h i r d e t é s
Franz Klammer és Didier Cuche. A Streif urai! Ők ketten azok, akik négyszer is győzni tudtak minden idők legnehezebb, legkeményebb, legveszélyesebb versenyén a Hahnenkamm-lesikláson. Klammer 1975-ben, 1976-ban, 1977-ban és 1984-ben volt a leggyorsabb ezen a bődületesen nehéz pályán, míg Cuche 1998-ban, 2008-ban, 2010-ben és most szombaton nyerte meg a világ leghíresebb lesiklóversenyét.
Az atmoszféra tökéletes volt e történelmi diadalhoz: Cuche negyvenezer néző szeme láttára repesztett végig a pályán, 98 századdal volt jobb a második helyen záró amerikai Bode Millernél.
Didier Cuche öröme a célban | Fotó: Rolex / Stephan Cooper
„Úgy éreztem, nem tudom megnyerni a mai versenyt. A pálya felső szakaszán gondjaim voltak, ráadásul a botom beakadt a rajtházba, de minden köszönet megilleti a gyártómat, hiszen hihetetlenül gyors léceket adott alám” – mondta Cuche, aki a győzelem pillanataiban sem feledkezett meg az innsbrucki klinikán fekvő osztrák Hang Gruggerről, aki a csütörtöki edzésen szenvedett életveszélyes sérüléseket. – Mi mindig vékony jégen táncolunk, s ezekben a győzelmi pillanatokban is gondolnunk kell azokra, akik gondokkal, nehézségekkel küzdenek.”
Cuche ezzel az egy mondattal is érzékeltette milyen kockázatos „játék” is az övék. Nem véletlen, hogy Benjamin Raich, akit nagyon megviselt Grugger bukása, visszamondta szombati indulását. „Kitzbühelben csak akkor szabad elindulni a lesikláson, ha az ember teljesen fitt és egyben van. Én ezt nem mondhatom el magamról, inkább a vasárnapi szlalomra koncentrálok” – magyarázta Raich.
Az osztrákok egyébként nagyon bíztak benne, hogy élete utolsó kitzbüheli lesiklásán győzni tud majd Michael Walchhofer. A pályafutása utolsó idényét futó lesiklóspecialista azonban rontott, és kiesett a versenyből, így 2006 óta nincs osztrák győztese a Hahnenkamm-lesiklásnak.
További infók a verseny hivatalos weboldalán:
www.hahnenkamm.com