Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

diesirae által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (31)Időben csökkenő Időben csökkenő
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
2011.02.21. 14:01
Hétvégén, a karácsonyi szünetben illetve a Semesterferien alatt (Bécs és NÖ két hete volt) a Stuhleck elég zsúfolt. Különösen az ünnepek alatt, kivéve január 1-et. Amit idén dec. 30-án megéltem itt, az egyszerűen elviselhetetlen volt. Mindenképpen érdemes hétköznap jönni, mert 35€-ért örökké csak sorban állni azért elég durva. Ilyenkor csak lent alakulhat ki kisebb sor, de pl. a középső széles csákányosok mellett még hétvégén sincsenek sokan. Talán a március 15-i magyar hosszú hétvége utolsó napjai alkalmasak lesznek azoknak is, akik nem tudnak szabadságot kivenni.

A pályákra most mindenhol ugyanaz jellemző 2000 méter alatt: reggel viszonylag jók, délutánra pedig vagy jeges vagy buckás lesz. Ami a napokban esett, az megint csak egy kis porcukor. Ahogy elnézem, mostanában már nem divat a januári/februári hófúvás, amíg van elég alul (még ha totál kompakt hónak látszó jég is), nem pazarolják rá az energiát.

Reménykedjünk, hogy jön még egy kora tavaszi hóroham és akkor uccu neki egy búcsúsíelésre :-)
Előzmény: (Skyman 111078)
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
2011.02.19. 11:26
A hét elején 5 napot voltam kint, ebből kifolyólag a múlt héten teszteltem pár előrejelző oldalt.

Bár nem helyspecifikus és csak németül tud, a legkorrektebb eredményt az ORF 6 napos szöveges előrejelzése produkálta, mely tartományonkénti lebontásban is üzemel (wetter.orf.at). Megnyitás után tartományra kattintás, aztán alul Details&Prognosen.

A második legjobb eredményt a bergfex.at hozta, bár 4-5 napon túl ott is gyakran változtak a dolgok. A zoover.de nem bocsátkozott semmibe, első hétre mindenhol napocska és felhőcske, második hétre pedig végig szürke felhőcske ikonok voltak. Na ezzel abszolút semmire nem megy az ember.

A wetter.at oldalt már évek óta szkeptikusan figyelem, 2-3 napon túl simán napocskából pikkpakk sűrű hópihék lesznek, aztán másnap újra napocska. Most is pont ugyanez volt, ebben a labilis időben egy totális tippelős kamu az egész, valahogy a magyar előrejelzőkhöz hasonlítható. Egyik nap még úgy volt, végig szikrázó napsütésben fogok síelni, aztán másnapra már végig havazást ígért. A kiutazás napját sikerült végül előző nap eltalálnia, a többit már nagyon nem.
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
Topik: Zauchensee
2011.02.19. 10:35
A délelőtti Flachau-Wagrain csúszkálás után Kleinarlon át érkeztem meg ide szerda délután.

Tényleg nem rossz a mikroklíma, az elmúlt napok környékbeli tapasztalatai alapján azt kell mondjam, itt voltak a legjobb körülmények délután kettő után. A felső részek kb. 1700 méterig mindenhol kiváló állapotban voltak még 13 óra körül is. A pirosak kicsit jegesek, de jók, a kékeknek csak az alja volt kicsit buckás, jégfolt elvétve akadt. A fekete pálya is jól bírta, az alja lett kicsit lesíelve délutánra. A Weltcupstreckén viszont gyakran elővillantak a januári versenypálya kék festékes tükörjeges maradványai. Makulátlan minőség érthető módon a hátsó csákányos kék pálya mellett volt, de az elég lapos, a kezdő meredély után tojásban kell csúszni rajta, annyira nem lejt. Abszolút kezdőknek szuper hely, szinte senki nem volt rajta, igaz elég szeles volt itt az idő.

Ember alig volt, a kleinarli rajzás után kifejezetten kihaltnak hatott a terep, egyedül a közös kék szakaszon az Oberzaun-Almtól a völgyig volt kicsit zsúfoltabb és ennek következtében buckásabb is. Várakozás a lifteknél egész délután 0 másodperc.

A liftek nem a legújabbak, a 4-es és a 8-as új bubble, a többi nem leakadós régi lift, igaz ki lehet őket váltani kabinossal. Az 1-es kabinos egész új, nagyon gyorsan fent van, a középállomáson is ki lehet szállni. A 7-es jelű kabinos nem néz ki valami bizalomgerjesztően, egy elég vékonyka drótkötélen csüngő aprócska, 30 évnél is öregebb ódon dobozkába nyomulunk be négyen, ami viszont elég gyorsan felránt 2100 méterre.

Kis negatívum, hogy a flachauwinkli Abfahrt a déli pályákhoz hasonlóan totális buckasí lesz estére, egy hosszú, fárasztó nap után elég izzasztó. Még a kék fenti rész is le volt teljesen alázva. A Highport 1 kabinos lift melletti kék elkerülő pálya egyes részein egy falat hó sincs már, úgyhogy az egyetlen pályaként pirosan világít az információs táblákon. Kezdőknek, vagy akik nem szívlelik a méteres kásabuckákat, szerintem érdemes 16:15-ig beülni a dobozba lefelé.

Flachauwinklben a zsír új, szenzációs völgyterminál szerintem az új Planainál sokkal jobb, luxusvécék, mozgólépcsők, etetőláncok, szkájfotelokból lehetett nézni a vb-t stb. Kár, hogy nem volt benne liftzárás után már senki, teljes hullaszag volt, hiányzott a hangulat. Lehet, hogy valami nyüzsgősebb, falun belüli liftnél kellett volna egy ilyet építeni.

Összességében azt mondhatom, jó kis síterep, tetszett, de több napra azért eléggé megunná az ember ezt a pár liftet, illetve néhány új bubblét is el tudnék képzelni még a zauchensee-i oldalon.
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
2011.02.18. 15:32
Meglep amit írtok, én tegnapelőtt Flachauból Zauchensee-be vándorolva áthaladtam itt is, de valami egészen mást láttam.

Egyszerűen elképesztő tömeg volt, osztrák viszonyokhoz és az előző napokban a környező terepeken tapasztaltakhoz képest is nagyon sokat kellett mindenhol várni (5-6 perceket is) és a pályákon is iszonyatos volt a rajzás. Jellemzően kék pályák vannak itt, pirosak nemigen. Talán ez most jobban vonzza a családokat és a kezdőket? Ami elég rossz, hogy a keleti oldal (Flachauwinkl-Mooskopf) igencsak délies beütésű, az alja szinte teljesen, így már délben kásás buckasí volt az egész.

Igaz, hogy szünet volt a héten Salzburgban, de a csurig tömött parkolók nem osztrák rendszámokkal voltak tele. Egyszer még biztos elnézek ide egy hidegebb, havasabb decemberben vagy márciusban, de most nagyon nem jött be, húztunk át Zauchensee-be, mint a vadlibák, ott szerencsére sehol nem kellett várni egy percet sem.
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
2011.02.18. 15:06
Kicsit meglepő, hogy milyen kevés kint a beszámoló, pedig tényleg egy szenzációs síterepről van szó. Azzal hogy idén összekötötték Hintermoost Hinterthallal, mindenfajta komplikáció nélkül összeér az egész. Az egyetlen kis negatívum, hogy a három falu között nincsen síbuszközlekedés, tehát erősen figyelni kell az órát, mert aki a túrázást visszafelé elszámolja, ott szorul valahol.

Ami számomra nagyon pozitív meglepetés, hogy teljesen hiányoznak az ilyen síhintákban sokszor megszokott erdei utak és lökdöső-folyosók, itt a túraútvonal szinte végig hagyományos, valódi piros meredekségű pálya, amik sokszor még kegyetlen szélesek is. A rendszer kicsit gyengébb pontja a dienteni rész két csákányos (L, M) és a régi kétüléses (N) liftjei. Amúgy csakis kabinosok és szupergyors 6-os bubblék vannak. De jövőre már cserélik is a csákányosokat, azután meg gondolom a kétülésest, úgyhogy itt ezerrel megy a fejlesztés minden évben.

Mi 15-én voltunk itt, szikrázó napsütésben. Mühlbachból indultunk és oda-vissza megjártuk Maria Almig az egészet. Reggel szokás szerint nagyon jó állapotban volt minden. Kezdőknek szuper kék pályák vannak itt, a 4-es egy egész pályarendszer, az 1a pedig egy nagyon hosszú, viszonylag széles, igen kellemes csúszás. Haladóknak pedig tökéletes az erős piros jellegű fekete pálya és piros 3-as, mindkettő mellett saját közvetlen lifttel és kék "átcsúszások" nélkül. Várni itt sehol sem kellett 10 másodpercnél többet, egyedül az E jelű KingsCab-nál alakult ki elég nagy tömeg, de a gyors, sűrű 8-as kabin nagyon elnyelte a népet, nem volt több 2 percnél a várakozás.

Dientenben is nagyon jó kis pályák vannak, a Wastlhöhe tetején van egy százméteres lökdösődés egyik irányba és egy kis folyosó a másikba, amúgy széles piros lesiklópályák. A faluba leérve le kell csatolni és átballagni a főúton (20 méter), de ez a szép kis házak között inkább hangulatos, mint bosszantó. Rá van túrva a hó a főútra is, visszafelé át lehet csusszanni, de felfelé az olvadékon elég macerás felhalszálkázni. Ezután a régi kétüléses igen méretes alsó házába csúszunk be, ahová kintről hordják be a havat. Jó 15-20 perc mire felzötyögünk vele, meg-megáll néha (ahogy a nem leakadósok ugyebár szoktak), de jobbra a Hochkönig gyönyörű hegyláncai, balra a kis falu egy tüneményes, dombon álló kis templommal, szóval azért el lehet bámészkodni. Az új 30-as összekötő pálya egész jó, a nagyobb része igazi lesiklópálya, de nem vadul meredek. Előtte lehet csúszni párat Hinterthalba is, itt is kicserélték a régi lifteket egy vadiúj hatülésesre.

Hintermoostól Maria Almig aztán kicsit megsokasodtak az emberek a liftekben és a pályákon egyaránt, de a 3-as jelűben kellett csak 2-3 percet várni, a többiben csak minimálisat. Ezen a részen is megtalálja mindenki a magának valót, még pár rövidebb fekete szakasz is van. A kabinos melletti rész inkább kezdőknek megfelelő huzamosabb síelésre. Fent a Langecken a kis Hüttében ettünk, elképesztő volt a körpanoráma, nagy a választék és nagyjából átlagosak az árak is (3,20 a sör, 9 egy óriási adag Wiener Schnitzel).

Fél 3 előtt pár perccel indultunk vissza, két óra alatt kényelmesen vissza lehet érni Mühlbachba, profiknak még 2-3 plusz csúszás is simán belefér. Most minden 16:30-ig járt. A 8-as jelű Simalco lift iszonyat hosszú, de elég hamar fent van, 3 óra előtt már nem volt senki. Az egyetlen kellemetlen élmény visszafelé a délkeleti fekvésű piros 21-es pálya, ez katasztrofális állapotban volt délutánra, néhol méteres buckák voltak a kásás hóból.

A pályák állapotáról elmondható, hogy délelőtt nagyon jók, délutánra kissé jegesek, de mivel (a dienteni kivételével) mind északiasak, a viszonyokhoz képest nagyon jók. A 4-es pályacsoportból este a jobb oldali eléggé le volt alázva, de a másik oldal egész jó maradt. És hát a panoráma az végig lenyűgöző az egész régióban.

Bischofshofenből és Saalfeldenből is járnak ingyenes síbuszok, az elsőből óránként, a másodikból sűrűbben. Ráadásul mindkét irányból felér az első liftnyitásra, és zárás után egy bő órával is van még haza. Ebben a két városban sokszor jóval olcsóbb szállásokat is lehet találni.
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
2011.02.18. 11:34
Flachau nem véletlenül osztja meg a véleményeket. Mivel a TV-ben és a fórumokon is a "tömeg" az első benyomás, amit otthon szerzünk, ezért úgy döntöttem azért egy párat csúszom itt tegnapelőtt reggel.

Az Achter Jet kivételével minden lift 6-os vagy 8-as bubble, pár még ülésfűtött is. A pályaszerkezet egy nagy pókháló, mindenhonnan lehet menni mindenhova, a térképpel nem megy az ember semmire, inkább az orra után megy. Bár minden pirosként van jelölve, valójában inkább minden pálya széles, erős kék, a felső részen pedig enyhe kék, szinte teljesen lapos, óriási tehénmező.

A pályaállapotok nem túl ideálisak most, vasárnap még eső is áztatta az alsó részt. Nyitástól kb. 30-40 percig nagyon szuper volt, friss ratraknyomok, kevés ember. Aztán negyed 10 körül máris beindult a "hangyaboly"-effekt, iszonyatos nyüzsgés, mindenki keresztbe-kasul vágtat (mivel elég lapos) és 10 körül már jöttek is a buckák és a jégfoltok a kevésbé lankás részeken. A Weltcup-Strecke volt a leghosszabb rész, ahol nem volt elágazás és ember sem volt 9-10 között még sok. Várni sehol nem kellett, nyelik a népet a liftek, de a pálya kevés és szinte csak kereszteződésből állnak.

Tömeg nélkül egy szuper családi és kezdő síterep lenne szenzációs infrastruktúrával, de jelen állapotában eléggé nyomasztó a dolog. Ebből kifolyólag 10-kor már odébb is álltam, Wagrain felé máris klasszikusabb lesz a terep, hosszú piros lesiklópályák, kereszteződések nélkül, kevesebb emberrel.

Odébbállási lehetőségek:

Wagrainban a flachaui oldal (Flying Mozart, 32-33-as lift) és a grafenbergi oldal (38-as lift) 10-15 percenként ingáznak a buszok. A grafenbergi liftnél lehet átszállni Kleinarl felé, ez a busz hétköznap 15, hétvégén néha csak 30 percenként jár. Én az átszállással együtt is 15 perc alatt Kleinarlban voltam a flachaui oldaltól. Innen 40-50 perc alatt akár Zauchensee-ben is lehet landolni.

Flachauból is át lehet menni Flachauwinkl-be, a busz ott mindkét oldalon megáll (Sunshine és Highport), de sajnos ezek nem jönnek be egyik lifthez sem Flachauban, így 1-2 saroknyit ki klaffogni a főúthoz. Ez a busz nagyjából 30 percenként jár, reggel felfelé és délután lefelé időnként sűrűbben.
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
2011.02.18. 09:42
14-én voltunk itt, szerencsére a reggeli "Hochnebel" után itt fent csodálatos napsütés fogadott minket. A Gosaukamm és a Dachstein panorámája káprázatos, ez nagy pluszpont a régiónak. Szintén előny a jó síbuszközlekedés, bár reggel hiányolom a liftnyitás körüli megérkezést, ami sajnos más terepeken is elég sok helyen hiányzik. Pedig hát a legjobból marad ki ilyenkor az ember. Bár kocsival jöttünk Annabergbe, a lassú liftezgetés helyett inkább busszal mentünk vissza liftzárás után Russbachból. Az abtenaui átszállással együtt is visszaértünk 30 perc alatt.

A terepnek nem rosszak az adottságai (bár hiányoznak a hosszabb, meredekebb pályák), de szerintem egy kicsit későn "kapcsoltak", a liftek nagyobb hányada még mindig csákányos és nem leakadós, lassú ülőlift. Remélhetőleg folytatják a most elkezdett "bubblésítást". Ami már elsőre is gyanús volt, az be is igazolódott: ez a millió piros pálya enyhe túlzás. A legtöbbje inkább csak kék, néhány helyen kisebb meredekebb részekkel. A kéknek jelölt pályák pedig már igazán laposak, sokszor lökdösni is kell magunkat rajta. Ebből kifolyólag ideális terep kezdőknek és családoknak, gyakorlott síelőknek nem nagyon.

A pályák nagyon rövidek, a liftek lassúak, igazán élvezni a három hosszú völgyig érő Abfahrtot lehet a két kabinos és a leakadós liftek mellett. Ebből a gosausee-i 9-es viszonylag meredek, de elég keskeny, a russbachi 1-es nagyon széles, és nem túl meredek, a gosaui 2-esen pedig erős kék és lökdösős lapos részek váltják egyást. Az 1-es és 9-es reggel jó, délután kicsit jegesebbek, de mivel nem vadul meredekek, simán lejön rajta bárki. A 9-es felső részén pedig kéken ki lehet a fekete részt kerülni. A 2-es alsó része viszont délre már kásás buckasí lett.

Ami nagyon bosszantó volt: a térképről jó pár helyen hiányoznak a nyilak, ahol csak helyben látja meg az ember, hogy az nem arra lejt, amerre logikus lett volna. A Hornspitz-en az R7-es kis jojós áthúzólift nem indul elég mélyről, így az eleve totál lapos kék 3-as végén egy jó 200 métert kell felfelé sífutni. Végül pedig az annabergi kezdés, amit mi jól benyaltunk, mert a russbachi 8:30 ellenére itt csak 9-kor nyitnak.

Bár hétköznap volt, nem voltak sokan, fél percnél többet nem kellett várni, a gyors lifteknél pedig értelemszerűen semennyit.
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
Topik: Kitzbühel
2011.02.03. 16:52
Azért elvétve akad néhány magyar, mi is itt síeltünk azon a három szikrázó napsütéses napon, a nagy meleg és a régóta tartó olvadás fényében azt kell mondjam, igen jók voltak a körülmények. Jó néhány pálya jeges volt, de azért általában még a "belefér" kategória voltak ezek is.

Azzal én is egyetértek, hogy a színek nem teljesen stimmelnek mindig, pl. a Pengelstein-Abfahrt (30-31) kéksége ellenére meglep néhány pirosas letöréssel, a fekete 17-es pedig egy nagyon klassz kis piros pálya, ami kiváló állapotban volt még 13 óra körül is, mivel a színe miatt nem sokan merészkednek rá.

Általában elmondható erre a melegebb időszakra (most úgy tűnik, megint hosszabb enyhe időszak következik), hogy a pályák délelőtt nagyon jó állapotban vannak, az Ehrenbachhöhe és a Pengelstein közötti összekötő pályák mind kellemesek, kezdőknek valók, de 11 óra körül már néha buckásak és sokan vannak, különösen a déliek. A Pengelstein-Abfahrt amennyire jó délelőtt, annyira élvezhetetlen délután, ilyenkorra már csak óriási buckák és jeges foltok váltják egymást.

Dél körül célszerű odébbállni, a 3S-Bahn pillanat alatt átröpít a jochbergi részekre, ahol a piros 60-as és a kék 64-es egész nap jó állapotban marad és ember is alig van rajtuk. A piros 62-es sem lett buckás estére sem, bár az kissé jeges volt alapból is. A Bärenbadkogel-tól a Pengelsteinig 1, az Ehrenbachhöhe-ig pedig 1,5 óra alatt kényelmesen is vissza lehet érni.

Az ingyenes síbuszoknak köszönhetően nem is kell feltétlenül sílécen visszatérni az autónkhoz, sűrűn járnak vissza a buszok Jochbergen át a Paß Thurn-ról és Aschau-ból is (minden lift aljához betérnek, ilyen tervek esetén ne felejtsük el a kasszánál elvenni a sárga menetrendet!). A Paß Thurn környéki pályák nekem nem túlságosan nyerték el a tetszésemet, nagyon rövidek, néhol kicsit jegesek voltak, a piros 77-es pedig eléggé le volt alázva estére. A lassú, ősrégi, kétüléses G8-as liftből és a Resterhöhe tetejéről viszont páratlan a kilátás, már csak ezért is érdemes csúszni erre párat.

Ha Kitzbühel felől megyünk a Paß Thurn-ig, kezdők is minden nehézség nélkül tudnak egy nagyon jót "kirándulni", csak a Trattenbachalm melletti piros pálya (F9-es liftnél) meredekebb, de az egy elég rövid szakasz. A piros 77-es helyett pedig akár be lehet ülni a kabinos liftbe lefelé.
Előzmény: (Bandi75 105383)
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
2011.01.03. 12:44
Véleményem szerint az, hogy valaki milyen pályán tud lejönni, leginkább attól függ, hogy annak milyen a minősége. Ha hó van rajta és nem jég, akkor egy-egy kisebb letörésen és a pirosokon a kezdők is simán le tudnak jönni.

A 10-es pálya pl. most szerintem kicsit nehezebb, mint a 11-es, hiába kék. Sokan vannak rajta, sok helyen elég keskeny és van néhány letörés, meg sajnos egy kis sífutós rész is. A 11-es stabil meredekségű és nagyon széles, szerintem megfelelő körülmények között "belemelegedett" kezdőknek is javallott (most nem).

Jelenleg azonban (bár most esett megint egy kis porcukor) a pályák fele tükörjég. Az 1-es, 10-es, 11-es pályákra egy komolyabb havazásig most ne merészkedjen semmiképp az, aki kezdő, nincs megélezve a léce, vagy nem tud jól élezni, mert tényleg sírva fog menekülni onnan, hiába kék némelyik. A 10-es felső részén a pálya mellett gyakorlatilag nincs hó, a pálya pedig egy valódi jégszőnyeg. Engem nagyon meglepett, hogy mindezek fényében nem működnek a komoly mínusz ellenére sem a hóágyúk, pedig Ausztriában a nagyobb terepeken általában nagy hóban is mennek, ha fagy.

Kezdőknek a 2-es pálya jobb oldala valóban teljesen korrekt, itt hétvégén a tömeg is tűrhető. Az 1a sem rossz, de a teteje ennek is pár helyen jeges, hétvégén pedig egész nap nagyon sokan vannak a négyes ülőlift aljában. A 3-as sem rossz és alig jeges. Ezeknek a keskeny, sétaút jellegű kék pályáknak kezdőként sem láttam semmi értelmét.
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
2010.12.31. 10:50
Stuhleck.

Bocsánat, most látom csak, hogy a Hirschenkogel oldaláról is ebbe a topikba jutunk, így valóban nem egyértelmű :-)
Előzmény: (Digifotos 100959)
diesirae
31 élménybeszámolót írt
31
13 éve tag
2010.12.31. 09:36
Mi kb. 4 éve találtuk ki, hogy mivel nincsen Szilveszter nevű ismerősünk, lefekszünk időben és másnap 9-kor már lécen állunk. Ausztriában vagyunk, tehát természetesen a liftek ugyanúgy indulnak mint máskor.

Az ünnepek közötti tömeghez képest jóval kevesebben vannak, bár sajnos egyre többen kezdenek rászokni. Mi most kivételesen tegnap voltunk, de elképesztő tömeg volt, 10 órakor egy fél órát kell a jegyért és aztán még egy fél órát a beszálláshoz sorban állni. Napközben is átlagosan 8-10 percet kell mindenhol várni, lent pedig egészen háromig maradt a 15-20 perces sor.

A karácsonyi olvadás miatt egy porcukorral beszórt jégmező az egész, tegnap a 2-es, a 3-as és a 4-es pálya volt osztrák minőség, itt nem sok jeges rész volt.

Sok sikert az elsejei síeléshez!
Előzmény: (Kovati 100725)
elsőelőző
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.