Cseh-szlovák harc a chopoki síközpontért

2008.06.24. Bata Attila

Cseh-szlovák harc a chopoki síközpontért Új fejezet nyílt a magyarok által is kedvelt síközpont történetében. A biztos befutónak tűnő helyi nagyágyú, a J&T cégcsoport mellett bejelentkeztek a csehek is. A cseh Snowhill cég több sípályát üzemeltet Csehországban, de vannak román és bosnyák síterepei is. Hamarosan sor kerül a döntésre.

A Snowhill kinőtte Csehországot, hiszen az ország adottságai miatt végesek a lehetőségek, ezért külföldi befektetések után néztek. Csehországban hat síterepet üzemeltetnek, tavaly összesen 130 millió cseh korona bevételük volt hazai pályán, de síterepet üzemeltetni kétezres hegyek nélkül nem egy hosszútávú befektetés, így érdekes befektetéseket eszközöltek az utóbbi hónapokban.

Először Romániában sikerült megszerezniük a Fogarasi-havasokban található síterep üzemeltetését, ahol többek között a helikopteres síelés is szerepel a kínálatban. A múlt héten pedig egy bosnyák síterep üzemeltetését szerezték meg maguknak.

Az egykori olimpiai helyszín, a jahorinai síterep felújítását közösen kezdik el a csehek és a bosnyákok. A Snowhill 50 millió eurót költ majd a síterep modernizálására, és a szarajevói önkormányzat is hozzájárul majd a költségekhez, igaz kisebb mértékben. Ebbe a terjeszkedési folyamatba illeszkedik bele a jasnai síközpont is, itt azonban nagyon kemény ellenfélre akadtak.

A J&T igazi nagykutya a szlovák pénzvilágban. Múlt héten még a szlovák pénzügyminiszter is botrányba került, mert a monacói jachtukon találkozott velük és korábban "állítólag" kifecsegett nekik néhány bizalmas információt. A cég jelenleg is érdekelt a Tátralomnic környéki sípályák üzemeltetésében, a környék teljes felújítására vonatkozó nagyszabású terveiket már korábban bemutattuk.

Sajtóhírek szerint a döntés hamarosan megszületik, bár az erőviszonyokat tekintve kisebb meglepetéssel érne fel, ha a cseheknek sikerülne elhappolniuk az üzletet a szlovákok elől.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
AKCIÓK (3)
Wellness Hotel Repiská csillagcsillagcsillag
Wellness hotel egy fenyőerdő közepén Chopok-észak sípályáitól 3 km-re. 56 felújított szobával, wellness részleggel, fintesz teremmel és étteremmel.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Grandhotel Jasna csillagcsillagcsillagcsillag
Chopok észak egyik "legleg" szállodája közvetlenül a sípályák mellett, 50 méterre a kabinos lift állomásától! 1-4 fős szobák standard és deluxe felszereltséggel. Wellness: medence, szaunák, gőzfürdő, kültéri melegvizes jacuzzik!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Záhradky apartmanok
Egyszerűen berendezett apartmanok a Chopok északi oldalán, a Záhradky állomásnál találhatóak, karnyújtásnyira az innen induló 2db hatüléses lifttől: A házban 3db 2-9 fős "retró" apartman található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE