Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Komoly fejlődés előtt a Balkán síterepei

2006.09.04. Bata Attila

Folytatódik az utóbbi években megkezdődött folyamat és egyre több pénz áramlik be a Balkán országainak síterepeire. Az eddig is látványos eredményeket produkáló bolgár és szépen fejlődő szerb síterepek után, Boszniában és Macedóniában is komolyan megindult a sípályafejlesztés.
Kopaonik
Kopaonik
h i r d e t é s

Lassan le kell számolni azzal a tévhittel, hogy kulturált és magas színvonalú síközpontok csak tőlünk nyugatra léteznek. Ha minden igaz, akkor néhány éven belül hasonló színvonalú szolgáltatásokat kapunk majd pénzünkért tőlünk délre is mint nyugatra. A fejlesztések első eredményei néhány helyen már most élvezhetőek, és egyelőre a nyugati áraknál olcsóbban.

Először a bolgár síterepeket érintette meg a modernizáció, és a mai Banszkó már közelről sem hasonlít az öt évvel ezelőtti önmagára. Az utóbbi években épített modern ülőliftek mellé még az idén újabb kettőt építenek, így továbbra is az egykori keleti blokk egyik legnépszerűbb síközpontjának számít. Az idén Borovec és Kartala (Blagojevgrad) is újabb liftekkel várja a síelőket.

Nagyszerű ütemben fejlődnek a szerb terepek is. Kopaonik már a magyar síelők között is egyre népszerűbb. A tavaly átadott három ülőlift után a Doppelmayr cég az idén újabb két felvonót épít a terepen. A két négyszemélyes lift a Duboka pálya mellé kerül. A legjobb hír, hogy az idei szezon kezdetére sikerül megtisztítani az eddig lezárt pályákat a fel nem robbant bombáktól és aknáktól, így több pálya is újra síelhető lesz, köztük a terep legjobbnak tartott pályája, a Krcmar.

A kilencvenes évek eleje óta üzemelő Stara Planina (vagy Babin Zub) síterepén és nagyszabású tervek születtek. Ha minden terv megvalósul, akkor egy 200 km hosszú pályarendszer épülhet ki néhány éven belül. Mindenesetre idén már elkészül a Doppelmayr első négyszemélyes ülőliftje és egy csákányos lift is.

Hároméves várakozás után végre idén júniusban megkezdődött közös görög-makedón vállalkozásban Macedónia legnagyobb síterepének építése a Mount Kozuf lejtőin. A 72 millió eurós beruházás befejezését 2008 nyarára ígérik. Az idén már elkészül egy hatszemélyes ülőlift és egy csákányos. Jövőre pedig három újabb ülőlift és két darab csákányos építése várható. Az óránkét 13 500 fős liftkapacitású makedón síterep célja, hogy versenyre kelljen a régió fentebb említett terepeivel, Banszkóval és Kopaonikkal.

Hamarosan részletesen is bemutatjuk az említett síterepek újdonságait.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel Putnik
Teljesen felújított, 4 csillagos szálloda Szerbia legnagyobb síterepén, 1200 méterre a legközelebbi ülőlifttől. Svédasztalos félpanziós ellátás, wellness részleg medencével és sokféle szaunával, valamint sok egyéb szolgáltatás.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Viceroy Kopaonik csillagcsillagcsillagcsillagcsillag
Exkluzív, közvetlen pályaszállás Szerbia legnagyobb síterepén, Kopaonikon. Szobatípusok a franciaágyas deluxe szobáktól kezdve egészen a 253 m2-es luxuslakosztályig, bár, 2 étterem, könyvtár, valamint kiemelt wellness szolgáltatások.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Hotel Junior csillagcsillagcsillag
Családias szálloda saját 400 m-es tanulópályával, Kopaonik új kiskabinos liftjétől 800 métere, kisbusz transzferrel. Félpanziós ellátás, a'la carte étterem, wellness részleg, disco, játszószoba szolgálja a vendégek kényelmét.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE