Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Párhuzamos kanyarodás tanulása mikor?

Üzenet írásához regisztrálnod kell, vagy be kell jelentkezned.
laponként: összesen 7, rendezés:
Üzenetek Üzenet íráshoz regisztrálj
Üzenet szövege
Feladó:  JaniJuliFérfiHaladó síelő
Dátum: 2019.09.02. 11:27
(Üzenetazonosító: 206002)
JaniJuli Hozzászólások: 6
Regisztrált: 2018.01.09.
11 síterepet értékelt
BEMUTATKOZÁS

Szia
Eltér a véleményem azoktól akik eddig tanácsot adtak számodra.
A hóeke kanyarok több félék lehetnek. legyen célod a hóeke kanyarokkal, hogy jól rá tudjál érezni a lécnyomások beállítására a kanyarívben. Ezt abból tudod lemérni, hogy változatlan távolságot tudsz e tartani a két léc között, vagy szétcsúsznak-e a lécek a kanyarív során. Csak akkor kezdjél bele a párhuzamos kanyarívek begyakorlásába, ha már biztonságosan megy a fent említett dolog. Minden ember különböző gyorsan tanul, így ezt nem lehet óraszámban mérni. De minél többet tudsz a különböző sítechnikák követelményeiről, annál gyorsabban fogsz tudni fejlődni.
Feladó:  JaniJuliFérfiHaladó síelő
Dátum: 2019.09.02. 11:09
(Üzenetazonosító: 206001)
JaniJuli Hozzászólások: 6
Regisztrált: 2018.01.09.
11 síterepet értékelt
BEMUTATKOZÁS

A modern síoktatás módszerei

Meglátásom szerint van néhány alapvető, nagyon komoly problémája a modern síoktatásnak. Én nem a sí expertek szemszögéből nézem a helyzetet, hanem a kliensek szemszögéből, hiszen nemrég még én is kezdő szinten síeltem. És persze azért mutatok rá ezekre a problémákra, mert vannak elképzeléseim arról, hogy hogyan lehetne javítani a síoktatást.
A nevem Korányi János. Nagyon sokat síelek és ezen kívül sokat edzek főképp tornával, részt vettem a svéd síoktatóképzés első részén, nagyon sokszor vettem részt síoktatásban, sítáborokban. Szakmám: általános orvos.
Kezdetnek összefoglalok három problémát.
1. Nagy problémákat okoz azt képzelni, hogy a síoktatás legfontosabb része az, hogy bemutassunk helyes, optimálisan elvégzett síkanyarokat a klienseink számára. Szerintem ez csak a kezdet ami nem elegendő ahhoz, hogy jó sítanárok legyünk.
2. Szerintem nagy problémákat okoz azt feltételezni, hogy vannak beépített, veleszületett automatikus reflexei az emberiségnek a síeléshez. Minden tapasztalatom az mutatja, hogy ez pont fordítva érvényes. Ennek következménye, hogy a kezdő síző durva, hirtelen, gyors mozdulatokat fog végezni, félni fog a meredek pályáktól és hátradőlve, tolóerővel fogja irányítani a léceit, amiket nagy távolságban tart egymástól túlterhelve az ívbelső lécet. A sítanár kötelessége kell hogy legyen, hogy alaposan megértse ezeknek a hibáknak a hátterét, részletes okait és el tudja képzelni a fokozatos átmenet rendjét a káoszból a rendezettségig. Ezen az úton a legnagyobb biztonságot nyújtó mozgás és a mozgásszerveink legcélszerűbb használata kell hogy vezessen bennünket.
3. Hatalmas problémákba ütközik az a sítanár aki nem állítja a síelés különböző mozdulatait, illetve a sítechnika különböző részeit fontossági sorrendbe. Ha ezt megteszi, akkor le kell tudnia bontani az egész mozgássort és a legfontosabb, legalapvetőbb elemeket ki kell tudnia választani, amire aztán tovább kell tudnia építeni a mozgássort logikus lépésekben. Ha rájöttünk, hogy a mozgássornak mi a legalapvetőbb része, akkor ezt a részt kell elsősorban tanítanunk, tudatosítanunk a sítanításban. Véleményem szerint sokkal több mint csak összesen egy helyes mozgássor létezik. Javaslom a következő alapmozdulatsorokat elkülöníteni:
1. egyenes siklás
2. hóeke haladás és hóeke kanyar
3. párhuzamos sodródásos kanyar
4. karcolásos kanyar.
Még van ezeken kívül is néhány más lehetőség, elágazás vagy továbbfejlesztés. Ez a négy alapvető mozgássor, amiket véleményem szerint érdemes egymástól függetlenül fontossági sorrendbe állítani.
A sorrend helyes felépítésénél úgy kell gondolkoznunk, hogy figyelembe vegyük azt a tényt, hogy a test tömege többször nagyobb mint a lécek és a lábak tömege együtt. Így a húzóerővel történő lécirányítás lényege, hogy testünket (COM) a lécek középpontjai elé küldjük, majd a testünk húzza maga után a léceket. Egy párhuzamos síkanyarban tehát lendületet kell vennünk, aminek az lesz az eredménye, hogy testünkkel megelőzzük a léceink középpontjait az esésvonal irányában és a bekormányzás alatt testünk húzza maga után léceinket egy körívben. Persze a léceinket kell felhasználnunk arra, hogy a testünket előreküldjük, de ezt elérhetjük különböző módon. Egy síkanyarban lehet egy módszer az élezés, egy másik mód a lécektől való elrugaszkodás lábnyújtással, egy harmadik pedig, hogy tehermentesítéssel várunk egy kicsit a lécekkel amíg a lejtőn a testre ható húzóerő előremozdítja testünket. Így könnyen beláthatjuk, hogy az élezés önmagában nem lehet a párhuzamos síkanyar legalapvetőbb mozdulata. Megítélésem szerint, a lendületvétel a legalapvetőbb mozdulata a párhuzamos kanyaríveknek. Számomra, a helyes sítechnika fontossági sorrendje meg kell hogy adja a sítanár legalapvetőbb célkitűzéséit és így kezdődik el:
1. Egyenes siklás: húzóerős lécirányítás, a test haladjon a lécek középpontja előtt.
2. Hóeke kanyarív: egyenes hóeke síelésből a jövendő ívkülső léc terhelése lábnyújtással, majd elcsavarása, az ívbelső lécet eközben tehermentesítjük lábhajlítással (nyomáskontroll).
3. Sodródásos párhuzamos kanyarív: lendületvétel, a testnek meg kell előznie a lécek középpontjait az esésvonal irányában (húzóerő a bekormányzás alatt), majd elforgatjuk a léceket és ezután nyomáskontrollal körbejárják a lécek a testet.
4. Karcolásos kanyarív: elegendő lendületvétel, majd a karcoláshoz elegendő élezés, amit a síkanyar követ melynek legfontosabb része a nyomáskontroll.
A fontossági sorrend további építése innen már nem olyan nehéz. Legyünk itt tekintettel arra, hogy minél közelebb történik meg valamilyen mozdulat a hófelszínhez annál fontosabb a szerepe. Így a lábak és a törzs szerepe mindig fontosabb mint a vállak, a karok, a botok vagy a fej szerepe.
A fenti fontossági sorrendeknek több következménye van. Itt vannak a legfontosabbak amire rá szeretnék mutatni:
A legegyszerűbb következményei a fenti sorrendnek, hogy értelmetlen lenne megkérni egy síelőt, hogy húzza össze a léceket a kanyarívben, amíg nem tudja lábhajlítással és lábkinyújtással kontrollálni a nyomásokat a léceken. És nem helyes párhuzamos kanyart, főleg nem élezést tanítani annak aki nem képes elegendő lendületvételre.
A lábak nyomáskontrollját nem lehet felmérni és észrevenni olyan könnyen, csak indirekt tudjuk követni, pedig enélkül nincs jó síkanyar. Mivel a modern tanítás fontosnak tartja, hogy a kanyarív kezdetén az ívbelső lécet aktiváljuk és ennek segítségével indítsuk be az összes síkanyart, ezzel kihúzzák a talajt a biztonságos nyomás kontroll tanítása alól. Véleményem szerint, megköveteli a biztonságunk, hogy az ívkülső lécet terheljük az egész kanyarív alatt, mindaddig amíg nem vagyunk nagyon biztosak a nyomáskontroll beállításában. Ez nem veleszületett adottság. Minden kezdő széthúzza a léceit egymástól, mert nem képes beállítani a helyes nyomásokat. Ha egy kezdőt rá tudunk venni arra, hogy az ívbelső lécét aktiválja a kanyar beindításánál, akkor nagyon könnyen el fogja veszteni az egyensúlyát és nagyon könnyen ki fog csavarodni a térde ezen az oldalon. Vagy, ha az érem másik oldalát nézzük: Ha sítanárt látok esni, vagy elveszteni egyensúlyát ez majdnem mindig az ívbelső léc túlterhelése miatt történik meg. Akkor mit várunk egy kezdőtől? Miért hagyjuk, hogy folyton túlterheljék az ívbelső lécet? Szerintem a válasz a karcolásos kanyarokra való törekedés. Tehát ezt csak haladó síelőknél kéne kezdenünk tanítani. A kezdő és közepes fokon ez veszélyes és hasztalan. Inkább tanítsuk meg ezeknek a klienseknek a tehermentesítést az ívbelső láb hajlításával. Innentől magyarázhatjuk a helyes síelést kezdőknek úgy, hogy az egyenes haladásnál egyforma nyomás van mindkét lécen, viszont a síkanyart az ívkülső lécen, az ívbelső léc tehermentesítésével kell elvégeznünk. Ez már nagyon közel kerül egy jó hóeke kanyarhoz.
Egy sí expert karcolásos kanyarjában nem fogjuk észrevenni olyan könnyen a lendületvételt mert ö képes a testcentrumát folyton közel tartani a centrális helyzethez a lécek fölött, ebből csak kicsit kell kitérnie a lendületvételhez. A kezdő és közepes síző számára ez elérhetetlen, mert minden kanyarív előtt inkább hátrahagyják testüket, mint előreküldenék. Mégis majdnem minden sítanár mellékesnek ítéli meg a húzóerős lécirányítás és a lendületvétel tudatosítását és tanítását. Valamilyen módon túl kis fontosságot adnak a test szerepének a síelésben és túlzottan nagy szerepet osztanak ki a sílécek számára, noha tudjuk, hogy a test tömege többször nagyobb mint a lécek és a lábak tömege együtt. Illene tudnunk, hogy ha túl rövid a lendületvételünk, akkor az élezés hatására tolóerővel történő igen jelentős gyorsulást fogunk kapni, aminek következménye a pánik, egyensúlyvesztés, térdcsavarodás.
A fenti két példa rámutat arra, hogy a modern metódus feláldozza a klienseink biztonságos síelését, magabiztosságát, fokozatos tanulását egy magasabb cél elérése érdekében (karcolásos kanyarív) amit sajnos a legtöbb kliens talán soha nem fog elérni, esetleg pont azért, mert a modern tanítási módszer túl nagy akadályokat állít elé.
A síelés mai legmodernebb tanítási rendszere tulajdonképpen csak egyetlen lépcsőfokot tartalmaz. Az elképzelés az, hogy csak egy helyes síelés van, ha optimálisan ki szeretnénk használni a lécek formáját, a gravitációs és a centrifugális erőt a sípályán. Ez a természetes mozgássor, amit már kezdettől fogva tanít a sítanár. Persze a kezdők számára van valami kisebb bevezetés, de ezen mihamarabb túl szeretne jutni a sítanár. Innentől kezdve nem kell sokat magyarázkodni. Az ember bemutat és elmagyaráz különböző részleteket, kicsit innen, kicsit onnan, és egy idő után majd összeáll a kép, majd rájön a tanuló síző a lényegre és egyből a karcolásos sítechnikában köt ki. Az amerikai Harald Harb kezdte ezt a módszert körülbelül tizenöt évvel ezelőtt, amit ö PMTS, technikának és „Direct Parallel” tanításnak nevez. Nagyon jól hangzik az ötlet. Van esetleg probléma ezzel? Véleményem szerint, ez egy nagyon rossz stratégia kezdő és közepesen síző kliensekkel. Viszont, ha valaki már képes a karcolásos kanyarokra, akkor ez a módszer nagyon jó. Mondhatjuk tehát, hogy a modern sítanítás feltételezi, hogy a klienseink képesek pontosan beállítani a helyes lécnyomást a síléceiken és képesek az elegendő lendületvételre a lécek kanyaríve előtt. Sőt a legjobb, ha már karcolásos kanyarokat is jól el tudnak végezni. Ezeknek a feltételeknek azonban nem felel meg a legtöbb síelni tanuló.
Egy alacsonyabb nívón síelő számára a félreértések valószínűsége hatalmas. A sítanár ad egy tanácsot, de nem mondja el a feltételeit a tanácsnak, mert erre mondjuk már nincs idő. Például: „nyomd le a síléceket a hóba, ha lassabban akarsz haladni”. A kezdő síző, aki hátradőlve sízik, valószínűleg be fog gyorsulni ettől a művelettől, ha meg meri csinálni. Mondhatjuk, hogy az ő szintjén fordított az eredmény mint amit a sítanár elképzelt.
A másik következménye a mai tanítási módszernek az, hogy a sítanárok könnyedén kiteszik a tanulóikat nehézségeknek, amiket a kliensek nem fognak tudni kezelni, megijednek, pánikba esnek, nagyokat esnek, megfájdulnak a térdeik stb. A legtöbb kezdő nagyon nehezen fog tudni összehozni egy jó síelést még a könnyebb pályákon is, sok éven át küzdve az elemekkel. Erre is van példám, visszaérve az ívbelső léc problémájára. Az a mostani elképzelés (megkérdeztem), azért jó hagyni, hogy az ívbelső lécen kezdjen fordulni a kliens, mert úgyis át fog magától menni a terhelés az ívkülső lécre a kanyarív során. Ennek a taktikának a következményei szerintem nagyon komolyak és veszélyesek. Az ívbelső léc túlterhelése az apex közelében nagy veszélyeket rejteget, és ha a kliens nincs erre felkészülve akkor sok eséssel, térdkicsavarodással és egyensúlyvesztéssel fog majd megfizetni érte. Szerintem téves az a feltételezés, hogy magától átmegy a testsúly az ívkülső lécre a bekormányzás végére már egy kezdő síelőnél is. Ebben nagy tapasztalatom van, bátran merem állítani. Mivel az ívbelső léc pont a test alatt van, vagy legalábbis sokkal közelebb van a testhez mint az ívkülső, minden kezdő, rá fog erre terhelni és ha ezt megteszi akkor könnyen el is fogja veszteni az egyensúlyát. Ha ki akarja kerülni ezt, akkor vagy tehermentesítenie kell az ívbelső lécet, vagy szétcsúsztatni a két lécet egymástól. Ha ezek a manőverek nem sikerülnek akkor elveszti az egyensúlyát. Ennek vannak még egyéb következményei: a lassú továbbfejlődés, a sok szorongás, bizonytalankodás, pánikszerű félelem a kanyaroktól és a meredekebb pályáktól. És mit nyer egy kezdő vagy közepesen síző azon, hogy az ívbelső lécét aktiválja és terheli a kanyar bekezdésénél? Mire jó ez tulajdonképpen? Érdemes összehasonlítani a rizikót a nyereséggel egy kezdő vagy közepes síző szempontjából.
Még ide tartozik az a stratégia, hogy a sítanár nem ad egyéni tanácsokat, csak általánosságban magyarázza a helyes síelést. Ez nagyon jó ha a kliensek már képesek a karcolásos kanyarívekre. Innentől kezdve, már sokféle módon fejleszthetik és kialakíthatják síelésüket. Viszont azok, akik még nem képesek a karcolásos kanyarívekre azok csak zavaros elérhetetlen célokat fognak itt megtanulni az esetleges jövő számára, számukra ez a tanítási módszer nem vezet egy fokozatos tanuláshoz, hanem nagyon sok gondot és problémát okoz.
Az én elképzelésem egészen eltér ettől a stratégiától. Úgy gondolom, hogy ez az egylépéses módszer nincs tekintetettel arra, hogy hogyan tanul meg az ember új dolgokat. Minden kezdő, legyen az gyerek vagy felnőtt, kezdetben hirtelen, gyors, durva, erőteljes mozdulatokat fog végezni. A sítanároknak úgy kellene felépíteniük a tanítást, hogy egy ilyen mozgásmódot maximálisan ki tudjanak használni és ezt onnan tovább tudják fejleszteni logikus lépésekben. Úgy is mondhatnám, hogy nem a tanulónak kéne megtanulni alkalmazkodni a síoktató módszereihez, hanem minden síoktatónak alkalmazkodnia kell a kliensei módszereihez és lehetőségeihez és ebből kiindulva építeni a személyre szabott helyes sítechnikát.
Javaslatom: osszuk fel a tanítást három különböző nívóra, nehézségi fokra. Ez nem újdonság. Volt ez így azelőtt. A kezdőket tanítsuk meg az egyenes siklás követelményeire és a hóeke kanyar alapjaira. Úgy gondolom, hogy ilyen módon már néhány sióra után önállóvá válhat a tanuló a legkönnyebb pályákon, mert biztonságosan le fog tudni jönni rajtuk. Elkerüljük a legtöbb félreértést, a félelmeket, a pánikot, az esések legtöbbjét. Nagyobb felelősséget tudunk vállalni a tanulóink biztonságáért. De van itt még valami nagyon fontos. Az ember nem tud úgy tanulni effektíven, hogy sok dologra kelljen odafigyelnie egyszerre. Egy síkanyar bonyolult. Nem lehet csak úgy kiszedni belőle egy akármilyen részletet és azt külön gyakoroltatni, mert ebből nem biztos, hogy össze fog állni egy teljes kanyar. A fokozatos tanulással viszont elérhetjük ezt a célunkat is. Bizonyíthatjuk tanulóinknak, hogy a síelés kellemes, nyugodt és biztonságos is lehet tudatos tanulással. Az alapnívóhoz nem kell más, csak durva mozdulatok. Nem kezdünk el párhuzamos kanyarokat tanítani, amíg le nem teszteltük, hogy klienseink rászoktak a húzóerővel történő lécirányításra az egyenes siklásnál és a nyomáskülönbségek beállítására a hóeke kanyaroknál.
A közepes nívón már a párhuzamos sodródásos kanyarokat tanuljuk, kombinálva az oldalra történő sodródással. Tudatosan dolgozunk a legfontosabb részleten, a lendületvételen, ami megadja a húzóerővel történő lécirányítást a kanyarív bekezdésénél. Egy jó lendülettel beindított sodródásos kanyar elegendő a nehezebb kék és a piros pályák legtöbbjére. Még itt is az ívkülső lécen végezzük el a kanyarívet. Nem kezdünk bele a karcolásos kanyarok tanításába amíg le nem teszteltük a sodródásos kanyarokat „braquage”-kanyarokkal.
A harmadik fokon fokozatosan finomítsunk a tanulóink mozdulatain, egyensúlyán, egyre közelebb tarjuk testünket a centrális helyzethez a sílécek fölött. Már elvárhatjuk a tudatos, finom mozdulatokat a tanulóinktól. Itt tanítjuk a karcolásos sízést, a különböző carving kanyarokat, és csak akkor kezdjük tanítani a nehezebb buckákat, mély-hó sízést, ha már jó rövid karcolásos kanyarokat képesek a klienseink elvégezni.
Persze vannak hátrányai is ennek a stratégiának. Úgy gondolom azonban, hogy a hátrányok inkább a sítanárok részére lesz probléma.
Például nem elégedhetünk meg csak azzal, hogy ügyes síelők vagyunk és bemutatjuk a szép karcolásos kanyarokat. Folyton figyelembe kell vennünk a különböző fontossági sorrendeket, hogy helyes tanítási sorrendet állítsunk fel minden nívón. Fogunk találni olyan tanácsokat amik egy alacsonyabb nívón érvényesek, a magasabb nívón pedig a tanács ellentettje lesz a használható. Ez szerintem csak akkor okoz problémát, ha nem vagyunk tudatában ennek a ténynek. Több analízisre lesz szükségünk, többet kell gondolkoznunk, több személyre szabott tanácsot kell tudnunk adni. Úgy is fogalmazhatnám ezt, hogy a tanítás így nehezebb lesz, de a tanulás sokkal könnyebb és szerintem ez kell, hogy a fő cél legyen.
A fentiek csak a kezdete azoknak a részletnek és következményeknek amik ebből származnak. Szeretném elmondani, hogy nagyon sokat gondolkodtam, adatokat gyűjtöttem és ezeket feldolgoztam amennyire tudtam. Mindez egy könyv megírásához vezetett, amit kezdők és bizonytalan síelők számára írtam, de meggyőződésem, hogy sítanárok számára is érdekes lehet, ha másért nem, hát azért, hogy megkritizálhassák a tartalmát. A könyv teljesen ingyenes pdf formában és letölthető a következő honlapon: https://alpesisizes.wordpress.com/
Feladó:  sielo janosFérfi
Dátum: 2019.02.10. 08:55
(Üzenetazonosító: 204628)
sielo janos Hozzászólások: 29
Regisztrált: 2018.11.17.

