Menü ≡

Tignes: elkezdődött a síszezon Franciaországban is!

2021.10.16. | Szerző: Bata Attila
A hétvégén újabb ország került a térképre, ahol már síelni lehet. Az osztrák, svájci, olasz és skandináv pályák után újabb síelő nagyhatalom, Franciaország indította be az első lifteket. A franciák vélhetően síelésre kiéhezve várják az idei szezon, hiszen tavaly nem üzemelhettek a síliftek.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
Október 16-án, szombaton kezdődött a francia síszezon, szokás szerint ismét a Tignes feletti Grande Motte gleccseren, ahol a tavalyról betárazott és már szétterített kb. 10 ezer köbméternyi hó segítségével lehetett a pályákat síelhetővé varázsolni.

A múlt hét óta már itt gyakorolt a francia válogatott is. A pályák minőségével nagyon elégedettek voltak. A pályák még kissé rövidek, de így is kb. 40 másodperces szlalom pályákat tudtak tűzni, amely már majdnem eléri a versenyek hosszát.

Mostantól a havazásban kell bízni, hogy egyre hosszabb és egyre több pályát lehessen megnyitni. A múlt héten hullott kb. 20-30 centiméter és jöhet a többi, hiszen november 13-ra hirdették meg a helyi versenyt (Grande Motte Derby), ahol már 1300 méter szintkülönbségen versenyezhetnek a háromfős csapatok. A Tignes-Val d'Isère síterület megnyitását november 27-re tervezik.
Nyitás előtti készülődés
A második francia gleccser, Les 2 Alpes, szintén szokás szerint, október 23-án nyit. Itt az őszi iskolai szünetben, november 7-ig tartanak nyitva, aztán november 27-ig bezárnak.

Az első, nem a gleccseren található francia síterep, Val Thorens, várhatóan november 20-án nyit, de az előző évek tapasztalatai alapján egy korai és nagyobb hóesés után a kisebb francia síterepek már néhány pályát korábban megnyithatnak.

Franciaországban az első síelős hétvégén biztosan nem kell uniós digitális covid igazolás (zöld kártya, vagy a francia rendszerben pass sanitaire) a síeléshez. A tervek szerint egész szezonban nem kérnek majd covid igazolást a síeléshez, az erről szóló döntés késik, a legfrissebb információ szerint október 20-án várható. Ezzel szemben kérnek igazolást a határátlépésnél, a szállásokon és a vendéglőkben.
Szólj hozzá, legyél az első!
h i r d e t é s
h i r d e t é s
#Covid infók síelőknek Utasbiztosítás Covid fedezettel FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
SÍELŐK NAPTÁRA »