Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Olimpiai kvalifikáció után újabb kihívások

2013.11.07. Gémes Renáta

Olimpiai kvalifikáció után újabb kihívások Berecz Anna, alpesi sízőnk mozgalmas felkészülést vállalt be egy sikeres Universiade és téli olimpia érdekében. Az Alaszkában tanulmányait folytató versenyző Chilében indult nemrégiben, és hamarosan újabb feladatok várják az egyetemen, majd a Téli Universiádén, és februárban a Téli Olimpián.
Anna összefoglalta az elmúlt hónapok történéseit, és beszámolt céljairól is, melyeket a következő szezonra tűzött ki maga elé:

"A nyár elég mozgalmas volt. Júniusban repültem haza Budapestre. Otthon kondiztam hat héten át, majd augusztus elején lerepültem Chilébe, hogy edzek és versenyezzem. Sikerült a Síszövetség - főleg Kovács Barna szövetségi kapitány révén - a chilei szövetséggel kapcsolatba lépni, akik megengedték, hogy velük edzek, amíg ott tartózkodom. Gyakorlatilag örökbe fogadtak öt hétre, segítettek a technikai dolgokban, és az utazásban is. Jó tudni, hogy szövetségek és országok között létezik ilyesfajta barátság, és hogy nemzeti hovatartozástól függetlenül tudunk egymásnak segíteni. Remélem, hogy a jövőben viszonozni tudom majd ezt a szívességet.

Az egy hónap Chilében inkább versenyzéssel telt, mint sem edzéssel. Rögtön a mély vízbe vetettem magam, és leutaztam a chilei csapattal Argentínába. Ez talán nem volt a legoptimálisabb a fejlődésem szempontjából, mert már jó ideje nem álltam lécen, és jó lett volna a technikámon dolgozni, de mivel teljesen egyedül voltam, csak így tudtam megoldani, hogy edzői felügyelet mellett tudjak síelni.
Végülis a versenyzés is jó edzésnek bizonyult, és hozzászoktam valamelyest az új óriás-műlesikló lécekhez. A gyors számokban is sikerült magamat az Olimpiára kvalifikálni, úgyhogy összességében megérte lemenni Chilébe.
Szeptember elején visszajöttem Alaszkába, ahol megint csak kondizom, és úgy gondolom, hogy jó formában vagyok. A héten elrepülünk Coloradóba edzeni, amit már alig várok.
Utána még két hétig Alaszkában leszek, levizsgázom mindenből, és december 8-án repülök haza, hogy részt vegyek az Universiádén, Olaszországban.
A karácsonyt otthon töltöm majd, és 27-én megint visszajövök Alaszkába.
Az Olimpia előtt még itt az Államokban versenyzem, de még nem tudom pontosan, hogy mikor utazom Szocsiba.

Az egyetem egyébként jól megy még úgy is, hogy mellette edzek és dolgozom. Két szakot végzek (Pszichológia és Német-Francia), de a pszichológiát hamarabb be tudom majd fejezni, mint vártam.
A professzorok nagyon megértőek, és támogatnak mindenben. Persze az is segít, hogy kitűnő az átlagom."
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE