Schladming 2010,03.05-2010.03.12

Hat nap síelés. Vegytiszta gyönyör, amit nem árnyékol be másnemüek jelenléte. Ketten egy barátommal.

Első nap. 2010.03.06. Hauser Kaibling
Beszámoló a síterep fórumában.

Második nap. 2010.03.07. Planai+egy kicsit még Hauser Kaibling
Beszámoló a síterep fórumában.

Harmadik nap. 2010.03.08. Hochwurzen
Beszámoló a síterep fórumában.

Negyedik nap. 2010.03.09. Reiteralm
Beszámoló a síterep fórumában.

Ötödik nap. 2010.03.10. Kisérlet Dachsteinnél + Fageralm

Kétszemélyes csapatunk felére fogyatkozott. A barát ma heverészik, s próbál meggyógyulni számtalan nyavalyájából, amit szerencsésen összeszedett. Én maradtam.
Mára Dachsteint és Fageralmot tűztem ki magam elé célként. Elnézést kérek a szerkesztőtől, tudom, hogy ez már nem szervesen ugyanaz a terület, de most nálam, s talán máshol is összetartoznak. Ezért ugyanarra a fórum rovatra teszem fel a beszámolót ahova az előzőeket. Cserébe, mint mindig felhatalmazom a szerkesztőt, hogy a józan ízlés határain belül oda teheti a beszámolót, vagy annak részeit ahova akarja.

Dachstein: Viszonyom sajátos a gleccserekkel. Jó eldicsekedni, hogy ott is síeltem, de általában nem kötődik nagy sikerélmény a dologhoz. Például legnagyobb síelés közben elszenvedett esésem gleccseren történt. Vihar volt, nem láttam, s egyszer csak éreztem, hogy átmentem madárba. Valami jégdarabon, vagy min estem el. Olyan szép ívű esés volt, hogy barátaim még nevetni is elfelejtettek. Én valami véletlen folytán aznap sisakot vettem fel. Amikor landoltam, az első hang, amit hallottam a sisak koppanása volt az acél keményságű jégen. (azóta síelésnél le sem lehet vakarni rólam a sisakot.) Gyönyörű soha nem feledhető hang. Így csak a kézfejem csontjai fájtak egy évig. Igaz azokat egy hét múlva fociban megrúgták, de akkor is adjunk egy fél évet a gleccser bosszújának.
Ilyen előzmények után, mivel csak -14 fokot mutatott a hőmérő, hogyan hagyhattam volna ki Dachsteint.
Az odavezető hegyi út kellemes, én szeretek hegyen vezetni, s az sem zavar, ha a kocsi legtöbbet dolgozó része a kipörgésgátló. Közben itt, ott némi apró síterepeket lehet látni. A Rittisberg például nagyon kellemes azzal a széles szépívű pirosával, s körben a gyermek paradicsommal.
Végre lekanyarodtam a főútról, s egy kapun keresztül jött a havas hegyi út. Már azt hittem hóláncot kell szerelni. Gyönyörű hegyek között vezetett az utam, s végül megérkeztem a parkírozóba. (elárulom, hogy azért ömlengetem az előzőekben, mert nem akartam, hogy ne legyen dicséret a beszámolóban.)
A parkírozóban elő akartam adni életem leggyorsabb síbakancs felvételét, de egyszer csak éreztem valami nem gut. Talán Stirliz érezhetett így a Tavasz 17 pillanata című felejthetetlen sorozatban (emlékszik még rá valaki), de mint ő én is azonnal rájöttem a bibire. A parkírozóban csak 3 autó volt!
Marad a túrabakancs, s irány az épület. Ott amilyen nagy olyan kedves szőkeségtől megtudom, hogy fent 2700 méteren nagy a szél, ezért nem járnak a felvonók.
Nincs mit tenni lécek nélkül megyek fel a kb. 20 perc múlva induló fülkével. Kicsit erősködnöm kell, mivel én vagyok az egyedüli utas, de végül elindulunk. A látvány gyönyörű. Szikár hegyek próbálnak kiemelkedni a felhőkből, most hiányzik igazán az otthon felejtett fényképezőgép. A felvonó billegve a szélben, de viszonylag rövid idő alatt 1000 méter szintkülönbséget győz le. Fantasztikus, ahogy kúszunk felfelé. Tériszonyosok kizárva. A megállóban könnyedén odavetem a kezelőnek, hogy várjon meg fiam, fél óra múlva jövök. (szinte félig már Bors Máté vagyok. Bocs, ígérem ez volt az utolsó sorozat) Nem ért magyarul, így kedélyesen mosolygunk egymásra.
Igaza volt a szőkének, olyan szél fúj, hogy az ember zsebéből kifújja az órát. Nem tudom ki mérte azt a 14 fokot, de magamban szabadidő programokat ajánlok neki. A fő szám, hogy a sziklák peremén túlnyúlik egy terasz szerűség, amelynek üveg az alja, s csodálatos kilátás nyílik lefelé arra az 1000 méterre. Persze most az üveg be van fagyva, a szél majdnem elvisz, időm kevés a gleccserben lévő kiállítás, jégtárlat megnézésére, csak egy kis sétát tudok tenni a szélviharban. Amennyire látom a pályarendszer nem egy nagy eresztés. A pályák szinte egyenletesnek tűnnek. Talán nem is kell sajnálnom, hogy nem nagyzolhatok a gleccseren történő síeléssel. Ha valaki csak síelni megy oda szerintem nem éri meg, de a többi dolog, a látvány, a kiállítás, a lehetséges túrák miatt igen. Indulhatunk fiam, mondom a kezelőnek, s kedélyesen mosolyogva leereszkedünk a hegyről.
A környéken mindenütt hótalpas kirándulók, szóval zajlik az élet, jó a marketing.
Mielőtt a főútra érnék, a kapunál megállítanak, most derül ki, hogy akinek nincs valami jegye az 5 eurót fizet. Nem autónként, hanem személyenként. Kiderül, hogy az én hatnapos bérletem mindenre jó. Dugok egy menekülőt, s leszáguldok a hegyről. Délben már második úti célomnál vagyok.

Fageralm: A síterep kiindulópontja Forstau 10 kilométerre van Schladmingtól. Maga a síterep olyan kicsi, hogy még saját térképe sincs, Reiteralm térképének jobb felső sarkában szerénykedik.
Reiteralm Gleimignél lévő lejárójánál kell bemenni, de a vasúti átjárónál nem kell elkanyarodni balra, hanem továbbmenni egyenesen 3 kilométert.
A parkírozó rendbe van, integető nincs, minek, hisz vagy 40-50 autó áll csak a két parkírozóban összesen. Lécre kapok.
Oh, atyám, azok a kellemes régi kétszemélyes felvonók. Milyen önbizalom kellett ezek megépítéséhez. Két lépcsőben szállít fel két darab kétszemélyes felvonó kicsit a hegy közepénél magasabbra. Akkor még nem tudom, hogy az út felfelé 20 perc, lefelé pedig két perc alatt lecsúszom. Jó megint elragadtattam magam. A számok nem igazak. A felvonó nem ér fel 20 perc alatt.
De mindez nem érdekel. Szemem lecsukom, irtom ki agyamból a gleccsert, s azt mondom: York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át. Azért Shakespeare tudhatott valamit, mert szemem kinyitva látom, hogy a nap torzsalkodik a felhőkkel, a hó szép formájú pelyhekben hulldogál. Pár perc múlva ez már nem igaz. Ahogy a hegy teteje felé tartunk sűrűsödik a hó, nő a köd, de nekem már jó kedvem van.
A második kétszemélyesből kiszállva lezúdulok a 2-es és az 1-es piroson. A 2-es nagyon kellemes tanuló gyönyörködtető pálya, az 1-es nagyrészt inkább szélesebb útnak minősül, két piros letöréssel.
Most tűnik fel, hogy mindegyik felvonó kezelő messziről hellóval köszön. Szerintem hasonlítok valami sísztárra. Biztos a mozgásom miatt tévesztenek össze. Bár ez sem igaz. Kisgömbőc jön le a hegyen, de nem rendeltetésszerűen, hanem van alatta két deszka, azzal kavar valamit. Ez azért nem igazán összetéveszthető. A valószínűbb az, olyan kevesen vagyunk a pályán, hogy meg kell becsülni minden vendéget.
A két piros azért remek. Király vagyok a pályán. A családias síelők, tanulók között lazán száguldozom. Itt nem sok az igazán jól mozgó síelő. Csiszolom a technikám. Nem a polírozásnál tartok, hanem a durva köves megmunkálásnál. Néhány kör után megunom a tömjénfüstöt s bár arra csákányos felvonók vannak, a második kétszemélyesből kiszállva tovább a szomszédos völgy felé haladok.
Felvontatom magam egy csákányoson, az itt lévő 3, 3a kékek igazán a tanulóknak valók. A hóesés és a fokozódó köd, azért nem boldogít.
Itt minden felvonó hosszú, vagy csak a lassúsága miatt tűnik annak. Minden a családias jelleget tükrözi, talán ez a kényelmes tempó is.
A csúcsnál balra van némi kék és piros pálya is. A nagy hóesés miatt kihagyom az Atomic tesztpályát, most nincs itt a csúcsjavítás ideje. A 4-es kék, 7-es, 5-ös pirosok leküzdése után sietve felvontatom magam a tetőre, s a 3-as kéken lefelé indulok egy hütte felé. Fáj mondani, de itt volt először, hogy át akartak vágni. Két tételt rendeltem, s több mint 30%-kal többet számoltak. Sajnos két számot még össze tudok adni. Elnézés, s többet én itt nem leszek vendég. Remélem tévedés volt, nem szándékosság.
A 3-as pályák környékéről két úton lehet lefelé a pirosok irányába visszatérni. Egyik lehetőség a kétszemélyes ülőfelvonó felső végállomása alatt pár méterrel az erdőbe bemenő út. Ezen kényelmesen pár száz méter után a 2-es piroson találjuk magunkat. Másik megoldás a csákányos felvonó induló állomása közelében lévő piros 2a pálya. Ez lényegében egy erdei út. Az út elég keskeny, nem kimondottan gondozott, néhány helyen nem csak lefelé lejt, hanem oldal irányban is keményen. Sőt amikor ezt meri csinálni, akkor az a rész tükörjéggel van borítva. Megvívtunk rendesen. Ez a pálya ebben a szezonban már nem lesz jó. Nem ajánlom kezdőnek, hogy erre kerülje ki a kellemes, széles pirosat.
Az egész pályarendszert befonják az erdei utak. Szinte mindenhol talál kerülőutat a szorgos keresgélő. Egy kellemes erdei kirándulás hangulatát hordozza a terep.
Lementem néhányszor még a 2-es és 1-es piroson, úgy egy lendületre az nagyon jóleső, de végül hazafelé vettem utam. A hüttézéssel együtt alig több mint 3 órát vett igénybe a mutatvány.
A területet ajánlom a kezdő síelőknek, s azoknak, akik családias környezetben, társaságukat élvezve akarnak kényelmesen síelni. Talán ez volt az első nap, hogy nem jött valami agyament veszélyesen a közelembe. Ez volt az első nap, hogy nem volt olyan szituáció, amiből, ha akartam volna el tudok esni. Továbbra se zavarjuk meg ezt a csendes idillt, remélem a terep megmarad a csend és a nyugalom szerelmeseinek.


Csabor