Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Osztrák siker a hétvégi karintiai alpesi síversenyen

2007.12.11. Bata Attila

Osztrák siker a hétvégi karintiai alpesi síversenyen Vasárnap ért véget a férfiak alpesi VK versenye Bad Kleinkirchheim síterepén. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a verseny kivételes eseménynek számított Karintiában, hiszen tizenöt éves szünet után tette tiszteletét újra a férfi elit az egykori olimpiai bajnok "Ferenc császár", azaz Franz Klammer birodalmában.

A szervezők tényleg hihetetlen munkát végeztek, hiszen természetes hó nélkül kellett megrendezniük a régóta várt hétvégi versenyeket. A hetek óta tartó hóágyúzás és a szakértelem meghozta gyümölcsét és versenyre alkalmas pályát varázsoltak a barnás-zöldes hegyoldalak közé. Mintha Holle Anyó is megenyhült volna egy kicsit, és a verseny kezdetére néhány centi hóval jutalmazta a hősies rendezőket. Ettől a havazástól jelentős változás nem következett be a hóviszonyokban, de a környékbeli hegyek legalább egy napra befehéredtek.

A versenypálya Benjamin Raich
Szombati győztesek

A verseny nem úgy indult, ahogy az osztrákok eltervezték. Az első napon dobogóra sem tudtak állni. A két olasz, Blardone és Mölgg végzett az élen, és mögöttük még az amerikai és egyben "tiszteletbeli magyar" Ted Ligety is beért a hazaiak nagy kedvence Raich előtt. Ligety örült a harmadik helyének, és annak a ténynek, hogy az alpesi sí magyar rajongó fokozott figyelemmel követik eredményeit. Amikor szóba került egy esetleges magyarországi látogatásának esélye, cinkos mosollyal az arcán annyit ígért, hogy amint komoly síversenyt rendeznek kishazánkban, feltétlenül itt lesz.

Ami nem jött össze az osztrákoknak az első napon, az sikerült vasárnap. A műlesiklás első futama után már a pitztali Benjamin Raich vezetett. Sokaknak komoly gondot okozott a meredek és néhol nagyon jeges pálya. Sorra estek ki a nagy nevek az első futamban, köztük Bode Miller is. A második futam végén csak az volt a kérdés, hogy Raich képes lesz-e megbirkózni az esélyesség terhével, ami eddig nem volt erőssége. Nos, a hazaiak kedvence káprázatos második futammal örvendeztette meg rajongóit, és még az előnyét is növelni tudta üldözőivel szemben.

Ezzel Raich harmincadik VK győzelmét aratta, amellyel megelőzte a 29 győzelemig jutó honfitársát, Eberhartert. Már csak az 55 győzelemmel álló Hermann Maier előzi meg őt az osztrákok közül. Raich a szombati verseny után még a svájci Daniel Albrecht mögött állt az összetettben, de vasárnapi győzelmével átvette a vezetést az összetettben is. Jelenleg 73 ponttal vezet Albrecht előtt.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel OTP Birkenhof csillagcsillagcsillagcsillag
A több mint harminc éve üzemelő szálloda, mely nevét az udvarban álló nyírfákról kapta, évről évre új arcát mutatja Vendégeinek. Magyaros vendégszeretet osztrák környezetben - ez a titok nyitja. Legközelebbi sípálya: 300 m.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Kirchheimerhof csillagcsillagcsillagcsillagSuperior
Abszolút pályaszállás a gyerekliftek mellett. Saját wellness részleg mintegy 2.500 m²-en, melynek szolgáltatással: kültéri fűtött medence, uszoda, pezsgőfürdő, különféle szaunák, gőzkamra, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Ferienhäuser Tröster
Komfortos apartmanok a Bad Kleinkirchheim-i sípálya közvetlen közelében, gyönyörű rálátással a városra. Gyaloglásnyi távolságra található a sípálya, a városközpont és a termálfürdő. Csak heti turnusokban foglalható!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.