A sihut olvasgatva visszagondoltam a kezdetekre! Úgy kezdődött, hogy az '56-os zürzavarban a bátyám (13 éves volt) a haverjaival vagonokat törtek fel és horták haza a cuccokat. Köztük pár szép fehér katonai sílécet. A bulit követően összeszedték a lopott holmi, de a sílécek valahogy maradtak. Következő évben ezekkel mentünk fel a Normafához (63-as villamos 35 fillér a gyerekjegy a fogaskerekű 2,10 Ft volt, arra nem mindig volt pénzünk.) A sielés abból állt, felgyalogoltunk, egyenesen lecsúsztunk a végén általában elestünk. A felszerelés: durábel bakancs, mackónadrág, mackó-felső néhány pulóver kötött kesztyű. Nap végére szétázva az egész. Rá 1-2 évre megkaptam első saját lécemet. A sportbizományiban egy szép barna - méretemhez illő - falécet 300,- Ft-ért. Kantnija nem volt. Apám barátja megtanított az akkor ismert alapdolgokra. Fékezni, lendületből fordulni, felfelé halszálkázni stb. Az első igazi sícipőmet a 60-s évek elején kaptam, börből volt, az orra szögletes és rézpánttal volt erősítve. Az első sínadrágom posztóból volt, térd alatt csattal. A felszerelésem a 70-as évek végéig nem is nagyon változott. De ha hó volt, akkor minden vasárnap mentünk fel Normafára, aztán mikor bevezették a szabad-szombatot, akkor szombaton is. Ha a KISZ-esekkel sikerült megcsípni a vállalati buszt, akkor mentünk a Kékes-re is. A 80-as években ez már rendszeressé vált. Beléptem a FIM Keselyűk sícsapatába. Ha volt hó, hétvégén mindig Kékesen voltunk. Akkor már a kocsikat nem engedték fel, de minket busszal (Robbur)felengedtek, mert volt hegyi-mentő igazolványuk. A busz keringett a csúcs és a sípálya alja között. Az volt a sífelvonónk. Akkor jutottam ki először a Szlovákokhoz is. Onnantól a szabadságom nagy része télen fogyott. A gyerekeim már ebbe nőttek bele. Mindkettő már az anyatejjel szívta magába a síelés szeretetét. Manapság az unokámat terelgetem.
Keresés
17 cm
