Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Annabergi újdonságok: zipline, hóágyúk és beléptető kapuk

2020.02.02. Bata Attila

A közeli alsó-ausztriai síterep az utóbbi években nagyon belehúzott a pénzköltésbe. Tavaly nyárra komoly attrakciót építettek, de azért még télre is jutott a pénzből.
Annaberg a tavaly előtti szezonban kb. 2 millió euróból új víztározót épített. Addig egy 20 ezer köbméteres tározóból gazdálkodtak. Ehhez épült az 50 ezer köbméteres víztározó, amelynek segítségével a pályák 75%-át három napon belül be tudják havazni.
Így néz ki a zipline
A tavalyi nyár nagy slágere a zipline, vagyis átcsúszás egy drótkötéllel. A kb. 1,6 millió euróból épített adrenalin bombán akár 120 km/órás sebességgel is lehet repeszteni, nagy siker lett. Sajnos, csak október elején sikerült átadni ezt a látványosságot, így a nagy forgalomra még egy kicsit várni kell. Természetesen a zipline csak jó időben üzemel, télen zárva tart, a nyári szezon 2020 májusában kezdődik.

Az idei téli szezon fejlesztéseire is jutott még 200 ezer euró. Ebből 65 ezer ment a más síterepekről is ismerős Skidata belépőkapuk kiépítésére. További 60 ezret költöttek újabb hóágyúkra, így már összesen 69 hóágyúval fogyaszthatják a két víztározó 70 ezer köbméteres kapacitását. A hóágyúzás üzemeltetése további 30 ezer, a wifi hálózat kiépítésére a liftállomásoknál és a vendéglőknél újabb 10 ezer euróba került. Szintén 10 ezer euróba került a Reidl IV húzólift melletti hullámpálya (Waverun) átépítése. És ha valaki a hiányzó 25 ezer euró sorsára is kíváncsi, azt a síterep informatikai fejlesztésekre költötte.
A hullámpálya (Waverun) látványterve
A hullámpálya (Waverun) látványterve
Tavaly a síterepet 100 ezer síelő kereste fel, a szezon december 7-én kezdődött és március 24-én ért véget. A januári osztrák hókáosz itt is éreztette hatását, néhány napra kénytelenek voltak bezárni. Az idei téli szezonra is hasonló látogatottságot várnak. Éves szinten pedig, a zipline várható nyári sikerének köszönhetően, több vendégre számítanak.
KOMMENTEK
- Marky - | 2020.02.02. 10:21
A zipline ára gyanús, ha tényleg ennyi, lesz nekem is a kertben :-)
Bata Attila | 2020.02.02. 12:07
Köszi :)
gyorshajtó | 2020.02.02. 17:13
Marky Neked jól mehet ha 1,6 Millió Euróért csináltatsz a kertedbe egy zipline-t. Szívesen elmegyek ha meghívsz a megnyitóra, a kerted sem lehet utolsó ha egy ilyenre akarsz költeni cca 500 Millát!!
Bata Attila | 2020.02.02. 17:27
gyorshajtó, közben javítottuk az összeget. Jóval kevesebb volt :)
gyorshajtó | 2020.02.04. 08:43
Batus áruld már el mennyi volt az a zipline hiába javítottátok a cikkben én még ma reggel is az 1,6Millió eurót látom!
"A kb. 1,6 millió euróból épített adrenalin bombán akár 120 km/órás sebességgel is lehet repeszteni"
Bata Attila | 2020.02.04. 08:58
1,6 euró volt 1,6 millió euró helyett
gyorshajtó | 2020.02.05. 18:46
Bocsánat így már értem 1,6 euróért jöhet az én kertembe is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
AKCIÓ
Junges Hotel Annaberg
Ifjúsági szállás Annabergben, a legközelebbi felvonótól és a nagyparkolótól 3 km-re. A házban összesen 108 férőhely van, 4 db kétágyas, 22 db négyágyas és 1 db 12 ágyas szobában. Minden szobához tartozik fürdőszoba WC-vel.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Magnus Klause csillagcsillagcsillag
Hotel Mariazellben, a Fő téren helyezkedik el, 250 méterre Mariazell-Bürgeralpe és kb. 3 km-re Gemeindealpe síterepétől. Igényesen berendezett egy- két és többágyas szobák reggelivel, vagy félpanzióval.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (3)
Aktivhotel Weisser Hirsch csillagcsillagcsillagcsillag
A szálloda Mariazell központjában, 150 méterre az új kiskabinos lifttől, 55 szobával, wellness részleggel várja Vendégeit. Egyágyas, kétágyas, családi vagy akár összenyitható szobák is foglalhatók, büféreggelivel vagy félpanziós ellátással.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE