Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Erre figyeljünk a téli gumi kiválasztásakor

2021.10.19. (x) szponzorált cikk

Sok téli gumi idő előtt elhasználódik, ami azt jelenti, hogy gyakran kell majd újat venni. Mivel nem pár ezer forintos költségről van szó, így nagyon fontos, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a helyes használat érdekében. Az egyik szempont az abroncsok belső nyomásának az ellenőrzése, amihez először ki kell pakolnunk a csomagtartóból. Valójában minden felesleges kiló számít, minden bent hagyott üveg, táska, szék vagy esernyők hada ahhoz járul hozzá, hogy gyorsabban kopjanak az abroncsok.

Ha nem akarunk gyakran cserélni, akkor figyeljünk a futómű megfelelő beállítására is, főleg, ha érezzük, hogy az autó erősen rázkódik. A felfüggesztés és a lengéscsillapítók szintén hatással vannak az abroncsok élettartamára, valamint a biztonságos vezetés miatt is fontos ellenőrizni. Emellett jó, ha megpróbáljuk kikerülni a nagyobb kátyúkat, valamint kerüljük el a patkázásokat is. Az abroncsok használat nélkül is fokozatosan öregednek, ne rontsunk tovább a helyzeten. Innentől kezdve csak azt kell eldönteni, hogy milyen legyen a következő téli gumink.

Széles vagy vastag?

A széles és vékony téli gumik különböző tulajdonságokkal bírnak, úgyhogy elsőre nehéz eldönteni, hogy melyik illeszkedik a szükségleteinkhez. A széles gumi előnye, hogy váratlan helyzetben is irányítható marad, valamint rövidebb fékutat eredményez. Megszokhattuk, hogy a dolgoknak nemcsak előnye van, ami a széles gumikra is igaz. A széles abroncs nagyobb külső átmérőt jelent, tehát az oldalfala alacsonyabb marad, ami megnehezíti az úthibák elkerülését. Az sem utolsó szempont, hogy többet fogyasztanak az átlagnál.

Akkor marad a keskeny gumi? Sajnos a válasz sosem ilyen egyszerű, bár a keskeny abroncsnak is megvan a maga előnye. Az egyik ilyen, hogy jobb a vízelvezetése, így csak akkor kell félnünk a csúszástól, ha nagyobb sebességgel haladunk. Eredetileg minden járműre 2-3 méretet engedélyeztetnek, úgyhogy az új garnitúra megvásárlása előtt ellenőriznünk kell ezeket. A legtöbb szakember egyetért azzal, hogy nyárra szélesebb, télre pedig vékonyabb abroncs való.

Mennyire fontos a márka?

A megfelelő autógumi kiválasztása azonban így is relatív marad, mivel amit az egyik autós imád, azt a másik utálni fogja. Nemcsak az autók térnek el egymástól, hanem a vezetők is, amit a széles gumiabroncs piac sem könnyít meg. Mindig vegyük figyelembe, hogy a téli guminak nemcsak a hóban kell jól teljesítenie, hanem az ónos esőben és a jégben is. Magyarországon decembertől februárig szoktunk havat várni, de egyre többször kapunk márciusi vagy áprilisi meglepetést. A mostani telekre inkább a hideg és a jég jellemző.

Nagyon lényeges szempont az autónk teljesítménye is. Azt szokták mondani, hogy prémium autó mellett ne elégedjünk meg a gazdaságos kategóriával, ahogy középkategóriás autóhoz sem muszáj a legdrágább gumit megvennünk. A felhasználói tapasztalatok azt mutatják, hogy a Pirelli minden kategóriában megállja a helyét, úgyhogy nemcsak a városi utazásokhoz, hanem a hosszabb és nagyobb tempóval megtett utakhoz is ajánlott. Csak azt kell kiválasztani, hogy melyik Pirelli abroncs mellett tesszük le a voksunkat.


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE