jóember... hogy-hogynem belehuppant,még mielőtt a szék leért volna, és látom ám,hogy "valaki ÜL" a széken,én már oda nem férek...söt .! ugy kilökött az állásból a betonra,hogy csak ugy nyekkentem.Mindez hamarabb történt,mint ahogy leirtam,... elugari, léccel a lábamon ,lehetetlen volt.
Azon tul,hogy alaposan megütöttem magam, még iszkolni is kellett,mert a következő szék máris ott volt.Mindez kb. három méterre történt a felvonó kezelő bódéjától. Ami számomra a legfelháboritóbb volt,hogy bár LÁTTA a történteket,a felvonót NEM állitotta meg, enyhe "derüvel" szemlélte az eseményeket...
Miután nagynehezen összeszedtem magam, és "felmentem" a csucsra,már várt a férjem,és az ukrán..sűrűn kérte a "bocsánatokat",hogy" ő nem tudta,hogyan müködik a felvonó"!!!
Ugyanezen kétüléses felső végén a kiszállás "olyan ",hogy egy teknőbe érkezel...na,de ha a teknő JEGES... akkor az egész csapat egymás hegyén-hátán... a következő székutasoknak meg nincs hová kikerülni öket,ugyhogy a kupac egyre sokasodik,a kezelő fiu meg jókat "derül" a dolgon.!!Leállitás??!! na nemá!! oda a mulatság!!!
A következő télen Ausztia! A székből való kiszállásnál elbénáztam,és az egyik botom elmaradt,kiesett a kezemből.Mielőtt visszaléphettem volna ,hogy felvegyem,a felvonókezelő LELASSITOTTA a menetet, kiugrott a bódéjából,és felvette a botomat,majd a kezembe adta!!
Hát ennyi!! "Árnyalatnyi" különbség,hogyanis kell "felügyelni" egy felvonót. Mind

ebből természetesen nem vonok le messzemenő általánositást,ezek csupán apró benyomások,de inkább tovább spólolok,és kicsivel többet áldozok,de ha tehetem inkább Ausztiába megyek !!
léha
3 élménybeszámolót írt
3
15 éve tag
2009.01.24. 12:06
vassy! Martin topikba beleírtam. Képek pedig a https://www.martinky.com on
phon vacano
27 élménybeszámolót írt
27
16 éve tag
2009.01.24. 10:16
"Ritkán vannak előítéleteim, ritkán vagyok egyoldalú. Most biztosan nem."

Ok, csak az írásodból pont az ellenkezője jött le.

Pálya: megmondom őszintén, egyik sem. Én alpin lapon megyek, ehhez széles, oldalirányba nem lejtő, jól kezelt pálya szükséges. Ilyet nem találtam Szlovákiában, többek közt ezért is járok Ausztriába.

Ettől függetlenül (amikor még síeltem) voltam Korompán, Donovalyban, Martinban és Velka Racan. Nagy részükre nem emlékszem, nem lehettek rosszak, de túl jók sem, mert azóta sem érzem, hogy vissza kéne menjek oda. Legutóbb Donovaly-ban voltam (tavaly), tény, hogy szépen fejlődik de a felvonókezelők még nem eurokonformok.
pálinkás
408 élménybeszámolót írt
408
17 éve tag
2009.01.23. 21:17
phon vacano! próbáld meg kérlek még egyszer elolvasni. Ritkán vannak előítéleteim, ritkán vagyok egyoldalú. Most biztosan nem.
Neked melyik a leginkább kedvelt vagy leginkább "nemkedvelt" sítereped Szlovákiában?
phon vacano
27 élménybeszámolót írt
27
16 éve tag
2009.01.23. 20:12
"Amikor valaki ilyen-olyan okból objekív tényként (van ilyen egyáltalán - vagy minden tény objektív?) kezeli saját benyomásait, érzéseit, érzelmeit..."

Nocsak. Ez csak egy irányba igaz, visszafele nem?

Előítéletekkel az előítéletek ellen?
hunnia
3 élménybeszámolót írt
3
15 éve tag
2009.01.23. 19:00
Én megvagyok elégedve az árakkal 200eu -ból fogunk
2 éjszakát eltölteni a két fiammal szállás+bérlet+kaja piát azt vinni kell arra már nem futi (házi pálesz tokaji bor)
a sogorok még egyenlőre álom.
amugy regetovkára megyünk,de tudnám még ajánlani drienicát,korompát,svitet.
üdv.sátoraljaújhelyből
skyisthelimit
3 élménybeszámolót írt
3
15 éve tag
2009.01.23. 18:37
"Pont a kisembernek kell fittyet hányni a politikusok baromságaira, és szépen elmenni a szomszédba, és megpróbálni jól érezni magát."

Szerintem pont a kisemberek azok, akik a leginkább szenvednek amiatt, mert a Rena*lt Thalia-juk ablakát behajították egy kővel és pont ők azok, akiknek a legjobban fáj, hogy a szlovák parkololóban a sárba irányítják az autójukat a parkolásért felelős kollégák és közben meg röhögnek rajtuk.

És egyáltalán az a nagy probléma, hogy ahogy írtad, az embernek Szlovákiában "meg kell próbálnia" jól érezni magát (ugye annak ellenére, hogy...)

Nekem személy szerint semmi bajom azzal, hogy a szobák hidegebbek/melegebbek mint Ausztriában, sőt azzal sem, hogy a kaja rosszabb (persze ez ízlés kérdése), az árakkal sincs bajom (persze ár-érték arányban szerintem messze nem éri meg Szlovákia, de sokak nyilván csak ezt engedhetik meg maguknak), azzal viszont annál inkább, hogy miután átlépek a határon,már a benzinkútnál is kinéznek, a rendőrök csak azért is rám utaznak, sőt a vendéglátósnak sem tetszik, hogy ott vagyok.

Itt jegyzem meg, 3 hete Ausztriában is úgy bántak velünk az egyik "Blue Tomato" boltban, hogy teljesen kiakadtunk (a sisokat néztük, és odajött hozzánk a 20 éves suhanc: "nem nézni, nem nézni kell, hanem megvenni (????)", de azért amíg az ilyen esetek előfordulási aránya Ausztriában és attól nyugatabbra a nulla felé konvergál, addig Szlovákiában mindennapos.
elsőelőzőkövetkezőutolsó
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.