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!

Feladó:  LackóFérfiProfi síelő
Dátum: 2019.02.08. 12:20
(Üzenetazonosító: 204576)
Lackó Hozzászólások: 3067
Regisztrált: 2005.01.08.
57 síterepet értékelt
BEMUTATKOZÁS

A sítanulás egy folyamat, nem lehet benne lépcsőfokokat megkülönböztetni, nem lehet szétválasztani a hóekeívelést és a párhuzamos lendületeket.

"Mikor lenne optimális elkezdeni oktatóval tanulni a párhuzamos kanyarodást?"

A legelső pillanatban, amikor lécre áll. Ott kezdődik az út, amelyik a párhuzamos lendületek felé visz. Ha rossz hóekét, rossz mozgást gyakorolt be, akkor az oktatóval ugyanúgy a legelején kell újrakezdeni, csak úgy már nehézkesebb lesz kicsit.

"Hol lehet az a szint saccperkábé, amikor a hóekéző síelés már nem növeli a hasznos tapasztalatot?"

Sehol. Mindig növeli, ha az a hóeke technikailag jó. Profi sízők, versenyzők is végeznek hóekés gyakorlatokat. A jól megsíelt hóeke nem valami átlépendő, elfelejtendő kényszermegoldás, hanem egy nagyon hasznos sítechnika.
Persze ha egy hóeke rossz, akkor az idők végezetéig gyakorolhatja a tanuló, nem fejlődik tőle, nem tud továbblépni.
Feladó:  FuxosFérfiProfi síelő
Dátum: 2019.02.08. 08:40
(Üzenetazonosító: 204559)
Fuxos Hozzászólások: 60
Regisztrált: 2016.02.11.
11 síterepet értékelt
BEMUTATKOZÁS

Maximálisan egyetértek Bubek67 sítárssal. Tavaly tanítottam meg egy fiatalembert sielni. Ekére csak annyit, hogy a sífelvonónál meg tudjon állni. Ötödik nap úgy jött le a feka pályán, hogy öt percig veregettem a vállam. :)
Feladó:  Bubek67
Dátum: 2019.02.08. 07:23
(Üzenetazonosító: 204557)
Bubek67 Hozzászólások: 37
Regisztrált: 2008.11.10.
BEMUTATKOZÁS

Szia! Javaslom, hogy keress fel egy jo oktatot es eveket takaritasz meg. Nagyon fontosak a jo alapok es mar az otodik oraban kell parhuzamos lecvezeteseel kanyarodni. A hoeke nem a cel, hanem egy eszkoz, nem azzal kell kezdeni, de ez egy nagyon hosszu litania lenne. Udv!
Feladó:  sielo janosFérfi
Dátum: 2019.02.08. 06:47
(Üzenetazonosító: 204555)
sielo janos Hozzászólások: 29
Regisztrált: 2018.11.17.

Tegyük fel, hogy van egy felnőtt, aki 5 óra alatt belejött a hóekés kanyarodásba. Mikor lenne optimális elkezdeni oktatóval tanulni a párhuzamos kanyarodást? Hol lehet az a szint saccperkábé, amikor a hóekéző síelés már nem növeli a hasznos tapasztalatot? 10 óra síelés? 50 óra? Érdemes már a mostani szezonban elkezdeni?

laponként: összesen 7, rendezés:
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 93 vendég és 9 regisztrált felhasználó látogatja.