Előzmény és válaszok a Síelésünk kivesézése topikból

"Viszont pontosítanék is (ha jól értem, amit írsz). Az élváltás előtt (a kikormányzás végén) az ívkülső láb nem lehet hegyláb. Hegylábbá csak a kanyar elején válhat. Egészen pontosan az ívkülső hegyláb, amíg a léc párhuzamos nem lesz az esésvonallal, és völgyláb ettől kezdve."

Abszolút igazad van, félreérthetően fogalmaztam. A hegyláb a kanyarindítás pillanatában még ívbelső, és csak a következő pillanatban válik ívkülsővé.
A folyamatot néztem már egy kicsit előretekintve, és nem vettem észre ezt a csapdát. Jó példa arra, hogy nem is olyan könnyű írásban pontosan, nem félreérthetően megfogalmazni ezeket a dolgokat. Ezért is tiszteletre méltó, amit ti itt páran rendszeresen "elkövettek".

Egyáltalán nem butaság, bár némi pontosítást fontosnak tartanék.

A mozgássor valóban nem nagyon bonyolult (bár paradox módon a párhuzamos lendület sokkal egyszerűbb a támasztottnál...). Szerintem inkább arról van szó, hogy a síelés nagyon változatos mozgássorokat jelent (ha már a szaknyelvről van szó: nyílt mozgáskészség). Ezek között nincs éles határ a jó és a rossz tekintetében, ennek megítélése inkább kompromisszumok eredménye. Mindenki kicsit máshol húzza meg azt a határt, amit nem szeretne átlépni, és persze a hivatalos tematika is definiál egy limitet. Én kénytelen vagyok mindig nagyon széles körben vizsgálni, hogy mi az, ami elfogadható, és nehezen megyek bele kompromisszumokba a pillanatnyi siker érdekében, ha hosszabb távon károsnak tartom az adott megoldást.

Viszont pontosítanék is (ha jól értem, amit írsz). Az élváltás előtt (a kikormányzás végén) az ívkülső láb nem lehet hegyláb. Hegylábbá csak a kanyar elején válhat. Egészen pontosan az ívkülső hegyláb, amíg a léc párhuzamos nem lesz az esésvonallal, és völgyláb ettől kezdve.

Bármilyen lendületről beszélünk (lendület = párhuzamos léccel végrehajtott a kikormányzás), mindenképpen párhuzamos léccel érkezünk. Tehát nincs szó hóekeívről (abban egyáltalán nincs párhuzamos fázis), viszont párhuzamos lendületről sem (abban nincs támaszhelyzet).

Hegytámasz esetén a kikormányzás végén az emelkedéssel együtt a hegyláb (ívbelső, leendő ívkülső) támaszba forgat a párhuzamos kikormányzásból. A völgyléc (volt ívkülső, leendő ívbelső), folytatja a természetes útját, hiszen még egyelőre ezen van a testsúly.

Völgytámasz esetén a kikormányzás végén, még az emelkedés megkezdése előtt a völgyláb (volt ívkülső, leendő ívbelső) lecsúszik, és így alakul ki a támaszhelyzet. A hegyléc (volt ívbelső, leendő ívkülső) helyzete lényegében változatlan, ugyanis a völgyláb lecsúszásakor óhatatlanul átvesz a terhelésből.

Tehát a völgytámasznál a támaszhelyzetet a völgyláb hozza létre (innen jön a neve), és egy ütemmel korábban (még az élváltás előtt), az élváltás pedig az erről való elrugaszkodás következményeként jön létre.
A támasztott lendületnél (hegytámasz) a hegyláb alakítja ki a támaszt, de csak az élváltással kb. egy időben, és nincs szükség elrugaszkodásra).
Mindkettőnél közös, hogy mindig csak az egyik láb tér ki a korábbi irányából, a másik folytatja azt.

Az előfordulhat, hogy egy párhuzamosnak szánt lendületből valahogy mégis támasztott lendület lesz. Ha nem sikerül jól az élváltás, megjelenik némi forgatás a testben vagy csak nem sodródnak be a sílécek az esésvonalba, könnyen támasztott lendület (hegytámasz) lehet belőle. Ha viszont elszúrjuk az előző kanyar kikormányzását, pl. passzívak vagyunk a kikormányzásban és túl nagy lesz a sebesség ("besokallunk") vagy valamiért nincs megfelelő éltartás stb. a kikormányzás végén kiszakad a sí, lecsúszik, és völgytámasz sikeredik belőle.

Visszaolvasva ez elég pontosnak tűnik, viszont ennek megfelelően nehezen érthető. Sípályán pár perc alatt megmutatnám, és sokkal érthetőbb lenne...

Nagyot tévedek, ha úgy gondolom, hogy itt inkább a terminus technicusok csatája folyt egy tulajdonképpen nem is olyan bonyolult mozgássor elemzése kapcsán? Kivitelezni nem is olyan nehéz, de az elemzések és magyarázatok egy kicsit elbonyolították a kérdést, így mi amatőrök elvesztettük a fonalat.

Miről van szó? Jövünk lefelé a hegyről, szépen kanyarogva. A kanyart az ívkülső láb indítja hegyláb pozícióból, arra rá- ill. átterhelve. Addig marad hegyláb a hegyláb, míg át nem szeli az esésvonalat, utána már völgyláb lesz. Ugyanebben a pillanatban a másik lábunk völgylábból átváltozik hegylábbá, és a következő kanyart már ez a láb índítja a fentebb leírtak szerint.
Ha a valamelyik lábra rá- ill. átterhelést támasznak hívjuk, akkor egyértelmű, hogy a kanyart mindig hegytámasszal indítjuk. Ha az ívkülső láb az esésvonal átszelése után is támaszhelyzetben marad, vagy a támaszhelyzet megszűnése után valami okból (Ozsinál: lecsúszás) újra támaszhelyzetbe kerül, akkor ezt nevezhetjük völgytámasznak. (Tudom, Ozsi csak utóbbit tekinti völgytámasznak, és egyértelmúen valami hiba következményének.) Új kanyart pedig csak úgy tudunk indítani, ha felszabadítjuk a völgytámaszt és kialakítjuk a következő hegytámaszt.
Az egész folyamatot bonyolíthatja, hogy a kanyarokat
- hóekézve,
- nem hóekézve, de támasztott lendületekkel, vagy
- tisztán párhuzamos lécvezetéssel
oldjuk meg, de az alapelvek attól még alapelvek maradnak.

Nagy butaságokat hordtam össze?