Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

10 ezer síelő nyitotta meg a szezont a Három-völgyben

2021.11.20. Bata Attila

Szombaton megkezdődött a síszezon a francia Három-völgyben is. Ezúttal az Alpok legmagasabban található üdülőfaluja Val Thorens (2300 méter) indította be a lifteket. Akár az üzemelő liftek számát, akár a vendégek számát nézzük, erősen indítottak a franciák.
Még a járvány előtti békeidőket is felülmúlta a hétvége. Val Thorens szokás szerint november második felében kezdi meg a szezont, és már az első hétvégén rendszerint sok pályával és üzemelő lifttel. Könnyű nekik, hiszen a pályák 99%-a 2000 méteres magasság felett fekszik. Az első hétvégén az összes lift (31 db) kétharmadát már üzemeltették. A 150 kilométernyi pálya 35%-a már síelhető volt. Azt is vegyük figyelembe, hogy itt nem voltak nagy havazások, a pályákon "viszonylag vékony" (20-40 cm) a hóréteg. A nyitáshoz három héttel ezelőtt kezdtek el hóágyúzni.
Nyitás előtt 2 nappal
A síelők pedig csak jöttek és jöttek. A tömeg ellepte a síterepet, ebben szerepe lehetett az időjárásnak vagy annak, hogy már sokan ki voltak éhezve egy jó kis csúszásra. Itt például 20 hónapos kényszerszünet után indultak be a síliftek, amelyek tavaly nem üzemelhettek a síszezonban.

Az első napon közel 10 ezren keresték fel a síterepet. Az üzemeltetők ötezer síelőt vártak az első napra. Ennyi síelő még a "régi szép időkben" sem nagyon gyűlt össze a nyitásra. Még inkább elégedettek lehetnek a szállásadók, ahol a korábbi - sikeres- szezonokhoz képest is 30-35%-al emelkedett a foglalások száma a mostani időszakban.

Franciaországban eddig a Tignes gleccseren lehetett síelni, hozzájuk csatlakozott most Val Thorens, valamint a hét elejei nagy havazásból profitáló Montgenèvre, ahol csak hétvégére nyitottak ki. Jelképes, de említsük meg, hogy a Pireneusokban Porté-Puymorens síterepe egy 300 méteres kezdőpályát és egy korongos liftet is beüzemelt.

Franciaországban jelenleg nincs korlátozás a síterepeken. A síelőknek a sorokban maszkot kell viselniük, de semmilyen igazolást nem kérnek a síbérlethez. Amíg a napi friss fertőzöttek heti átlaga nem éri el a 200-at, addig itt nem kérik a zöld kártyát. Amikor november elején erről beszámoltunk, akkor tartottak 60-nál, azóta ez a szám megduplázódott, most érték el a 120-as határt.

Konkrét országos szabályozás még nem lépett életbe. Maguk a síterepek is sürgetik a kormányt, hogy minél előbb reális és világos rendelkezésekkel szabályozzák egyrészt a síelők kötelezettségeit, másrészt az üzemeltetés feltételeit.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE