Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Rászálltak az osztrákokra a doppingellenőrök?

2006.02.20. Bata Attila

A Téli Olimpián résztvevő osztrák csapat vezetői hevesen tiltakoztak a szervezőbizottságnál, mivel a doppingellenőrök és a rendőrök többórás razziát tartottak az osztrákok szálláshelyén - éjfél után. Az olasz szervezőket főleg a sífutó és biatlonos sportolók érdekelték, amikor bejelentés nélkül legalább 10 osztrák sportolót köteleztek vizsgálatra ebben a szokatlan időben, olyanokat is, akikre reggel már verseny várt.

Nos a 4x10 kilométeres versenyben induló osztrák váltót megzavarhatta a szokatlan éjszakai program, mert a másnapi versenyben az utolsó helyen végeztek. Még azt sem mondhatjuk, hogy futottak be, mert a váltó harmadik tagja már egy kör hátrányban volt az akkori éllovassal szemben és a szabályok értelmében kizárták őket, így a befejező embernek már el sem kellett indulnia.

Az egész akció oka, hogy Torinóba érkezett valaki, akinek nagyon nem kellett volna: Walter Mayer és a doppingellenőrök szerint találkozott a csapat tagjaival. Mayer az osztrák sífutók edzője volt és az előző olimpián egy mini-laboratóriumot találtak a szállodai szobájában, köztük vértranszfúziós eszközöket, és ezért tíz éves eltiltást kapott. Így még a következő olimpiát is ki kell hagynia. Az szervezők feltételezik, hogy továbbra is erős a kapcsolat a versenyzők és Mayer között.

Az olasz Gazetta dello Sport arról írt, hogy az osztrákok zacskókat dobáltak ki az ablakon a razzia alatt, amit a rendőrök észrevettek és számos fecskendőt és gyanús anyagokat találtak. A szállodában tartózkodó 50 osztrák versenyzőt és edzőt mintegy 30 rendőr kutatta át. Olaszországban 2000-ben fogadták el az európai viszonylatban az egyik legszigorúbb doppingellenes törvényt. A vétkeseket akár hat év börtönre is ítélhetik.

Mayer állítólag azonnal kocsiba ült és megpróbált hazautazni, de a rendőröknek sikerült megállítani őt, de csak blokád segítségével, ahol Mayer két rendőrautót is összetört, majd megtagadta, hogy belefújjon az alkoholszondába. Az olasz sajtó továbbá azt is állítja, hogy az osztrákok több biatlanost is visszaléptettek a keddi versenyektől és azonnal hazaküldték őket Ausztriába, miközben a lapok azt is tudni vélik, hogy a rendőrök számos fecskendőt, vérkészítményt, és doppingolást segítő műszereket és mérőeszközöket foglaltak le.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE